1p

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
Az év első kilenc hónapjában 18 ezer hazai vállalkozás került felszámolás alá. A harmadik negyedévben 5628 céggel szemben indult felszámolási eljárás.

A végelszámolások érdekes módon csökkenést mutatnak, mert a kényszer-végelszámolást felváltotta a kényszertörlés. Idén az első három negyedévben 17 984 felszámolás megindítását tették közzé a cégbíróságok. Ez havonta átlagosan 2000 új felszámolást jelent, szemben a tavalyi első három negyedévben regisztrált 1640-es havi átlaggal. Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató ügyvezető igazgatója szerint jelentős, 22 százalékos ugrásnak lehetünk tanúi, aminek hátterében az áll, hogy ebben az időszakban fordultak át felszámolásba azok a kényszer-végelszámolások, amelyeket tavaly év végén és idén év elején indítottak nagy számban a cégbíróságok.

Mindez azt is jelenti, hogy a negyedik negyedévtől várhatóan csökken majd a felszámolási dinamika, hiszen a régi kényszer-végelszámolások könnyebben fordultak át felszámolásba, mint a kényszertörlések. A korábbi konstrukcióban ugyanis felszámolást rendelhetett el a bíróság minden olyan esetben, amikor a végelszámoló megállapította, hogy a vagyon nem elég a tartozások kiegyenlítésére. Most azonban ez kiegészült azzal a feltétellel, hogy a vagyonnak legalább a felszámolási eljárás költségeit fedeznie kell. Márpedig ez a feltétel a magukra hagyott cégek esetében, amelyek adminisztratív kötelezettségeiknek sem tesznek  eleget, általában nem teljesül, őket még időben kiürítik.

Ahogy a kényszer-végelszámolások helyét átveszik a kényszertörlések, úgy csökken majd a felszámolások száma. Idén az első félévben regisztrált 12 355 felszámolási eljárásból 7454 eredetileg kényszer-végelszámolásnak indult, csak azután fordult át felszámolásba. A kényszereljárásból felszámolásba forduló esetek száma visszaesik, ezzel párhuzamosan fokozatosan emelkedik majd a törléseké. Az Opten szakértői arra számítanak, hogy a negyedik negyedévben, de legkésőbb a jövő év elején a felszámolási mutató is csökkenésnek indul. Ez azonban nem jelenti majd a gazdaság fellendülését, a megszűnések száma ugyanis továbbra is magas marad, csak formájuk változik meg.

A végelszámolások száma szeptember 20-án úgy lépte át a tavalyi egész éves értéket, hogy a harmadik negyedévben jelentősen visszaesett az ilyen közzétételek száma, hiszen már csak azok a kényszer-végelszámolások jelennek meg a cégközlönyben, amelyeket március előtt kezdeményeztek a cégbíróságok, és most emelkednek jogerőre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG