4p
KKV
Mennyire fontos a médiakapcsolat? Hogyan építhet egy kisvállalkozás készpénzt érő médiakapcsolatot? Ehhez ad tippeket Fülöp Zoltán kis- és közepes vállalatokra specializálódott vállalati PR tanácsadó.

„Szögezzük le: azért szeretjük mi PR-esek a médiát, mert a média segítségével a célcsoport legalább a felét el lehet érni, mindemellett a hír hiteles. Márpedig a hitelesség ma az egyik legnagyobb érték” – mondta Fülöp Zoltán kis- és közepes vállalatokra specializálódott vállalati PR-tanácsadó.

A médiakapcsolatot gyakran keverik össze azzal, hogy valakinek van egy újságíró ismerőse. A kettő nem ugyan az! Egy meglévő kapcsolat hírértékű információ nélkül nem sokat ér. Viszont értékes információval könnyedén építhet egy cég kapcsolatot az iparágának néhány fontosabb újságíróival.

Lényegében ennyi kell a médiakapcsolat építéséhez: hírértékű információ. Ez pedig a cégek többségénél rendelkezésre áll, legfeljebb nem tudnak róla. .

Az első lépések

Az első lépés tudni, hogy milyen médiát fogyaszt – olvas, néz, hallgat - a vevő. Ha már tudjuk, meg kell nézni milyen hírek, cikkek jelentek meg az iparágunkról, valamint, hogy kik írták a cikkeket. Több médiumot is érdemes megnézni, majd kiválasztani két-három ígéreteset. Kezdetben online médium választása javasolt, mert oda némiképp könnyebb bekerülni - javasolja a szakember.

A kiválasztott médiumok honlapján keressük meg az újságírók elérhetőségét. Ez szerencsés esetben a cikk végén lévő aláírásban megtalálható, mely a szerző email címére mutató link. Ha nem, akkor az impresszumban keressük meg az újságíró email címét. Ha ott sincs, akkor az ott található központi email címen, esetleg telefonszámon lehet megtudni.

Ha sikerült megtudni a szakterületünkkel foglalkozó újságíró elérhetőségét, már csak fel kell venni a kapcsolatot. Egyszerűen írja meg emailben vagy mondja el telefonon, hogy, hogy honnan keresi és miért. Mondja el továbbá, hogy van néhány érdekes szakmai információja, amit szívesen megosztana. És küldhet-e egy rövid emailt erről? Ha igen a válasz, akkor meg lehet írni az emialben a sztorit.

Először a fontosat

Nagyon fontos: azonnal a legizgalmasabb témával és annak is a legérdekesebb részével kell kezdeni a mondandót! Fülöp Zoltán szerint a „sztori” ne legyen hosszabb, mint 500 karakter, hiszen ennek az egésznek csak annyi a lényege, hogy felkeltse az érdeklődést. A levél végén ajánljuk fel további információt és ne felejtsük el odatenni az aláírásunkat. Ha érdekes a témánk az újságíró válaszolni fog. Lehet, hogy elsőre nem, de a harmadik, negyedik ilyen próbálkozás után biztosan.

Ha sikerült felkelteni az érdeklődést, adhatunk interjút, vagy küldhetünk további információkat cikk formájában – attól függően, hogy az újságíró melyiket szereti jobban.

„A híred együtt nőjön Veled! Ne a legnagyobb médiumokkal kezdjük, helyette inkább kisebb szakmai portálokat érdemes megkeresni. Ezek a megjelenések gazdagítják a szakmai múltat valamint kitapasztalhatjuk, hogy milyen téma érdekli a médiát, a vevőinket és, hogy hogyan nyilatkozzunk.” – tanácsolja Fülöp Zoltán.

Végül fontos, hogy ha szeretnénk hosszan tartó és kölcsönösen előnyös kapcsolatot kialakítani az újságíróval, akkor a kapcsolatot ápolni kell. Ennek a legjobb módja, ha időről-időre érdekes híreket küldünk a számára. Hogy miről?

Szeretnél még tippeket? Fülöp Zoltán a Privátbankár.hu január 29-i konferenciáján tart előadást!

Fókuszban az ügyfélszerzés

 

  • Ha szeretnéd, hogy több vevőd legyen,
  • ha szeretnéd, hogy a vásárlóid hűségesek legyenek, visszatérjenek,
  • ha szeretnéd, hogy rólad és termékedről beszéljenek,
  • ha új termékkel, szolgáltatással szeretnél piacra lépni,
  • ha szeretnél cégeddel, termékeddel címlapra kerülni,
  • ha szeretnél gyakorlati tudást szerezni a sikeres online kommunikációhoz,
  • ha már van céges facebook-oldalad, de szeretnél több like-ot vagy megosztást,
  • ha naprakész szeretnél lenni a legújabb nemzetközi trendekkel, online vásárlói szokásokkal,
  • ha szeretnéd a legújabb mobileszközt a vállalkozás szolgálatába állítani,

akkor itt a helyed!

Weben a cégem – kommunikáció és ügyfélszerzés a neten

Mottó: "Istennek is szüksége van reklámra. Ezért léteznek a harangok." (Aurélien Scholl, francia író)

Időpont: 2014. január 29., 9.00 -14.00

Helyszín: Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont

Részvételi díj: 9 900 Ft + áfa

További részletek és jelentkezés >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG