2p
KKV
Nem 1700, hanem "csak" 745 milliárd forint költséggel jár majd a radioaktív hulladék elhelyezése.

A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. (RHK Kft.) szerint nem felel meg a valóságnak a Népszabadság csütörtöki számában megjelent állítás, amely szerint akár 1700 milliárd forintot (a paksi bővítés árának a felét) is meghaladhatja annak az atomtemetőnek az építési költsége, amely a reaktorok leszerelési hulladékának, illetve a kiégett fűtőelemeknek a végleges tárolására szolgál majd.

Erkölcsi kérdés

Az RHK hangsúlyozta: a cikkben említett összeg a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból finanszírozott összes kiadást fedezi. Ennek csak egy része a nagy aktivitású hulladék elhelyezése, aminek várható költsége 2015. évi bázisáron 745 milliárd forint, ami a létesítés és a majdani üzemeltetés költségein túl a jövőbeni lezárás és felügyelet összegét is magában foglalja 70 évre.

A társaság szerint értelmetlen az összehasonlítás a paksi bővítési beruházás és a nagy aktivitású hulladék elhelyezésének költségei között. A paksi atomerőmű blokkjai évtizedek óta termelnek, a keletkezett radioaktív hulladékot akkor is erkölcsi és jogi kötelessége az országnak biztonságosan tárolni, ha holnaptól egyáltalán nem működne atomerőmű Magyarországon - szögezte le az RHK.

A Mecsekbe kerülhetnek a kiégett fűtőelemek

Az Origo korábbi összeállításában azt írta: sok ezer évre tervezett magyar atomtemető Boda község mellett, a Nyugat-Mecsekben épülhet meg. Néhány kilométerre innen fekszik Kővágószőlős, az egykori hazai uránbányászat központja. Éppen az uránbányászat során ismerték fel azt a kőzetréteget, amely alkalmas lehet a „legkeményebb”, azaz legnagyobb aktivitású atomhulladék hosszú távú befogadására.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG