1p
KKV
Trösztellenes vizsgálatot indít az Európai Bizottság a Mastercard ellen a bankközi díjak megállapításának gyakorlata miatt.

A bizottság azt vizsgálja, hogy a Mastercard gyakorlatával korlátozza-e a piaci versenyt az Európai Gazdasági Térségben (EGT) a kártyás fizetések területén, és ezzel megsérti-e az uniós versenypiaci előírásokat. Brüsszel azt gyanítja, hogy az amerikai multinacionális pénzügyi szolgáltatónak a bankközi díjak megállapítására vonatkozó gyakorlata ellentétes az uniós versenyszabályozással, a vállalat ugyanis külön bankközi díjat számít fel azoknak a kártyatulajdonosoknak a vásárlásai után, akik nem az EGT tagállamainak állampolgárai, például amerikai turisták.

A bizottság emellett azt is aggályosnak tartja, hogy a Mastercard Európán belül nem teszi lehetővé a kereskedők számára, hogy az egységes piacon belül más tagállamban vegyék igénybe a szolgáltatást, ahol esetleg jobb feltételekkel tehetnék ezt. Hollandiában tranzakciónként 10 cent jár a Mastercardnak, míg Lengyelországban 80 cent - érzékeltette a különbségeket Antoine Colombani, az Európai Bizottság versenyjogi szóvivője.

Végül Brüsszel azt is vizsgálja, összeegyeztethető-e az európai joggal a Mastercardnak az a gyakorlata, hogy előírja a kereskedőknek, hogy a cég által kibocsátott összes kártyát elfogadják. A bizottság ismerteti, hogy az uniós fogyasztók a nem készpénzalapú vásárlásaik 40 százalékát bonyolítják kártyával, ezért a bizottság prioritásként kezeli a piaci torzulások kiküszöbölését. A bizottság ismerteti, hogy 2007-ben már eltöröltette a Mastercard egyes bankközi díjait, és a Visa ellen is vizsgálódik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg. 
KKV Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG