A kutatási eredmények azt mutatják, hogy ugyan az öngyilkosságot elkövetők is átlagos génekkel rendelkeznek, de a gyermekkorban elszenvedett trauma, molesztálás hagyhat nyomokat az örökítőanyagon. A tudósok szerint bár nyilvánvalóan számos más tényező is szerepet játszik az öngyilkosság elhatározásában, ha a most felfedezett nyomokat sikerülne időben megtalálni, vagy akár kitörölni, akkor sok élet lenne megmenthető.
A kutatók 13 férfi agyát tanulmányozták, akik öngyilkosságot követtek el. Mindannyian ki voltak téve gyermekkorukban valamiféle zaklatásnak, erőszaknak. Az agyaikat összehasonlították 11 olyan emberével, akik hirtelen, de nem öngyilkosság következtében haláloztak el, és gyermekkori zaklatásról esetükben nem volt semmilyen feljegyzés.
A kutatók a riboszomális RNS-t (rRNS) tanulmányozták. Ezek a molekulák a fehérjeszintézisben vesznek részt. A fehérjeszintézis egyebek mellett a tanulás, az emlékezés és az agyi kapcsolatok kiépítése során bír kiemelt fontossággal.
Az rRNS genetikai felépítése mindkét csoportnál megegyezett. Amikor azonban a génekhez kapcsolódó más molekulákat tanulmányozták, találtak különbségeket. Ezek az úgynevezett epigenetikus jelek képesek lehetnek akár a gének működését is megakadályozni.
A hippokampusz - az agynak többek között a stresszhelyzetekre adott válasz kialakításában szerepet játszó része - területén az rRNS géneknél úgynevezett hipermetilációt figyeltek meg; ezek a gének a normálisnál sokkal nagyobb mennyiségű epigenetikus jelet tartalmaztak. Ez pedig a fehérjeszintézis szintjének csökkenéséhez vezethet.
A fehérjeszintézis számos agyi funkcióhoz elengedhetetlen. Szorongásos helyzetben a legapróbb eltérések is befolyásolhatják azokat az agyi kapcsolatokat, amelyek megvédenek minket az önpusztító magatartásformáktól - mondta el Moshe Szyf, a Montreali McGill Egyetem epigenetikusa.
Miközben génjeink néhány ritka kivételes esettől eltekintve változatlanok maradnak egész életünk során, az epigenetikus jelek változhatnak a környezeti hatások következtében, különösen az élet korai szakaszában. Lehetséges, hogy egyes traumatikus események során a fájdalom vagy erős érzelmek hatására felszabaduló kémiai anyagok az események olyan láncolatát indíthatják be, amely hatására megváltozhatnak ezek a jelek, mint ahogy megfigyelték a kutatás során vizsgált áldozatok esetében is.
A McGill egyetem idegrendszerrel foglalkozó kutatója, Gustavo Turecki elmondta: számos más tényező is vezethet az öngyilkos hajlamhoz. Az esetek több mint 90 százalékában valamiféle kóros elmeállapot játssza a döntő szerepet. A férfiak pedig sokkal nagyobb arányban követnek el öngyilkosságot, mint a nők: Kanadában ez az arány például 4 az 1-hez. Szerepet játszhatnak még egyes személyiségjegyek, az impulzivitás, az agresszió; a kábítószerfüggőség, a közelmúlt traumatikus eseményei, valamint számos szociális tényező is. Ezeken kívül természetesen a genetikai faktornak is szerepe van abban, kiben milyen mértékben alakulhat ki a hajlam az öngyilkosság elkövetésére.
Az egyik nagy kérdés az, hogy vajon lehetséges-e időben kimutatni - akár egy vérteszttel - a veszélyezetettséget; a másik pedig az, hogy pozitív eredmény esetén képesek vagyunk-e tenni valamit ellene. Szyf elmondása szerint az epigenetikus jelek még felnőtteknél is eltávolíthatóak. A tudósok azonban elismerik, hogy a pontosabb eredményekhez további kutatásokra van szükség, melyek során igyekeznek női áldozatok agyát is bevonni a kísérletekbe.
Szemfényvesztés is lehet a lézeres műtétből?
A kijevi metró az öngyilkosok kedvenc helye
Törvényes az eutanázia Luxemburgban
Öngyilkos lett, miután nem tudta eladni játékát
A gyógyítható betegségek is sok áldozatot szednek
Evolúciós talány: miért álltunk két lábra?
LiveScience