BUX
33 134.87
+3.59%
+1 149.00
OTP
9 500.00
+1.77%
+165.00
MOL
1 930.00
+4.38%
+81.00
RICHTER
6 175.00
+5.29%
+310.00
MTELEKOM
365.00
+1.95%
+7.00
 
KKV
2019. november 25. 09:32

Kitart az e-kereskedelem dinamikus növekedési üteme, a szektor igazi sikertörténetet is. De vajon tényleg sikertörténetről beszélhetünk, vagy csak kicsit nagyobbra fújtuk a lufit?

A számok nem hazudnak, legalábbis ezt szoktuk mondani. És persze azt is, hogy minden statisztika hamisítható. De lássuk részleteiben, hol tartunk most, és mit várhatunk a következő évektől?

A jelen…

A legtöbb szakértő és piaci szereplő 16%-os növekedést vár az idei évtől, ami hajszálnyival maradna el a 2018-as volumentől. Noha ezek a számok csupán felmérésekből és kutatásokból származnak, kifejezetten jó támpontot adnak.

Az egyik fővárosi ügynökség marketingese szerint minden esély megvan rá, hogy a végén megvalósuljon a „jóslat”. Az év első felében a szektor „lehozta a tervet”, a novemberről pedig a két legnagyobb szereplő, az eMAG és az Extreme Digital is pozitívan nyilatkozott. Az általuk elmondottak, illetve az elhúzódó „egyhónapos fekete péntek” ténye azt vetíti előre, hogy az év második fele is a várakozásoknak megfelelően alakul.

Néhány hónappal ezelőtt a közvéleményt komolyan foglalkoztatta egy újabb gazdasági visszaesés lehetősége, az e-kereskedelem azonban nem engedte meg magának, hogy elemelje a lábát a gázról.

A jövő…

Az e-piac dinamikus növekedése érdekes tendenciákat szül. A webáruházak mára elfogadták, hogy a vásárlói bázis növekedése nem segíti őket a végtelenségig, akár már most számolniuk kell a növekedési plafonnal. A tudatos e-kereskedés jegyében egyre többen fókuszálnak a vásárlási gyakoriság növelésére; ennél a mutatónál nem létezik plafon, tulajdonképpen csak a szolgáltatások minősége határozza meg, a vásárlók hogyan viszonyulnak az online piachoz.

A megkérdezett ügynökségi munkatárs szerint nagyléptekkel haladunk abba az irányba, ahol ma tart Csehország. A cseheket sokáig sikertörténetként emlegettük; a német e-piac közelsége igazi motorja volt a cseh növekedésnek, az így megszerzett tudást és tapasztalatot pedig nagyszerűen alkalmazták Szlovákiában, Lengyelországban vagy akár Magyarországon.

Az online piac folyamatos átalakuláson megy keresztül, ami olykor kedvezően, olykor pedig érzékenyen érinti a szereplőket. A dinamikus növekedés kifejezetten nagy árversenyt és nagy reklámzajt hozott, aminek következtében a kisebb e-kereskedők jelentős hányada úgy gondolja, a külföldi piacnyitás lehet a megoldás kulcsa. A magyar szereplők számára továbbra is Románia az egyik legnépszerűbb célállomás; a csaknem húszmilliós lakosságával és kielégítő gazdasági helyzetével kiváló potenciált tartogat.

Ugyanakkor túlzás lenne azt állítani, hogy a magyar tulajdonú webáruházak jelentős piaci részesedésre tettek volna szert a keleti szomszédunknál. Az edigital.ro webáruház mellett alig említhetünk tényleges eredményeket felmutatni képes magyar szereplőt. Szerencsére ez hamarosan megváltozhat.

Címkék: KKV

KKV Pénzügyi intézkedéscsomagot javasol a BKIK elnöke
Privátbankár.hu | 2020. március 25. 10:37
Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke egy 100 százalékban állami tulajdonban lévő Nemzeti Válságkezelő Holding Zrt. létrehozását javasolta a Kormánynak a kamara szakértőkből álló munkacsoportja által készített anyaga alapján. A koronavírus-járvány negatív pénzügyi és gazdasági hatásait ellensúlyozó, 6 pontból álló pénzügyi intézkedéscsomagot a kis- és középvállalkozók közvetlen visszajelzései alapján állították össze.
KKV Most lesz vége a tisztességtelen cégeknek – lehet gázszerelőt találni?
Szarvas György | 2020. március 25. 06:04
A katás vállalkozásoknak mindösszesen az egyötödét érintik a kormány gazdaságvédelmi intézkedései, az Iposz azonban tovább bővítené a listát, kiterjesztené az egyéni vállalkozókra is. Mivel a válság az egész szolgáltató szektorra hat, megnéztük, mennyire nehéz víz- vagy gázszerelőt hívni.
KKV Újabb ágazat került bajba a koronavírus miatt
Privátbankár.hu | 2020. március 24. 15:38
Nyílt levelet írt a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete a miniszterelnöknek.
KKV Megrogyaszthatja a home office az irodatakarító cégeket
Privátbankár.hu | 2020. március 23. 19:10
Bajban vannak a takarítócégek, a home office terjedése komoly kihívást jelent a számukra. Egyre több irodaház mondja vissza a szolgáltatást, a megmaradt megrendelők pedig gyakoribb fertőtlenítést kérnek. Közben a nagykereskedések kifogytak a fertőtlenítőszerekből és ami van, azt néha csillagászati áron kínálják.
KKV Az adók és járulékok azonnali csökkentése menthetné meg a vállalkozásokat
Privátbankár.hu | 2020. március 17. 14:04
A koronavírus-járvány gazdasági hatásai ma még nem felmérhetők, de már tisztán látszik, hogy majd minden iparágban jelentős visszaesés várható. Erre az elsődleges vállalatvezetői reakció a gyors költségcsökkentés, amelynek hatására nem csupán külföldön, de immár Magyarországon is jelentős elbocsátási hullám vette kezdetét.
KKV Egy 5000 forintos befizetéstől már megmenekülhetnek a vállalkozások
Privátbankár.hu | 2020. március 17. 13:39
Legalábbis egy időre. Ha a március végi határidőt nem is tolták ki, de a BKIK nem kezdeményez behajtási eljárást, ha valaki nem fizeti meg a hó végéig a kötelező kamarai hozzájárulást.
KKV A kkv-k adózási terhein könnyítene az Adótanácsadók Egyesülete
Privátbankár.hu | 2020. március 17. 09:19
A mostani helyzet miatt egyes adózási, bevallási, adatszolgáltatási jogszabályok átmeneti könnyítését javasolják.
KKV Sikeres az új csoportos társasági adómegtakarítási lehetőség
Privátbankár.hu | 2020. február 20. 13:10
A csoportos társaságiadó-alany a cégcsoportok számára nagy mértékű adómegtakarítási lehetőségeket jelenthet és az adminisztrációs terhek csökkenését eredményezheti.
KKV Segítő kéz a kkv-knak: új időszámítás kezdődött
Kollár Dóra | 2020. február 16. 13:33
2019 novemberében új időszámítás kezdődött a vállalkozásfejlesztésben: megjelent az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által készített és a kormány által a közelmúltban elfogadott kkv-stratégia, amely a 2030-ig tartó időszakra meghatározza a hazai kis- és közepes vállalkozások megerősítésének intézményrendszerét és irányait. Ezzel kapcsolatban dr. György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára válaszolt kérdéseinkre.
KKV Akármilyen kicsi vagy, a hackerek rád találnak
Privátbankár.hu | 2020. február 11. 15:31
Már csak néhány nap, és belelapozhat a Piac és Profit magazin legfrissebb számába!
Friss
hírlevél