Minden hónapban megkérdezzük: külföldön nem lenne egyszerűbb? - Úton a sikerhez IX.

Privátbankár: Mióta létezik a Freshka?

Donner Andrea: Gyerekszoba-falakat kezdtem festeni 2010-ben, és onnan, abból nőtt ki a Freshka 2012 őszén. Kevésnek éreztem már, hogy egyedül falakat festegetek, valami másra vágytam. Eszembe jutott, hogy a figurákból, amiket a falakon egyszer már megrajzoltam, lehetnének más termékek is. Egy barátnőm adta az ötletet, hogy miért nem készítjük el horgolva a figurákat. Megkerestem Tündét, akivel iskolatársak voltunk a Radnótiban, de már 15 éve nem beszéltünk, csak azt tudtam róla a Facebookról, hogy horgol.

Mike Tünde: Éppen aznap szűnt meg az állásom, amikor Andi küldözgette az sms-ket.

PB: Mi volt az a főállás?

M. T.: Egy térképkiadó cégnél voltam termékmenedzser, egyébként történelemtanár vagyok.

D. A.: Amikor megkérdeztem, hogy lenne-e kedve csatlakozni, nagyon lelkes lett, elég gyorsan elkészítette az első „prototípust”, Zebulont, a zebrát. Így indult az egész történet.

PB: Már a kezdet kezdetén lehetett azt tudni, hogy van egy űr ezen a piacon, vagy próba szerencse alapon indult az üzlet?

M. T.: Komolyan ezt végig sem gondoltuk. Az nagyon fontos volt, hogy nem akartunk másolatot. Amikor Andi megkeresett, kikötötte, hogy a figurának mindenképpen egyedinek kell lennie. Utánanéztem, ilyen figura, ilyen jellegű, ilyen stílusú, amilyet mi készítettünk, nincs. De azt nem mértük fel, hogy mennyire lesz ez az üzlet működőképes. Számolgattunk, hogy ha majd nyolcat megrendelnek egy hónapban, akkor már megéri vele foglalkozni. Végül két nap alatt húszat rendeltek, úgyhogy alaposabban át kellett gondolnunk a munkát.

Mike Tünde és Donner Andrea

PB: Honnan lett hirtelen húsz megrendelés?

D. A.: A falfestésnek már volt egy ezres lájkoló csapata az interneten. Amikor a Freshka megjelent, azonnal „robbant”, mi sem számítottunk rá, hogy ennek ekkora sikere lesz, innen jöttek az első megrendelések.

PB: Készült egyáltalán üzleti terv?

D. A.: Az elején nem. Elkészült Zebulon, lett nagy siker, lelkesedés, a fejünkhöz kaptunk, hogy hoppá, ez több annál, mint, amire számítottunk. Nyilván álmodoztunk róla, hogy ez lesz, meg az lesz, de ekkora sikerre nem gondoltunk. Október eleje volt, nem volt értelme üzleti tervet készíteni. Azt mondtuk, inkább ráhajtunk a karácsonyra, meglátjuk, mit tudunk belőle kihozni.

Beletettünk az üzletbe egy kis pénzt, ami az anyagbeszerzésre, munkadíjra kellett. Tünde elkezdett közben horgolókat keresni, akik bedolgoztak nekünk, és úgy tippeltük, hogy ha 200 és 500 között eladunk, akkor az már jó lesz.

PB: Miért pont ennyit? Ez tűnt biztatónak?

M. T.: Ennyi hozta volna vissza a befektetett költséget egyrészt, másrészt pedig ezzel már átléptünk volna egy olyan határt, amiről azt lehet mondani, érdemes belevágni.

PB: Mennyi volt az induló tőke?

M. T.: Erre a három hónapra 450 ezer forintot szavaztunk meg magunknak, ennyi tűnt kockáztathatónak.

D. A.: Nekiugrottunk úgy a munkának, hogy nem volt irodánk, az én lakásom volt a főhadiszállás. Tünde minden reggel átjött, és ott dolgoztunk.

Aztán valaki megkeresett bennünket, hogy szeretne egy zsiráfot. Gondolkodtunk, elkészítettük, és elneveztük Zserbónak. Utána jutott eszünkbe, hogy akkor legyen kollekció, legyen több állat. A zsiráf után jött a nyuszi,

M. T.: Az oroszlán, a róka és a jegesmedve – ez volt az első karácsonyi kollekciónk.

D. A.: Egyik generálta a másikat. Akkor még nem tudtuk, hogy mennyi figurának kell egy évben kijönnie ahhoz, hogy „fenntartsuk az izgalmakat”.

PB: És hogy sikerült végül ez az első karácsony?

D. A.: 300 darabot adtunk el.

M. T.: A terv közepe jött össze.

D. A.: Csak ezután ültünk le az egyik barátommal, és készítettünk üzleti tervet. Nyolc millió forintot fektettek be a szűk baráti körömből. Úgy érezték, hogy nekik ez akár egy magánnyugdíj-pénztárral is felérő befektetés. Nyilván elmondtuk az összes buktatót, azt, hogy itt milliók mennek el arra, hogy mi éljünk valamiből, csak a mi bérünk, meg a járulékunk, az iroda bérleti díja, tetemes. Fontos érv volt, hogy a raktárkészletünk nagy kincs, ha bármi van, eladjuk, és abból visszajön a pénz egy része. Volt egy pozitív-, és volt egy csődterv.

M. T.: Az elején emlékszem, a konyhamérlegen lemértem, hány gramm fonal, meg hány gramm tömőanyag kell, hogy egyáltalán árat tudjunk számolni. Ebből tudtunk kalkulálni, és ebből lehetett végül egy racionális, 3 éves tervet készíteni.

PB: Mi a munkamegosztás, kinek mi a dolga?

D. A.: Tünde foglalkozik az anyagbeszerzéssel, kiosztja a munkát, átveszi a munkát, felkutatja az embereket, akik bedolgoznak nekünk, az én dolgom az arculat, a kommunikáció.

PB: Hol, hogyan lehet őket felkutatni?

M. T.: Először hirdettünk, hogy keresünk bedolgozói munkára horgolókat. Próbamunkát adtunk mindenkinek, aki eljött és jelentkezett. Visszahozták, megnéztük,

D. A.: Főleg te.

M. T.: Nyilván én. (nevet) Ezt nagyon gyorsan meg kellett szervezni, mert az első széria is olyan nagy szám volt, ugye húsz darab, amit az akkor még futó munkám mellett éppen, hogy tudtam teljesíteni. És közben folyamatosan jöttek az új megrendelések. Mire kijöttünk az első kollekcióval, már volt néhány ember, akikre bátran bízhattunk munkát.

PB: Most hány alkalmazottja van a cégnek?

M. T.: Általában olyan 10-15-en dolgoznak be. Van egy bázisunk Berettyóújfalun, az Igazgyöngy Alapítvány segített horgolókat találni.

D. A.: Mindketten elmentünk Berettyóújfalura, Tünde tartott egy órát az ottani néniknek.

M. T.: Nagyon érdekes volt, mert jöttek azzal, hogy én ezt így szoktam, meg úgy szoktam. Mit mondhattam volna annak, aki 30-40 éve csipkét horgol?!

D. A.: Próbára tették Tündét, hogy ért-e hozzá, az egyszer biztos.

PB: Mit kell nagyon tudni ehhez a munkához?

D. A.: Tanulni kell tudni, folyamatosan. Tudni kell, hogy hol vannak a határaink, hol kell segítséget kérni. Mi az, amiért fizetünk, mennyit fizetünk, elkezdeni büdzsében gondolkodni.

PB: És mit lehet belőle tanulni?

D. A.: Online marketing, kommunikáció, dizájn, kollekciótervezés, gyártás,

M. T.: Folyamatszervezés,

D. A.: Anyagbeszerzési taktikák.

PB: Ezeket történelem szakon nem tanítják.

M. T.: Én tanítás közben is nagyon élveztem a szervezési feladatokat, egyáltalán nem volt idegen tőlem. Itt megújulni kell tudni, nem lehet ugyanazt mondani mindennap, meg ugyanazt mutatni. Ez nagyon nehéz.

D. A.: És a kudarcokon sem könnyű túltenni magad.

PB: Az is volt?

D. A.: Akár kudarc is lehet, hogy csináltattunk sok-sok pólót, és nem olyan tempóban megy el, ahogyan arra számítottunk. Ilyenkor az ember leül és elgondolkodik, hogy akkor hogy is van ez? Hol csináltam rosszul, min kell változtatni?

PB: Az internet tele van saját készítésű, horgolt játékokkal. Miért pont Freshka?

D. A.: Azért, mert ez egy brand, több egyszerű, homemade figuráknál, ebben van táska, baba, falmatrica, gyerekruha, felnőtt- pulóver.

PB: Mégis kik a versenytársak?

D. A.: Többen is próbálnak ezen a piacon megjelenni, hasonlóan, mint mi, de nem brandszerűen. Mi egyből cégben gondolkodtunk, nem pedig szépen lassan építkeztünk. És első pillanattól kezdve külföldben gondolkodtunk, az igazi piac, ahol szeretnénk majd árulni, nem a magyar piac.

PB: Miért?

D. A.: Mert nincs fizetőképes kereslet, hiába szeretik a Freshkát.

M. T.: Igény van rá, de nagyon jellemző, hogy vásárol egy külföldi, meg egy magyar, mondjuk a WAMP-on.

D. A.: Na, az elképesztő!

M. T.: Az első WAMP-on volt, hogy odajött hozzánk egy külföldi hölgy egy majdnem felnőtt lánnyal, és úgy pakoltak be négy figurát a szatyorba, hogy nem kérdezték meg, mennyibe kerül. A magyarnak az a legelső kérdése, hogy mennyibe kerül. Megfogja ő is, a reakcióban nincs különbség, de fontos az ár, vesz legfeljebb egyet, vagy kettőt, de akkor már karácsonyi bevásárlást tartott. Jóval magasabb árakkal kellene dolgoznunk, hogy biztosan megérje, de Magyarországon ezt nem lehet meglépni.

PB: Mi kell a külföldi megjelenéshez, egyáltalán próbálkoztak-e már?

D. A.: Próbálkoztunk, elindítottuk az angol és a német nyelvű webshopunkat. Pozitív volt a visszajelzés, vásároltak is. De idő lesz, amíg külföldön ez beindul, nehéz idegen nyelven átadni a Freshka világát, akármennyire is jól beszélünk angolul, németül.

M. T.: Először Ausztriában, Németországban gondolkodtunk, de a skandináv országok sincsenek kizárva.

PB: Hogyan működne ez az üzlet?

D. A.: Elsősorban webshopon keresztül, de tervezzük, hogy először Ausztriában kiépítünk egy viszonteladói bázist. Itthon nagyon fontos, hogy el tudnak jönni egy WAMP-ra, és meg tudják nézni ezeket a figurákat, válogathatnak. Hű, az életben nagyobb, mint gondoltam! – ez a reakció. Ezt nem tudjuk visszaadni az interneten keresztül, külföldön, kell a személyes jelenlét. Még akkor is, ha külföldön jóval nagyobb arányban használják az internetes vásárlást, sokkal nagyobb a bizalom.

PB: És állítólag vállalkozni is könnyebb.

D. A.: Egy hónapot ült a cégbíróság a kérelmünkön, addig nem tudtunk bankszámlát csinálni, pénzt felvenni, nem tudtuk átíratni a nevünkre a közműszámlákat, nem tudtuk hivatalosan kifizetni a bérleti költségeket - a bürokrácia „gyönyörei”.

PB: És ezek után sem került szóba, hogy inkább külföldön kellene elindítani a céget?

M. T.: De, minden hónapban megkérdezzük, a határ túloldalán ez nem lenne egyszerűbb? Amikor a könyvelő küldi az anyagot, és fogom a fejem, hogy egy mínuszos hónap után áfát kell fizetni, nem kellemes érzés. Nyilván külföldön sincs kolbászból a kerítés, úgyhogy inkább poénkodni szoktunk ezen.

D. A.: Ha azt látjuk, hogy beindul a külföldi vásárlás, akár viszonteladókon, akár az interneten keresztül, akkor érdemes az Európai Unión belül valahol céget alapítani, mert egyszerűen könnyebb az élet. De ehhez az kell, hogy itthon is legyen cégtapasztalatunk. Egyikünknek sem volt cége ezelőtt. És az is számít, hogy külföldről esetleg ránk talál-e valaki, akivel jól lehet együttműködni.

PB: Meddig van a Freshkában fantázia?

M. T.: Egyikünk sem olyan típus, hogy valamit csak azért csináljon, mert éppen ebben a hónapban valamiért jó. Hosszú távon gondolkodunk. Hűségesek, elkötelezettek vagyunk, ez a szívügyünk. Ezt mi akarjuk, szeretjük csinálni.

D. A.: Egy csomó tervünk van, és már látjuk, hogy idén mit nem fogunk tudni megcsinálni. Már tervezzük az idei kollekciót, és látjuk, hogy az ötleteink fele nem fér bele ebben az évbe.

A Privátbankár.hu sorozata sikeres induló vállalkozókról >>