Ki sem sorsolták a nyereményeket
| Korábban is volt már gond a céggelRészletek >> |
A versenyfelügyeleti eljárás a Biofarma 2013-ban kiküldött, a „Nagy nyereményjáték”-ot népszerűsítő direkt marketing küldeményeire terjedt ki. A vizsgálat során kiderült, hogy a fogyasztók azzal a feltétellel vehettek részt a nyereményjátékban és szerezhették meg a kínált ajándékokat, ha rendeltek a termékkatalógusból.
A meghirdetett sorsolásra végül nem került sor, és a vállalkozás azt sem tudta igazolni, hogy a fogyasztóknak milyen alapon ígért fődíjat vagy biztos nyereményt.
A tesztelés és a visszaküldés nem ugyanaz
A vállalkozás a kampány során erősen hangsúlyozta termékeinek 30 napos ingyenes és kockázat nélküli tesztelési lehetőségét. Ezzel szemben a fogyasztónak a termék megrendelésekor ki kellett fizetnie a vételárat és a szállítási költségeket. Amennyiben a termék átvételét követő 30 napon belül visszaküldte a terméket, a cég visszafizette a vételárat. Fontos hangsúlyozni, hogy az ingyenes kipróbálási lehetőség nem azonos a termék visszaküldésének lehetőségével, a jogszabályok által biztosított elállási joggal, mely szerint a megrendelt termék átvételét követő nyolc munkanapon belül a fogyasztó indoklás nélkül elállhat a vásárlástól és a vállalkozásnak vissza kell térítenie a megfizetett összeget.
A GVH megállapította, hogy a kft. a 30 napos ingyenes kipróbálási, tesztelési ígérettel valójában csak az elállási jogról tájékoztatta a fogyasztókat, így az ígéret nem tekinthető valóban ingyenes, kockázatmentes kipróbálási lehetőségnek.
A GVH a vállalkozás előző évi nettó árbevétele alapján maximálisan kiszabható 10 millió 427 ezer forintra bírságolta. A maximális bírságot többek között az indokolta, hogy a vállalkozás, illetve az azonos tulajdonosi hátterű, ügyvezetésű és székhelyű Direkt Market Kft. ellen már több versenyfelügyeleti eljárás folyt étrendkiegészítőkkel kapcsolatos kereskedelmi gyakorlat miatt.
Nicusor Dan szerint jelenleg még nincsenek ellátási problémák, azonban vészforgatókönyvvel kell készülniük egy esetleges válság kezelésére.




