1p
Pleschinger Gyula nem zárja ki, hogy Magyarország még az IMF/EU-hitelmegállapodás megkötése előtt kilép a nemzetközi kötvénypiacra - a tárgyalások megkezdése előtt azonban ez "rossz üzenet" lenne. A nemzetközi szerveztekkel tárgyaló delegáció tagja néhány újabb részletet árult el a Brüsszellel kötött alkuról.
Pleschinger Gyula

A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára egy szerdai háttérbeszélgetésen elmondta: azt azonban "rossz üzenetnek" tartaná, ha a kötvénykibocsátás a tárgyalások megkezdését is megelőzné.

Korábban Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ vezetője úgy vélekedett: még az IMF-megállapodás előtt érdemes lenne devizában denominált magyar állampapírt kibocsátani. A nemzetgazdasági tárca akkor úgy reagált: az IMF/EU-megállapodás birtokában lehet a legkedvezőbb feltételeket elérnie Magyarországnak egy devizakötvény-kibocsátáshoz. A minisztérium véleményéhez több szakember (például Szalma Csaba, Csányi Sándor, több elemző), is csatlakozott.

Amíg Simor az elnök, nem lesz több tanácstag és alelnök

Az államtitkár szerint informális értesülései alapján a hiteltárgyalások megkezdődhetnek, amint a magyar parlament jóváhagyja a jegybanktörvénynek az Európai Unió által kívánt módosítását. (Ezt időközben az Európai Bizottság részéről is megerősítették.) "Azt hiszem, ez heteken belül megtörténhet" - mondta.

Hozzátette: a magyar kormány beleegyezett, hogy Simor András jelenlegi jegybankelnök mandátumának lejártáig nem növelik a monetáris tanács tagjainak számát és nem neveznek ki harmadik alelnököt. Simor mandátuma 2013 márciusában jár le.

Pleschinger Gyula újságíróknak elmondta: Budapest arra számít, hogy a tárgyalásokon gyors megállapodás születik, mert a felek véleménye "a gazdaságpolitika lényegét tekintve" nem áll távol egymástól.

Pleschinger Gyula a tagja a nemzetközi szervezetekkel tárgyaló magyar delegációnak. Korábban a Privátbankárnak adott exkluzív interjúban úgy fogalmazott: a delegáció igazából akkor kezdi meg a munkáját, ha valóban elkezdődnek a hivatalos tárgyalások az Unióval és a Valutaalappal.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41980 41600 42680 +0,89% 41940 41980 9 236 617 270 HUF 2026-04-27 15:04:22
MOL 4074 4030 4098 -0,63% 4070 4076 1 466 031 434 HUF 2026-04-27 15:03:53
MTELEKOM 2508 2492 2522 +0,64% 2508 2512 429 229 280 HUF 2026-04-27 15:05:28
RICHTER 12990 12920 13100 -0,08% 12990 13000 1 783 756 320 HUF 2026-04-27 15:03:43
OPUS 305 295 318 -9,23% 303 305 170 389 035 HUF 2026-04-27 14:59:10
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
Állampapír / Kötvény Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
Eidenpenz József | 2026. április 10. 11:34
Háború itt, válság ott, se szeri, se száma a bizonytalanságoknak és kockázatoknak. Ezért sok kisbefektető kérdezi, hogy ha állampapírt vesz, és megunja vagy megijed, ki tud-e szállni, illetve hogyan. Áttekintjük, melyik állampapírfajtánál hogyan működik ez, de általában nagyon egyszerűen.
Állampapír / Kötvény Napokon belül új állampapír-sorozat jön
Privátbankár.hu | 2026. március 27. 19:33
Ötéves futamidejű, 2031-ben lejáró Magyar Állampapír Plusz sorozatot hoz forgalomba az ÁKK. Az első kamatperidóus túlnyúlik az egy éven, ezért 7,39 százalék tényleges kamatot fizetnek.
Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:22
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.  
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:45
Az eddihóginél is biztonságosabb lesz az online állampapír-vásárlás a Magyar Államkincstárban: új védelmi elemekkel bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás február 26-tól.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG