1p
KKV
Nem, sajnos a maga párja nem paranoiás! Tudományos bizonyítékkal szolgálunk, miszerint 40-76% arra az esély, hogy magát a párja megcsalja. És nem igaz, hogy a férfiak többet lépnek félre
Nem nevezheti többé senki féltékeny párját paranoiásnak! Immár tudományos bizonyíték szolgáltat rá alapot: francia pszichológusok szerint ugyanis 40-76 százalék az esély a megcsalatásra egy párkapcsolat során.

A montreali egyetem pszichológiai fakultásának doktorandusza, Genevieve Beaulieu-Pelletier szerint ezek a számok azt mutatják, hogy még ha a legtisztességesebb szándékkal házasodunk is, a dolgok nem mindig a terveink szerint fognak alakulni, mert az emberi kapcsolatokban mutatott viselkedésünket a kicsi korunk óta belénk nevelődött minták határozzák meg. A kutató 145 egyetemista önkéntest kérdezett ki a párkapcsolataikról. 68 százalékuk már gondolt jelenlegi kapcsolata során a hűtlenségre, 41 százalékuk pedig egyenesen bevallotta, hogy megcsalja aktuális partnerét. A felmérést 270 felnőtt (átlagosan 27 éves) személlyel is elvégezték, ebben a csoportban is hasonló eredmény született: 54-39 százalék a "gondolati" és valódi bűnösök aránya.

A szakemberek ezután mindkét csoportot kikérdezték a félrelépés okairól. Ezek szerint az "elkerülő" személyiségtípus számára valójában kényelmetlen, "klausztrofóbiás" érzés az intimitás, ezért ők gyakorta keresik a kalandot."Számukra a hűtlenség segít a fóbiák elkerülésében, távolságot tudnak tartani általa a párjuktól, vagyis úgy hiszik, hogy ezzel fenntartják mozgásterüket, szabadságukat" - mondta Beaulieu-Pelletier.

A csoportot még egy meglepetés érte: a kutatásból kiderült, hogy a közhiedelemmel ellentétben a hűtlenségre a nők és a férfiak egyforma mértékben hajlamosak.

Budapest nagyon házasságpárti lett
Lehet, hogy a párja képtelen a házasságra
Agyára megy a nőknek az antibébi
A magyar betegség: miért bukunk el már az elején? 

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG