2p
KKV
Megkezdődtek a budai fonódó villamos kivitelezési munkálatai, a teljes hálózat várhatóan 2015 végére lesz kész.

Tarlós István nagy lépésnek nevezte a budai villamosvonalak összekötését. A főpolgármester elmondta, a projekt Széll Kálmán téri ága 12,5 milliárd forint, s itt kötik össze a 17-es villamost a 61-essel, a Bem rakparti szakasz pedig 5,2 milliárd forintból épül meg és a 17-es villamost a 19-es és 41-es vonalakba kapcsolja be. Ha az 1-es villamost átvezetik a Rákóczi-hídon, akkor a fonódó villamos összeköti annak két végállomását is - tette hozzá.

A budai fonódó villamoshálózat. Kép forrása: BKK

A főpolgármester a tervezés során legkritikusabb pontnak a Margit-híd alatti átvezetést nevezte, ugyanakkor jelezte: a két villamosvágány egy sáv szélességet igényel, a közúti sávok megmaradnak, a buszsáv pedig megszűnik.

A beruházás során akadálymentesítik a közlekedést, felújítanak több pályaszakaszt és közterületeket, a villamos pedig gumibetétes hangcsillapított pályán megy majd, csökkentve a zajterhelést, az érintett lakóknak pályázati forrást nyitottak hang- és hőszigetelt nyílászárókra.

Új villamosok futnak majd

A Budapesti Közlekedési Központ és a CAF augusztusban írta alá a villamosszállítási szerződés módosítását: 37 helyett 47 új villamos érkezik a spanyol vasúti járműgyártó cégtől Budapestre. A rövidebb (34 méteres) villamosok a jelenleg – főként európai uniós forrásból – megújuló 3-as vonalra, valamint a várhatóan 2015 végére kiépülő budai fonódó villamoshálózatra kerülnek majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG