1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Bár az elemzők szerint a mostani budapesti IMF-látogatás csak "tényfeltáró" jellegű, tulajdonképpen protokolláris esemény, a magyar csődkockázat idei mélypontjára süllyedt. Az évet 750 pontos CDS-felárral kezdtük, most már jobbak vagyunk, mint a spanyolok.

Miközben Budapesten folytatódtak a kedden megkezdett tárgyalások az Európai Unió (EU), a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a magyar kormány között, a piac derűlátását jelezve szerdán idei mélypontjára csökkent a magyar államadósság-törlesztés leállásának kockázatára kínált biztosítási tranzakciók (CDS) árazása.

Láthatóan mindkét fél a megegyezésre törekszik - mondta Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerda eset az MTI-nek, miután délután tárgyalt az IMF/EU delegációjával a Nemzetgazdasági Minisztériumban.

Mélyponton a magyar csődkockázat

Mit jelent ez pontosan?
A CDS-árazások azt jelentik, hogy egységnyi, tízmillió euró névértékű ötéves magyar államkötvényre jelenleg valamivel 480 ezer euró alatti éves középárfolyamon kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási kontraktusokat.

A legnagyobb londoni CDS-piaci adatszolgáltató, a CMA kimutatása szerint a magyar szuverén devizakötvény-kötelezettségek törlesztésbiztosítási tranzakciói (credit default swaps, CDS) a szerdai londoni kereskedésben 478-480 bázispont környékén mozogtak.

A magyar CDS-tranzakciók az idén először május elején jártak 500 bázispont alatt; a mostani kereskedési hetet 505 bázisponton kezdték, az év első kereskedési hetében pedig még 750 bázispont feletti rekordokon jártak. Így az év eleji szintnél most hozzávetőleg 270 ezer euróval olcsóbb az irányadó ötéves futamidejű magyar szuverén devizakötvény tízmillió eurónként számított törlesztésbiztosítási díja Londonban.

A CMA szerdai kimutatása szerint a magyar törlesztéskockázat e mérőszáma jelenleg számottevően jobb, mint több perifériális eurótagállamé.

Londoni felzárkózó piaci elemzők mindazonáltal legújabb előrejelzéseikben sem jósolják az IMF/EU-egyezmény gyors elérését Magyarország esetében.

Elhúzódhatnak a tárgyalások

A City egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltató csoportja, a Barclays elemzőstábja nemrégiben Magyarországon tett tájékozódó látogatást, és erről Londonban befektetők számára összeállított ismertetőjében közölte: a cég központi forgatókönyve az, hogy a megállapodás 2013 első negyedéve előtt nem valószínű.

Varga Mihály, a tárgyalásokat vezető miniszter egy vele készült interjúban úgy nyilatkozott, ha a makrogazdasági prognózisban nem tudnak megegyezni a felek, akkor ajánlani fogja, hogy várják meg a következő negyedéves GDP-adatokat. Neuralgikus pont lehet még az adórendszer kérdése is, csak ősszel derül ki, az államháztartás bevételi adataiból, hogy "vizsgázott" az egykulcsos adó, elképzelhető, hogy ennek eredményeit is megvárják és ez alapján folytatódnak majd a tárgyalások.

A kemény menet csak szeptemberben kezdődik

A ház szerint az általa felvázolt menetrendet gyorsíthatja, ha romlanak a külső feltételek, és ez emeli a magyar befektetési eszközöket terhelő kockázati felárakat, gyengítve egyben a forintot.

A Barclays elemzői szerint azonban ennél nagyobb késdelem is lehetséges, ha a globális kockázati kondíciók javulnak, és nem közelednek egymáshoz az álláspontok egyes "érzékeny" kérdésekben. A cég stábja a látogatásról összeállított elemzésben hangsúlyozza, hogy az IMF/EU-küldöttség mostani látogatása tényfeltáró jellegű. A Barclays londoni elemzőinek várakozása szerint a programról szóló tárgyalások feltehetően a következő látogatás során, "valószínűleg szeptemberben" kezdődnek.

A Bloomberg által korábban megkérdezett közgazdászok többsége is arra számít, hogy leginkább év végére, vagy a jövő év elejére lehet kész a megállapodás, amit a felek elfogadhatnak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30870 30590 31000 +0,16% 0 0 11 440 132 710 HUF 2025-10-22 17:09:59
MOL 2756 2720 2768 +0,66% 0 0 988 350 814 HUF 2025-10-22 17:10:00
MTELEKOM 1796 1758 1796 +2,05% 0 0 387 382 198 HUF 2025-10-22 17:12:23
RICHTER 10430 10320 10490 +1,16% 0 0 1 756 352 860 HUF 2025-10-22 17:05:30
OPUS 558 542 558 +2,39% 0 0 149 284 745 HUF 2025-10-22 17:08:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Sikerült tízmilliárdokkal megfinanszírozni az Orbán-rendszert
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 12:16
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Megint rontották egyes lakossági állampapírok feltételeit
Eidenpenz József | 2025. szeptember 30. 16:31
Alaposan átalakul a lakossági állampapírok rendszere október 1-től, egyes sorozatok megszűnnek, más sorozatok kamata csökkenni vagy emelkedni fog. Amit igyekeznek egyszerűsítésként, egységesítésként és a biztonság növeléseként eladni a kisbefektetőknek, de összességében inkább romlanak a feltételek. Ami már egy hosszú folyamat része.
Állampapír / Kötvény Ismét drágább lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 12:58
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.  
Állampapír / Kötvény Roham indult az állampapírokért
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 11:59
Az ÁKK által felajánlott mennyiségnél több is elkelt volna.
Állampapír / Kötvény Aggódnak a brit befektetők: régen látott magasságba szökött e mutató
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 2. 15:05
Kedden a hosszú lejáratú brit államadósság hozama csaknem három évtizedes csúcsra emelkedett, elsősorban a brit államháztartás állapotával kapcsolatban kiújult piaci aggályok és az általános globális hozamemelkedés miatt.
Állampapír / Kötvény Elkapkodták a tízéves állampapírokat
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 12:52
A meghirdetett mennyiségnél 35,0 milliárd forinttal nagyobb összegben, 70,0 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vegyesen változó hozamokkal.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 12:51
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Újabb lépés az eladósodás terén
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 16:45
Összesen 5 milliárd kínai renminbi értékben keltek el 3 és 5 éves futamidejű magyar szuverén úgynevezett pandakötvény az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szervezésében. Ez a valaha volt legnagyobb volumenű és leghosszabb futamidejű szuverén kötvénykibocsátás a kínai belföldi (onshore) piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG