1p
KKV
Két nappal a torna vége előtt mindössze két gól született a kínai robotfutball-világbajnokságon, az egyik alkalommal a gépek ráadásul saját kapujukba találtak be
Két nappal a torna vége előtt mindössze két gól született a kínai robotfutball-világbajnokságon, az egyik alkalommal a gépek ráadásul saját kapujukba találtak be

A hatvan centiméter magas, kétlábú robotokból álló csapatok nem is annyira egymással, hanem inkább az állandó technikai problémákkal küzdenek. A Robocup csoportmérkőzései többnyire gól nélkül végződnek, a továbbjutókat ezért pontozásos rendszer alapján választják ki. Egy pont jár, ha a robotok legalább egy pillanatra meg tudnak mozdulni, és két pontot kap a csapat, ha a játékosok egyenes vonalú egyenletes mozgást végeznek. Labdaérintésért három pont jár, és ha a robotnak sikerül az ellenfél kapuja felé rúgni a labdát, akkor négy pontot kasszíroz a csapata.

A kedden kezdődött ötnapos tornán mostanáig csak az ausztrál Numanoids csatárai találtak a hálóba, kétszer is, de az egyik öngól volt. A robotfocisták fejlesztése igen korai szakasznál tart, így például rögtön tönkremehetnek, ha elesnek, és az "edzőknek" minden mozdulatot külön be kell programozniuk. A német Nao Team informatikusai szerint például egyetlen cselt több ezer programutasítás alapján képes csak végrehajtani egy válogatott focirobot.

A Sanghaj térségében fekvő Szucsouba 30 országból érkeztek csapatok. A résztvevők többsége egyetemi kutató vagy diák, és mind maguk tervezik és építik meg a játékosokat. A csapatok legalább 2 és maximum 6 robotból állnak, a pálya kicsinyített. A robotoknak önállóan kell mozogniuk, a távirányítás tilos.
   
A világbajnokságot 1993 óta rendezik meg azzal a céllal, hogy fejlesszék a mesterséges intelligenciát és a robotikát. A mérkőzések egyelőre csak a szakértőkben keltenek lelkes érdeklődést, azonban a robotikusok reményei szerint 2050-ig tudományuk olyan viharosan fejlődik majd, hogy az androidok világbajnok fociegyüttese kiállhat az igazi labdarúgó világbajnok csapat ellen is.

Robottal hódítaná meg Kína a Holdat
Robotokkal fogunk szexelni 50 év múlva
Nyugi, a robotok elintézik: megpihenhetnek a kezek

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG