1p

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
"Magas értékű ország marketingszolgáltatást" kapunk azért a 20 milliárdért, amit az állam fizetett a még el nem készült Balatonring versenyeztetési joga miatt
A balatonring beruházói szerint a Magyar Fejlesztési Banktól várt 15,3 milliárd forintos hitelt kemény piaci feltételekkel kapják a beruházók, annak feltétele többek között az 5,34 milliárd forintos önerő, fedezete pedig a felépülő pálya.

A pénteken az MTI-hez eljuttatott, az Index hírportálon e témában megjelent cikk állításait vitató közlemény hangsúlyozza, hogy a hitelszerződést még nem írták alá. A szerződés tervezete szerint az önerő elköltését először kivitelezői szerződésekkel, teljesítésigazolásokkal, számlákkal és átutalási bizonylatokkal kell igazolni. Egy nemzetközi mérnökiroda ezeket megvizsgálja, a helyszínen ellenőrzi a megvalósult műszaki tartalmat. Ezután történhet bármilyen folyósítás. Az MFB mindig utólag, már megvalósult munkarészeket finanszíroz, a hitel utolsó részletének kifizetése valamikor év végén, az első verseny megtartása után, utólag várható.

A beruházók hangsúlyozzák azt is, hogy az a 20 milliárd forint, amit állami támogatásnak neveznek valójában a MotoGP nemzetközi jogtulajdonosa, a Dorna felé a Turizmus ZRt. által 10 év alatt összesen fizetett versenyszervezési szolgáltatási díj, amiért a jogtulajdonos cég ellenszolgáltatásként a versenyszervezés jogát, és egyébként nagyon magas értékű ország marketingszolgáltatást ad cserébe. Ilyen például, hogy a több mint 200 országban közvetített esemény során szinte az egész világon láthatják Magyarországról a 30 másodperces reklámfilmet, de még sok egyéb marketinglehetőséget is biztosít a szerződés.


Sávolyi tervek: sok a kanyar

"Ez Európa szerte bevett gyakorlata a hasonló versenyek szervezésének, mindenhol a külföldi turisták számát növelő reklámkampány szervezésére használják ezt az eseményt" - áll a közleményben.

A folyósítandó hitelért cserébe kap az ország egy egész világon ismertté váló pályát, rendezvényközpontot, amely élénkíti a régió és az egész ország turizmusát, hozzájárul a balatoni szezon kitolásához, többlet adóbevételeket generál. A hitelre kamatot fizet a beruházó, a garanciára díjat, rengeteg illetéket, a fejlesztés a régióban komoly adó és egyéb bevételeket hoz, az állam megkapja a Balatonring bevételeinek 30 százalékát, és nem utolsósorban jelentős ország marketinget könyvelhet el. Az egyetlen valós költség az állam részéről a jogdíj, amely teljesen megfelel a nemzetközi gyakorlatnak.

A hitelre kamatot fizet a beruházó, a garanciára díjat, rengeteg illetéket, a fejlesztés a régióban komoly adó és egyéb bevételeket hoz, az állam hozzájut a Balatonring bevételeinek 30 százalékához. Az egyetlen valós költség az állam részéről a jogdíj, amely teljesen megfelel a nemzetközi gyakorlatnak - rögzítik a Balatonring beruházói a közleményben.

A közös nyilatkozat szerint a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. 100 százalékban a Worldwide Circuit Management S.L. tulajdonában áll. Ugyanez a cég a Balatonring Zrt. 70 százalékos tulajdonosa. A WCM létrehozói több mint 10 éves tapasztalattal rendelkeznek versenypálya tervezés és menedzsment, versenyek szervezése és lebonyolítása, valamint a kapcsolódó jogok kezelése és versenyzők menedzselése területén. A társaság tulajdonosai üzemeltetik a valenciai motorpályát egész évben, évi 50 hetes kihasználtsággal, a társaságé a Moto GP rendezési joga, és tulajdonos abban a cégben, amelyik a valenciai Formula 1-es futamot szervezi, így ebben is rendelkezik tapasztalattal.

A WCM a Dornával (a Moto GP jogok tulajdonosa) több új futam létrehozásán dolgozik Brazíliában, Marokkóban és Görögországban. A cég felel a pálya szakmai koncepciójáért, a tervezésért, és felügyeli a projektmenedzsmentet.
A WCM 50 százalékos tulajdonosa Vicente Cotino Escriva, a Sedesa, a Pontia Capital és több más, jelentős spanyol vállalat tulajdonosa. Befektetései az építőiparban, az ingatlanfejlesztés területén, a koncessziós jogok kezelésében, illetve a megújuló energiaiparban jelentősek, főleg Spanyolországban, Közép-kelet Európában és Dél-Amerikában.

Jorge Martinez Aspar 45 százalékban tulajdonosa a WCM-nek, négyszeres motoros világbajnok, az egyik élcsapat, az Aspar Team alapítója és tulajdonosa. A WCM ügyvezetője és 5 százalékos tulajdonosa Facundo Garcia de la Cuadra, korábban ő is sikeres motorversenyző, 1993 óta foglalkozik autó és motorversenyek rendezésével.

Éles kanyar: az EU rászállhat Sávolyra
Háromszor annyi pénz megy el a balatoni nyárra

MTI, Privátbankár

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG