Az Európai Bankfelügyeleti Hatóság által vizsgált 64 bankból 33-nál volt valamekkora magyar állampapír-állomány a könyvekben június végén - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság. Az érintett bankoknál összesen 18,479 milliárd eurónyi magyar állampapír volt, ami az október végén közölt 73,06 milliárd euró (21 918,3 forint) teljes adósság 25,3 százaléka.
A bankok közül Magyarország legnagyobb hitelezője a belga KBC Bank, amely 4,058 milliárd eurónyi magyar kitettséget vallott be. A KBC mögött az OTP Bank áll a listán 3,3 milliárd eurós, a dobogó harmadik fokára az Erste került bő kétmilliárdos kitettséggel.
A lap szerint az Európai Bankhatóság adatai alapján a korábbinál pontosabb képet kapunk a teljes magyar adósság tulajdonosi összetételéről. A legnagyobb szereplő az amerikai Franklin Templeton, amely 16,1 milliárd eurónyi magyar állampapírral rendelkezik, a nagy európai bankok 18,5 milliárdja mellett említést érdemel még a 2008-ban felvett nemzetközi hitelcsomag, melynek keretében még tartozunk az Európai Bizottságnak. Emellett a lakossági állampapír-állományt érdemes kiemelni, mely az év eleje óta intenzíven növekedett.
Ezek a tételek összesen a teljes magyar adósság hatvan százalékát jelentik, a fennmaradó rész főleg nem európai bankoknál és alapkezelőknél lehet - írta a lap.
Magyarország legnagyobb hitelezőit vizsgálva, kiderült, hogy a magyar államadósság negyede európai bankok kezében van, de sokkal tartozunk az amerikai Franklin Templetonnak és az Európai Bizottságnak is.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 36810 | 35680 | 37000 | -1,18% | 0 | 0 | 19 288 921 210 | HUF | 2026-04-02 | 17:09:01 |
| MOL | 3946 | 3910 | 3976 | +0,05% | 0 | 0 | 1 857 928 706 | HUF | 2026-04-02 | 17:07:26 |
| MTELEKOM | 2144 | 2106 | 2148 | +0,66% | 0 | 0 | 879 656 644 | HUF | 2026-04-02 | 17:08:37 |
| RICHTER | 12150 | 11870 | 12300 | +0,83% | 0 | 0 | 3 513 005 150 | HUF | 2026-04-02 | 17:10:59 |
| OPUS | 441 | 438 | 453 | -0,68% | 0 | 0 | 199 501 482 | HUF | 2026-04-02 | 17:05:15 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
14 perce
-
Vészjósló bejelentést tett Irán a Hormuzi-szorosról
körülbelül 1 órája
-
Ismét megszólalt Szijjártó Péter a Török Áramlat elleni állítólagos támadás tervéről
2 órája
-
Nem a Hormuzi-szoros a legnagyobb kockázat – hanem az, amit elindíthat
4 órája
-
„Az embereknek elfogy a cérnája” – az utca embere a Szabó Bence-ügyről és a győri botrányról
17 órája
-
Döntött a kormány: katonai védelem alá helyezik a Török Áramlat magyar szakaszát
17 órája
-
Hadijelentés: büszkén sorolják az oroszok, hogy miket tudtak szétlőni
18 órája
Mfor.hu Top24
- Hadijelentés: 1215 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan
- Ukrán piacot találtak telibe az orosz drónok
- Választás 2026: 126 ezren már szavaztak
- Szijjártó Péter: Amíg minket látnak, megvédjük magunkat!
- Nyárra várható az egészségügy önálló MI stratégiája
- Nem fogja kitalálni, mit árul a NAV 220 millió forintért!
- „Hazugság minden szavuk, ezt csak szeretnék, de sose lesz belőle semmi!” Olvasóink a közvélemény-kutatókról
Állampapír / Kötvény
Napokon belül új állampapír-sorozat jön
Privátbankár.hu | 2026. március 27. 19:33
Ötéves futamidejű, 2031-ben lejáró Magyar Állampapír Plusz sorozatot hoz forgalomba az ÁKK. Az első kamatperidóus túlnyúlik az egy éven, ezért 7,39 százalék tényleges kamatot fizetnek.
Állampapír / Kötvény
Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény
Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
Állampapír / Kötvény
Csökkent az állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:22
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény
Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:45
Az eddihóginél is biztonságosabb lesz az online állampapír-vásárlás a Magyar Államkincstárban: új védelmi elemekkel bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás február 26-tól.
Állampapír / Kötvény
Ismeretlenek milliárdokkal finanszírozták meg a magyar államadósságot
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 12:45
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény
Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény
Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény
Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
Állampapír / Kötvény
Kiderült, mibe fekteti Trump a magánvagyonát
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 11:57
Donald Trump amerikai elnök november közepétől december végéig körülbelül 100 millió dollár értékben vásárolt a közszféra által kibocsátott és vállalati kötvényeket, derült ki a legfrissebb közzétételeiből, beleértve a Netflix és a Warner Bros Discovery kötvényeit is, mindössze néhány héttel azután, hogy a vállalatok bejelentették egyesülésüket.
Heti top
- Moszkvából jött: az orosz külügyi szóvivő is megszólalt Szijjártó Péterrel kapcsolatban 2026. április 1. 12:50
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- Nehéz elhinni, hogy milyen erős lett a forint 2026. március 31. 07:30
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború 2026. március 9. 10:24
- Még a választás előtt megpróbálják eladni a Nemzetgazdasági Minisztérium épületét 2026. március 7. 10:58
Friss
Vásárló
Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót.
14 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Titokzatos milliárdos örökös csavarhatta el Emma Watson fejét?2026. április 1. 16:15 -
Célegyenesben Futó Gábor milliárdos energiatároló fejlesztése2026. április 1. 05:50 -
Elindult az aranypénz-gyártás Belgiumban: 1100–4000 euróba kerülnek az érmék2026. március 31. 15:50 -
Külföldön terjeszkedik Jászai Gellért cége: milliárdos üzlet Montenegróban2026. március 31. 05:50 -
A világ leggazdagabbja most a Napot „kapcsolná le”: Musk új ötlete sokkolja a szakértőket2026. március 30. 16:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Befagyott a magyarok nyaralásra fordítható kerete
09:16
-
Erős negyedévet zárt a magyar tőzsde
06:45
-
Világtörténeti pillanat, Kína adóssága először haladta meg Európáét
05:25
-
Itt drágulnak a legjobban a lakások Magyarországon
16:58
-
Az OPEC tagjai megállapodtak az olajtermelés növelésében, de ez nem oldja meg a bajt
15:40
Turizmus Online cikkei
-
Megnyílt a Citadella – újra látogatható
18:27
-
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon!
15:13
-
Jóízű Magyarország Gulyás Hete: több mint ezer étteremben ünneplik a magyar konyha jelképét
15:05
-
Zotter csokoládé – Végtelen csokoládé mindenkinek!
08:09
-
Üzemanyag-stop az olaszországi reptereken
06:36
A vidék hírei
-
Hidegfront hoz erős, viharos szelet, lehűlést
09:05
-
Magyar Péter: ha kampánytéma lesz a szerbiai ügy, az beismerésnek számít
19:18
-
Robbanószert találtak a magyar–szerb gázvezetéknél – rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze Orbán Viktor
12:59
-
Betegségéből lábadozva küldött húsvéti üzenetet Erdő Péter bíboros
10:55
-
Tovább bővül az egri térfigyelő-kamerarendszer
16:18
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború
2026. március 9. 10:24
-
Még a választás előtt megpróbálják eladni a Nemzetgazdasági Minisztérium épületét
2026. március 7. 10:58
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
top 24
-
Nem a Hormuzi-szoros a legnagyobb kockázat – hanem az, amit elindíthat
2026. április 6. 06:01
-
Szijjártó Péter: Megtámadták a szuverenitásunkat!
2026. április 5. 12:53
-
Döntött a kormány: katonai védelem alá helyezik a Török Áramlat magyar szakaszát
2026. április 5. 16:52
-
Ismét megszólalt Szijjártó Péter a Török Áramlat elleni állítólagos támadás tervéről
2026. április 6. 08:22
-
Orbán Viktor megint összehívta a rendkívüli védelmi tanácsot
2026. április 5. 12:10





