1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Nagy érdeklődés mellett és a cél felett sikerült értékesítenie a spanyol kincstárnak a 2 illetve 10 éves futamidejű kötvényit a mai aukción. A befektetőknek nyugtalan éjszakájuk volt, a madridi tőzsdeindex tegnap bemutatta az év eddigi legnagyobb buktáját, 4%-ot süllyedt.

A 2014-ben lejáró referenciakötvényekből 1,1 milliárd eurónyit sikerült eladni, méghozzá 3,3-szeres túljegyzés mellett - a korábbi 2,2-szeres lefedettséggel szemben. Az átlaghozam némileg csökkent, a legutóbbi 3,49% után most 3,46% volt.

A 10 éves futamidejű papírokból 1,4 milliárd ment el a ma délelőtti aukción, növekvő érdeklődés mellett, a legutóbbi aukción kialakult 2,2-szeres túljegyzés után most 2,4-szeres volt a lefedettség. Az átlaghozam is emelkedett, a múltkori 5,4% után most 5,74% volt. A mai aukciókon sikerült elérni a kitűzött célt, 2,5 milliárdnyi papírt értékesíteni (2,541 milliárd euró ment el végül). Az eredmény mindenképpen örvendetes annak fényében, hogy az EKB kijelentette, továbbra sem hajlandó a másodpiacról felszívni a spanyol és olasz kötvényeket, hogy csökkentse azok átlaghozamát. 

A spanyol államkincstár dolgozói egyelőre tehát megnyugodhatnak, legnagyobb szívfájdalmuk az maradhat, hogy sem a Real Madrid, sem pedig tegnap az FC Barcelona nem tudott győzni a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőinek első mérkőzésein...

Tegnap a madridi tőzsdén fekete nap volt, az Ibex 4%-ot esett, ekkora buktát idén még nem produkált a madridi tőzsdeindex, ezek után elemzők nem sok jóra számítottak, noha a hét eleji "rövid" aukciók is jól sikerültek. Az aukció eredménye megnyugtathatja a kedélyeket egy időre, erre utal, hogy a másodpiacon csökkent a 10 éves papírok hozama, ami így újra a veszélyes 6% alatt van, 5,8%.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36800 36690 37490 +1,18% 36800 36810 5 147 711 950 HUF 2026-03-18 14:35:38
MOL 3782 3758 3840 -0,73% 3776 3782 1 594 777 958 HUF 2026-03-18 14:33:58
MTELEKOM 2035 2030 2090 -0,73% 2030 2035 453 426 105 HUF 2026-03-18 14:33:58
RICHTER 11930 11800 12000 +0,76% 11900 11930 757 392 120 HUF 2026-03-18 14:33:58
OPUS 504 501 510 +1,00% 503 504 21 796 135 HUF 2026-03-18 14:25:40
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:22
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.  
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:45
Az eddihóginél is biztonságosabb lesz az online állampapír-vásárlás a Magyar Államkincstárban: új védelmi elemekkel bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás február 26-tól.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek milliárdokkal finanszírozták meg a magyar államadósságot
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 12:45
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
Állampapír / Kötvény Kiderült, mibe fekteti Trump a magánvagyonát
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 11:57
Donald Trump amerikai elnök november közepétől december végéig körülbelül 100 millió dollár értékben vásárolt a közszféra által kibocsátott és vállalati kötvényeket, derült ki a legfrissebb közzétételeiből, beleértve a Netflix és a Warner Bros Discovery kötvényeit is, mindössze néhány héttel azután, hogy a vállalatok bejelentették egyesülésüket.
Állampapír / Kötvény Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
Eidenpenz József | 2026. január 13. 14:21
Milyen választási lehetőségei vannak jelenleg a kisbefektetőknek, ha nem akarják, hogy a pénzük értéke romoljon az infláció miatt? Miért külön biztonságosabbak a kifejezetten a lakosságnak szóló kötvénysorozatok? Elmagyarázzuk egyszerűen, hogy bárki megérthesse.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG