1p
KKV
Magyarországon a leggyakoribb "fogászati probléma" az elhanyagoltság mellett a félelem - mondta Kámán Attila szájsebész, fogszakorvos
Magyarországon a leggyakoribb "fogászati probléma" az elhanyagoltság mellett a félelem - mondta Kámán Attila szájsebész, fogszakorvos

"Az elhanyagoltság alatt értendő, hogy nem mosunk jól és elégszer fogat, továbbá nem járunk fogorvoshoz" - tette hozzá a fogszakorvos. A félelem pedig már gyermekkorban elkezdődik. A mai 30-50 éves korosztály azért gyűlöl fogorvoshoz járni, mert kellemetlen élmények érték gyermekkorában.
   
Régen az iskolafogászat abból állt, hogy 30 gyereket betereltek egy rideg folyosóra, majd egy fogorvos, aki esetleg türelmetlenebb is volt a kelleténél, "agresszív" kezelést végzett, lefogatta a gyerek kezét vagy kiküldte a szülőt a rendelőből. Ez nem éppen pozitív irányba befolyásolta a felnőtt kori fogászati kezeléshez való hozzáállást - fogalmazott Kámán Attila.
   
Manapság a szülők már eldönthetik, hová viszik gyermeküket fogorvoshoz. Kámán Attila szerint a legjobb, ha a szülők már akkor elviszik fogorvoshoz csemetéjüket, amikor a kicsinek még nincs semmi problémája. Ugyanis a félelem leküzdésének legjobb módja, ha a gyermek előbb megismerkedik a rendelővel, az orvossal, a műszerekkel.
   
Míg az állami ellátásban a foghúzás, tömés, gyökértömés ingyenes, addig egy magánrendelőben a tömés 12-16 ezer forintba kerül. Egy korona ára 40 ezer forintnál kezdődik. Kámán Attila szerint míg a külföldieknek ezek az árak olcsónak számítanak és főként ezért járnak fogorvoshoz Magyarországra, addig a magyaroknak sokba kerül ugyan, de nem elérhetetlen.

A fogászati ellátás Magyarországon világszínvonalú. Nincs olyan, amit ne tudnának megcsinálni a magyar fogorvosok. "Sokat járunk külföldre, sok tanfolyamon, kongresszuson veszünk részt. Azt gondolom, hogy a mi gyakorlatunk nagyobb, mint a külföldi fogorvosoké. Nekik annyi előnyük van, hogy az ő betegeik több mindent tudnak megfizetni" - mondta Kámán Attila.

Gumimacikkal lépre csalhatók a bacilusok
Igazságos egészség - kinek és mire fáj a foga?
A sógorokat csak az olcsó magyar fogorvos érdekli

MTI

Címkék: KKV

AJÁNLOTT VIDEÓK

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG