1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

KKV
Az előző negyedévben még optimistában voltak a kkv-k vezetői, ma már majdnem 1%-kal alacsonyabb profitra számítanak. Az Alföldön a legpesszimistábbak
Az előző negyedévben még optimistában voltak a kkv-k vezetői, ma már majdnem 1%-kal alacsonyabb profitra számítanak. Az Alföldön a legpesszimistábbak.

Miközben egy negyedévvel ezelőtt még 4,5 százalékos átlagos profitnövekedést vártak a következő egy évben a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) vezetői, ma már úgy ítélik meg, hogy csak 3,7 százalékos lesz a nyereségnövekedés - derül ki a K&H és a GfK kedden kiadott felméréséből.

A K&H és a GfK mintegy 700 mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőjét kérdezte meg arról, hogyan vélekednek a következő egy évben cégük árbevételének és eredményének alakulásáról.

Németh Lászlót, a K&H kkv marketing főosztály vezetője elmondta, hogy a kutatás adatai alapján az árbevétellel kapcsolatos várakozások hasonló képet mutatnak, mint az előző negyedévben. A kkv vezetők átlagosan 6,7 százalékos árbevétel növekedést várnak az elkövetkező egy évben, közülük azok vannak a legnagyobb arányban, akik 0-6 százalék között növekvő nominális bevétel-növekedéssel számolnak.

A profitvárakozások az előző negyedéves adatokhoz képest valamelyest negatívabb képet mutatnak, bár 75 százalékos  többség továbbra is növekedést vagy stagnálást prognosztizál.

A legpesszimistább álláspontot - árbevétel és profit vonatkozásában is - a 100 és 300 millió forint éves árbevételű kisvállalkozások képviselik, miközben a legkisebb vállalkozások feltételezik a legjobb pénzügyi eredményeket a következő egy évben.

A kutatás szerint regionális szinten is jelentős különbségeket tapasztalhatók a kkv-k körében. Egyértelműen az alföldi vállalkozások vezetői a legpesszimistábbak, hiszen 22 százalékuk számol kisebb árbevétellel és minden harmadik cég eredménycsökkenést prognosztizál. Eközben a nyugat-dunántúli régió vezetői továbbra is optimisták, itt csupán 10 megkérdezettből egy véli úgy, hogy az elkövetkezendő egy évben csökkenni fog cége árbevétele, és 17 százalékuk számol a jelenleginél rosszabb eredményre.

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG