Az NMHH tavaly hatvanmillió forintra bírságolta a UPC-t a cég 2012 novemberi szerződésmódosítási kísérlete miatt, amelynek során levélben kereste meg előfizetőit, és a meglévő szerződésük helyett egy másik, "ráutaló magatartással" történő megkötését kezdeményezte. Akkor az NMHH közölte: a cég jogszerűtlenül járt el a szerződésmódosításoknál, ami mintegy 800 ezer előfizető érdekét sértette.
Nagy lépés ez a fogyasztóvédőknek
Az NMHH pénteken közölte: a megkötött hatósági szerződés kiemelkedő jelentőségű a fogyasztóvédelemben, hiszen az az előfizetők védelmében olyan kötelezettségeket tartalmaz a szolgáltató számára, amelyek garantálják, hogy az előfizetőket ne érhessék hátrányok a megújított szerződések miatt.
A szerződésben a szolgáltató által önkéntesen vállalt kötelezettségek konkrét, jól alkalmazható és hatékony jogvédelmet nyújtanak a UPC összes olyan előfizetőjének, akiknek az előfizetői szerződése a UPC által 2012 novemberében megküldött ajánlat alapján ráutaló magatartással újult meg. A megállapodás értelmében ezek a szerződések változatlanul érvényben maradnak, a szolgáltató ugyanakkor vállalta, hogy a kétoldalú szerződésmódosításokat a továbbiakban csak akkor tekinti elfogadottnak, ha azokat az előfizető kifejezett, tevőleges magatartással elfogadta.
Változtat az UPC
A UPC a kétoldalú módosításokat pusztán ráutaló magatartás, például a szolgáltatás változatlan igénybe vétele vagy a havidíj befizetése esetén nem tekinti elfogadottnak. Az érintett szerződések kétoldalú szerződésmódosítás során csak az előfizetők kifejezett szóbeli vagy írásos elfogadó nyilatkozatával változtathatók meg. Az előfizetőknek az ügyben nincs semmi teendőjük - közölte a hatóság.
A közlemény emlékeztet, hogy a UPC felülvizsgálati kérelme nyomán született bírósági ítélet részben osztotta mindkét fél álláspontját, és tett mind a két fél számára kedvező megállapításokat is. A bíróság megerősítette az NMHH határozatát a bírságról és arról, hogy az előfizetői szerződések megszüntetése nem a jogszabálynak megfelelően történt. Ugyanakkor a bíróság azt is kimondta: a hatóság nem rendelheti el az előfizetői szerződések tartalmának megváltoztatását, és emiatt új eljárás lefolytatására kötelezte az NMHH-t, ennek kapcsán kezdeményezte a UPC a hatósági szerződés megkötését.