Az NFGM összesítése szerint valamennyi szektorban növekedtek a k+f-ráfordítások, így 2008-ban a vállalkozások finanszírozták a kutatási-fejlesztési tevékenység legnagyobb részét, 48,3 százalékát, átvéve a központi költségvetés eddig vezető szerepét. Hasonló irányú átrendeződés figyelhető meg a kutatás-fejlesztési tevékenységbe bevont emberi erőforrások összetételében is. A vállalkozások által a kutatás-fejlesztés területén alkalmazottak létszáma 6,9 százalékkal, 14 ezer fölé emelkedett, és ezzel részarányuk a 2007. évi 26,5 százalékról 27,9 százalékra nőtt, miközben a kutató-fejlesztő intézetek aránya csökkent, a felsőoktatási kutató-fejlesztő helyek aránya pedig alig változott.
Tavaly összesen 50.279-an dolgoztak a k+f területen. Ez 1,6 százalékkal haladja meg az előző év adatát, és a nemzetgazdasági foglalkoztatotti létszám 1,3 százalékának felel meg. |
A szigorú költségvetés ellenére a kormány biztosítja az Kutatási és Technológiai Innovációs Alap költségvetési támogatását 20 milliárd forint értékben - emlékeztet az NFGM.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
A kormány a kutatás-fejlesztés és innováció ösztönzését a gazdasági válságból való kilábalás egyik kiemelt eszközének tekinti, ezért a költségvetési megszorítások ellenére, fokozottan támogatja a szakterületet: 2009-ben 170 milliárd, 2010-ben 180 milliárd pályázati forrást biztosít kutatás-fejlesztésre - írja az NFGM közleményében.
A cégek rosszul reagálnak a válságra
Ilyen adókkal sosem leszünk versenyképesek
Újra megnyílnak az uniós pályázati csapok
Innovációs fejlesztések magyar vezetéssel
MTI