1p
KKV
A svéd Saab technológiáját megvásárló kínai BAIC autógyár általános fejlesztési kampányba kezd márkája terjesztéséért otthon és külföldön
A svéd Saab technológiáját megvásárló kínai BAIC autógyár általános fejlesztési kampányba kezd márkája terjesztéséért otthon és külföldön.

A Saab szellemi tulajdonának megszerzése négy-öt évvel rövidíti le a saját modellek kifejlesztésének idejét - mondta szerdán, az  ötödik legnagyobb kínai járműipari csoport, a Beijing Automotive Industry Holding Corp. (BAIC) elnöke. Hozzátette: három év alatt 33 milliárd jüant (4,8 milliárd dollárt) költenek fejlesztésre.

A BAIC 200 millió dollárért vásárolta meg háromféle Saab-alváz és két autómotor jogát. A vásárlást már tíz napja bejelentették, de a vételárat csak most közölték a cégnél. A megvásárolt szellemi tulajdon kiterjed a Saab 9-5-ös és 9-3-as szedánjára és a gyártásukhoz szükséges berendezésekre is.

Még nem biztos, hogy vége
Még nem pecsételődött meg a svéd Saab autógyár sorsa: "Egy sor ajánlatot kaptunk, amelyeket éppen vizsgálunk" - mondta a Saab anyavállalata, a General Motors (GM) szóvivője korábban Rüsselsheimben. Az eddigi ajánlattevő, a holland Spyker Cars luxus sportkocsi gyártó vállalat kész "minden akadály elhárítására" az első, sikertelen tárgyalássorozat után.
A General Motors (GM) az év végéig teljes egészében értékesíteni akarja évek óta veszteséges leányvállalatát, a Saabot. Ha nem sikerül vevőt találni, a vállalatot felszámolja a General Motors. A BAIC nem érdeklődött a Saab svédországi üzeme iránt.

Kína idén a világ legnagyobb autópiaca lett, megelőzve az Egyesült Államokat, nem utolsó sorban a kínai kormány belső fogyasztást ösztönző programja következtében. A kínai autógyárak műszaki színvonala azonban elmarad a nyugati konkurenciától, ezért igyekeznek behozni külföldről technológiát és modellterveket. A Zhejiang Geely Holding Group tárgyal a szintén svéd Volvo megvételéről a Fordtól, a Sichuan Tengzhong Heavy Industrial Machinery cég pedig már megállapodott a General Motorsszal, hogy megveszi tőle a Hummer márkát.

Végleg felszámolják a Saab autógyárat
Átrendeződhet az európai autógyártás
A GM nyárig kifizeti a cehhet
Kína lenyomja az amerikai autópiacot?
Lapátra tették a General Motors vezérét 
GM: Svédországban nem fog menni a német forgatókönyv

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG