1p
KKV
Azok a gyerekek, akiket sokáig szoptatott az édesanyjuk, jobban teljesítenek az intelligencia teszteken, mint azok, akik csecsemőkorukban inkább tápszert kaptak
Azok a gyerekek, akiket sokáig szoptatott az édesanyjuk, jobban teljesítenek az intelligencia teszteken, mint azok, akik csecsemőkorukban inkább tápszert kaptak - állítják tanulmányukban kanadai és fehérorosz kutatók.

A vizsgálatba 14 ezer babát vontak be, majd véletlenszerűen két csoportra osztották őket. Az egyik csoportban az édesanyákat hosszan tartó és kizárólagos szoptatásra biztatták, a másik csoport anyukái nem kaptak ilyen jellegű bátorítást. Az eredmények azt mutatták, hogy a mellre tételt támogató csoportban valóban tovább kaptak anyatejet a babák és itt az anyukák körében kevésbé volt népszerű a tápszerkészítés.

A babák 3 hónapos korában a támogatott csoportban 73 százalékos, a másikban pedig 60 százalékos volt a szoptatott csecsemők aránya. Mire a bébik félévesek lettek, az arány 50-36-ra módosult. A szoptatós csoportban ráadásul az édesanyák jóval nagyobb arányban táplálták kizárólag anyatejjel gyermeküket: a kisdedek 3 hónapos korában például hétszeres volt a különbség.

A gyerekek sorsát 6,5 éves korukig követték nyomon. A kutatók úgy találták, hogy az anyatejes csoportba tartozó gyerekek átlagosan 5 százalékkal jobb eredményt értek el az IQ-teszteken és az iskolai tanulmányok (írás, olvasás, számolás, illetve más tantárgyak is) terén is jobban teljesítettek.

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia azt javasolja az egészséges kismamáknak, hogy legalább félévig kizárólag anyatejjel táplálják gyermeküket, a szoptatást azonban - más táplálékot is bevonva - minimum a baba 1 éves koráig ne hagyják abba.
Az anyatejes babák ezen kívül számos egészségügyi előnyt is élveznek. Tápszeren cseperedő kortársaikhoz képest kevesebb fertőzést kapnak el, körükben kevésbé jellemzőek az emésztési és bélrendszeri problémák, a bőrbetegségek és az allergia, illetve a későbbiek során a magas vérnyomásra, az elhízásra, vagy a cukorbetegségre való hajlam is alacsonyabb lesz.

Cicire fel: szívjuk magunkba a tudást!

Az anyatejjel táplált babák agyműködés és intelligencia terén nyert előnyére már korábbi tanulmányok is rámutattak. A kutatók ugyanakkor nem tudták eldönteni, hogy önmagában a szoptatás jár-e ilyen előnyökkel, vagy a szoptatást előnyben részesítő édesanyák különböznek a tápszeres mamáktól. Dr. Michael Kramer, a montreáli McGill University professzora szerint ezek az anyukák ugyanis többet törődnek gyermekükkel, így a köztük lévő kapcsolat is bensőségesebb lesz.

A mostani kutatás módszertana - véletlenszerűen osztották csoportokba a babákat - ebben a zűrzavarban próbált rendet tenni. A kutatásvezető Dr. Kramer szerint ugyanakkor továbbra sem világos, miért is lesznek intelligensebbek az anyatejjel táplált babák. Véleménye szerint erre magyarázatuk szolgálhat, hogy mivel a szoptatás sokáig tart, így az édesanya többet foglalkozhat a csecsemővel, beszélhet hozzá, nyugtatgathatja. A professzor szerint mind érzelmi, mind fizikai magyarázat elképzelhető, de az is lehet, hogy az anyatejben valamiféle hormon található, amit így a baba könnyedén felszippanthat - tette hozzá.

Csokival könnyebb lehet a terhesség
Cukorbetegség: romlik a kismamák mutatója
Gyermeket vállalunk, házasságot nem
A terhes nők tudják, a sörhasú férfiak nem
Született feleségek: rápihennek a fizetésre

Reuters

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG