Közérdekű
Közérdekű
Alig nőtt az oltottak száma Magyarországon a második körös oltások miatt
Privátbankár.hu | 2021. május 3. 09:30
Az elmúlt 24 órában a pénteki oltásmennyiségnek a tizedével sem tudott emelkedni a beoltottak száma Magyarországon. Az összkép azonban félrevezető, hiszen a második körös oltások pörögtek vasárnap.
Közérdekű
A társadalmi vállalkozások duplán megszenvedték a zárást - videóinterjú Lipták Orsival
Szarvas György | 2021. május 2. 12:19
Viszonylag kevés szó esett a pandémia alatt az úgynevezett társadalmi vállalkozásokról, pedig, ha létezik vállakozási forma, mely alaposan megszenvedte a lezárást az éppen ez volt. Vállalkozásként ahhoz nem számottevőek, hogy támogatott hitelhez folyamodjanak, és mivel nem civil szervezetek, ezért az azoknak járó kedvezményeket sem tudják igénybe venni. Hogy pontosan milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük az elmúlt hónapokban, arról Lipták Orsi, a HellóAnyu alapítója beszélt lapunknak.
Közérdekű
Sokkal kevesebb oltás volt szombaton, mint az előző napokban
Privátbankár.hu | 2021. május 2. 09:35
Lényegesen lelassult az oltás szombaton az előző napokhoz képest. Meghalt 101 beteg a koronavírus járvány miatt Magyarországon.
Közérdekű
Orbán Viktor kitűzte a következő célt
MTI | 2021. május 1. 18:08
A következő időszak célja nem kevesebb, mint az ötmillió beoltott magyar ember - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Facebookon közzétett videóüzenetben.
Közérdekű
Újabb megállapodást kötött Magyarország – szabad lesz az út Szlovéniába
Privátbankár.hu | 2021. május 1. 10:58
Függetlenül a vakcina típusától kölcsönösen elismeri egymás oltási igazolását Magyarország és Szlovénia, jelentette be Szijjártó Péter. A napokban hasonló megállapodás született már két másik balkáni országgal, Szerbiával és Montenegróval is.
Közérdekű
Koronavírus: csökken az új esetek száma, megvan a 4 millió oltás
Privátbankár.hu | 2021. május 1. 09:51
A pénteken meghirdetett Pfizer vakcinák is kellettek ahhoz, hogy meglegyen a 4 millió legalább az első oltását megkapó. Az új esetek és a kórházakban lévők száma biztatóan csökken, ám a halálozási adatok továbbra is elszomorítóak.
Közérdekű
Nyitnak a budapesti fürdők is
MTI | 2021. május 1. 09:08
Ütemezett nyitás kezdődik a budapesti fürdőkben, első lépcsőben a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács, a Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő nyitják meg kapuikat május 1-jén - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
Közérdekű
Lesz-e böjtje az erőltetett oltásdömpingnek? - A hét videója
Izsó Márton - Csabai Károly | 2021. április 30. 20:01
Már az elmúlt hetekben is hozott a kormány erősen vitatható járványügyi intézkedéseket, de ezekre pénteken még rátett egy lapáttal. A sokak által nem kedvelt kínai vakcina után előbb megengedte az AstraZenecára való önkéntes jelentkezést, de hogy biztosan meglegyen szombatra az újabb nyitáshoz kötött 4 millió beoltott, pénteken az egyéni kívánságlisták élén szereplő Pfizert is felkínálta. Lett is belőle nagy bonyodalom. De mi jöhet még? Erre is kitér kollégánk, Csabai Károly a hét videójában.
Közérdekű
Orbán Viktor: elértük a 4 millió beoltottat
Privátbankár.hu | 2021. április 30. 18:36
Ezt a kormányfő a Facebook-oldalán jelentette be.
Közérdekű
Nyitás az idősotthonokban - Müller Cecília bemondta az új szabályokat
Privátbankár.hu | 2021. április 29. 14:38
Érettségi, oltások és idősotthonok - több fontos téma is előkerült az operatív törzs mai tájékoztatóján.
Közérdekű
Tovább pörög az oltási program, de közben meghalt újabb 186 koronás beteg
Privátbankár.hu | 2021. április 29. 09:07
2584 új fertőzöttet azonosítottak.
Közérdekű
Felpörögtek az oltások, közel 100 ezret adtak be az elmúlt napon
Privátbankár.hu | 2021. április 28. 09:07
Több ezerrel csökkent az elmúlt 24 órában az aktív fertőzöttek száma, a halálozásoké viszont nagyon lassan mérséklődik.
Közérdekű
Több mint 1,1 millió vakcina érkezik a héten, minden regisztrált oltásához elég
Privátbankár.hu | 2021. április 27. 13:09
Csaknem 1,2 millió vakcina érkezik ezen a héten Magyarországra, ennek fele már itt is van - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs keddi tájékoztatóján.
Közérdekű
183 koronás beteg halt meg mára virradóra
Privátbankár.hu | 2021. április 27. 09:34
Felpörgött az oltási kampány.
Közérdekű
Tiszta vizet öntött volna a pohárba Palkovics László a Fudannal kapcsolatban, zavaros lett
Privátbankár.hu | 2021. április 26. 13:38
A projekt koordinálásáért felelős miniszter szerint nem a diákvárosi kollégiumok helyén épülne meg a Fudan egyetem, a januári kormánykoncepció szerint igen. Palkovics azt is mondja, a Fudan-kampusz nem csökkenti a Csepel-sziget északi csücskébe tervezett közpark területét, de a koncepció szerint csökkenti. Mindkét témában lehetséges, hogy a szokásos, politikai szócsavarás adja ki a megoldást.
Közérdekű
Müller Cecília: Magyarországon még nem jelent meg az indiai mutáns
Privátbankár.hu | 2021. április 26. 13:02
Megérkeztek az első tapasztalatok a részleges nyitásról; 600 ezer adag Sinopharm vakcinával várják az oltakozókat - erről is szó volt az operatív törzs mai tájékoztatóján.
Közérdekű
Így nehezen teljesül a kormányzati várakozás - hogy lesz meg a 4 millió oltott?
Székely Sarolta | 2021. április 26. 11:14
Vasárnap után a hétfői adatközlés is azt mutatta, hogy nagyon lassú tempóban emelkedett az oltottak száma hazánkban, mivel most inkább második körös oltásokat végeznek. A kormányzati várakozás szerint a hét elején, közepén meglesz a 4 millió oltott, amikor újabb lazítások jönnek, többek között a kijárási tilalom kezdete éjfélre tolódik ki. Kisebb csoda kellene azonban ahhoz, hogy ez összejöjjön. Heti előrejelzésünk.
Közérdekű
Sok az amatőr, kevés a profi a hazai lélegeztetőgép-beszállítók között
Csabai Károly | 2021. április 26. 05:23
A kormánynak lélegeztetőgépeket értékesített két tucatnyi cégből mindössze tíz magyarországi bejegyzésű, közülük azonban csak ketten tevékenykedtek a koronavírus-járvány kirobbanása előtt is az egészségügyben. Többen még profilváltásra is hajlandóak voltak, hogy behozhassák a fertőzés miatt életveszélyes állapotba kerülők kezelését szolgáló készülékeket. Vélhetően a minél magasabb haszon reményében – e feltételezést az egyik ominózus cég már megjelent 2020-as adatai igazolják.
Közérdekű
Így alakultak a megfertőződések és a halálesetek a különböző oltások után
Privátbankár.hu | 2021. április 25. 11:30
A kormány által megosztott táblázat szerint a Pfizer látványosan rosszabbul teljesít ebben az értelemben a többi vakcinánál. A táblázatban nem szerepel, de fontos, hogy azzal a legidősebbeket oltották elsőre. És a legtöbben ebből kifolyólag Pfizert kaptak eddig Magyarországon.
Közérdekű
Ismét 200 fölött a napi korona-áldozatok száma
Privátbankár.hu | 2021. április 25. 09:51
2328 új fertőzöttet azonosítottak.
Közérdekű
Megitta a "teraszos" sörét Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2021. április 24. 17:11
Pénteken lengette be, hogy ezt teszi, az erről készült képet szombat délután posztolta ki Facebook-oldalán.
Közérdekű
Nagyon lelassult a Covid terjedése Csehországban
MTI | 2021. április 24. 13:19
Lényegesen lelassult a héten a koronavírus-járvány terjedése Csehországban: pénteken kevesebb mint 2600 új igazolt fertőzést mutattak ki a laboratóriumok, ami szeptember óta a legalacsonyabb szám. Heti összehasonlításban mintegy 600-zal kevesebben fertőződtek meg pénteken, mint egy hete - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton reggel nyilvánosságra hozott statisztikából.
Közérdekű
Rekordmennyiségű kínai oltóanyag landolt Magyarországon
MTI | 2021. április 24. 12:44
Hatszázezer adag Sinopharm-oltóanyag érkezett szombaton Magyarországra, ami minden korábbinál nagyobb vakcinaszállítmány a "szélrózsa minden irányát beleszámítva" - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében.
Közérdekű
Külföldön kapott oltáshoz nem jár a védettségi igazolvány
Privátbankár.hu | 2021. április 24. 11:21
Védettségi igazolványt azok kaphatnak, akik átestek a Covidon (ekkor a gyógyulástól vagy a fertőzést igazoló teszt elkészítésétől számolva 4-6 hónapig érvényes a kártya), vagy Magyarországon már részesültek legalább egy védőoltásban.
Közérdekű
Tovább olthatnak a megkérdőjelezett vakcinával
MTI | 2021. április 24. 10:53
Folytathatják az oltást a Johnson and Johnson vállalat által kifejlesztett koronavírus elleni vakcinával az Egyesült Államokban, miután a szövetségi egészségügyi tisztviselők, helyi idő szerint péntek este feloldották az oltás használatának ideiglenes szüneteltetését - írja az amerikai sajtó.
Közérdekű
Csökken a lélegeztetőgépen lévők száma, de még mindig sok a halott
Privátbankár.hu | 2021. április 24. 09:42
Az elmúlt huszonnégy órában regisztrált járványadatok egy kivételével jobbak lettek az előző napinál, ez az egy azonban a leglényegesebb: a napi elhunytak száma megint emelkedett, 207-ről 212-re. Pedig a kórházban egyre kevesebb fertőzöttet kezelnek, s lélegeztetőgépre is kevesebb honfitársunkat kell tenni.
Közérdekű
Mától már este 11-ig tart a kijárási tilalom
Privátbankár.hu | 2021. április 24. 09:02
A Magyar Közlönyben ugyanis megjelent a rendelet arról, hogy a kijárási tilalom kezdete 23 óráig meghosszabbodik.
Közérdekű
Biztonságos és jó minőségű az AstraZeneca
MTI | 2021. április 24. 08:22
Biztonságos az a több millió adag koronavírus elleni AstraZeneca-vakcina, amelyet egy amerikai gyógyszergyárban állítottak elő, de az egyik tétel gyártási hibája után nem helyeztek forgalomba, hanem átadtak Mexikónak - közölte pénteken a mexikói egészségügyi miniszterhelyettes.
Közérdekű
A friss Covid-számok sem szívderítőek
MTI | 2021. április 24. 08:03
A világon 145 289 885 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 083 440, a gyógyultaké 83 542 282 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.
Közérdekű
Tömeges oltás kezdődik a jövő hét elején Magyarországon
Privátbankár.hu | 2021. április 23. 12:50
Mintegy hatszáz ezer Sinopharm vakcinát lehet beadni a következő néhány napban, s ez lehetővé teszi, hogy meginduljon a tömeges oltás - hangzott el az operatív törzs tájékoztatóján.
Közérdekű
Nagyon felpörgött az oltás tegnap
Privátbankár.hu | 2021. április 23. 10:09
Az elmúlt 24 órában 89 396 oltást adtak be Magyarországon. A halottak száma továbbra is 200 felett, de a többi járványadat javuló tendenciát mutat.
Közérdekű
Orbán Viktor: 3,5 millió honfitársunk beoltva!
Privátbankár.hu | 2021. április 23. 06:55
A miniszterelnök péntek reggel beszédes videót posztolt közösségi oldalára.
Közérdekű
Ne dőljünk be, ha brit számról kapunk sms-t oltóidőpont-foglalásról
Privátbankár.hu | 2021. április 22. 13:47
A Vakcinainfó által küldött hivatalos, behívó sms-ek mellett egy nagy-britanniai számról is érkeznek a magyarokhoz szöveges üzenetek. Ezek viszont érvénytelenek.
Közérdekű
Vagyonkezelővé alakul Schmidt Mária közalapítványa is
Privátbankár.hu | 2021. április 21. 09:24
Ha ez megvan, akkor onnantól fogva ami közpénz abba bemegy, nem lesz közpénz többé.
Közérdekű
207-en haltak meg mára virradóra a koronavírussal összefüggésben itthon
Privátbankár.hu | 2021. április 21. 09:02
2527 új fertőzöttet azonosítottak.
Közérdekű
Szeptember végéig hosszabbíthat a kormány a veszélyhelyzeti intézkedéseken
Privátbankár.hu | 2021. április 21. 07:38
A pontos dátum képlékeny.
Közérdekű
Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke: "a külföldi magyar orvosok besegítése tele van jogi buktatóval"
Kormos Olga | 2021. április 20. 15:39
Bár most úgy tűnik, túl vagyunk a harmadik hullám tetőpontján, továbbra is élet-halál harcot vívnak a Covid-osztályokon orvosok, nővérek és szakápolók. Egy Ausztráliában élő magyar orvosban felmerült a gondolat, hogy a külföldön élő magyar egészségügyi dolgozók közül páran hazajönnének segíteni. Kérdés, hogy ez mennyire megvalósítható elképzelés?
Közérdekű
Végre javuló magyarországi Covid-adatok érkeztek
Privátbankár.hu | 2021. április 20. 09:19
Utoljára március 13-án fordult elő, hogy ezernél kevesebben lettek volna lélegeztetőgépen. A halottak száma is gyakorlatilag stagnál, az elmúlt huszonnégy órában csaknem ugyanannyi honfitársunkat vitte el a koronavírus-járvány, mint egy nappal korábban. Ennél kevesebben (1645-en) közel két hónapja fertőzödtek meg, az aktív fertőzöttek száma pedig immár hetedik napja csökken. Több mint 50 ezren kaptak oltást, amellyel a beoltottak száma 3,3 millió fölé ment.
Közérdekű
Covid: újabb szomorú reggelre ébredtünk
MTI | 2021. április 20. 07:03
A világon 141 828 958 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 027 604, a gyógyultaké 81 122 562 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint.
Közérdekű
Müller Cecília elmondta, mit gondol a harmadik oltásokról
Privátbankár.hu | 2021. április 19. 13:01
Operatív törzs, hétfői adás, összefoglaló.
Közérdekű
Koronavírus: túl vagyunk a csúcson, de még nagyon sokan vannak kórházban
Privátbankár.hu | 2021. április 19. 09:22
Úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány újabb hulláma immár túl van a tetőzésen, és onnan biztatóan csökkenni kezdett az új esetek száma. Ugyanakkor kórházban több embert ápolnak, mint egy nappal korábban.
Közérdekű
Iskolanyitás: Kásler levelet írt, a TASZ jogi álláspontját fogalmazta meg
Privátbankár.hu | 2021. április 18. 15:49
A holnapi részleges iskolanyitás, (hiszen az csak általános iskolák alsó osztályait, és az óvódákat érinti) még az utolsó pillanatban megszólalásra késztette mind a kormányzat illetékes képviselőjét, mind pedig a jogvédőket. Előbbi ajánlásokat, kéréseket, és utasításokat megfogalmazva elsősorban a tennivalókra hívta fel a figyelmet, míg utóbbi, sok minden más mellett, főleg az egyértelmű és pontos kormányzati tájékoztatás hiányát hangsúlyozta.
Közérdekű
Koronavírus: a halottak száma meghaladta a 25 ezret
Privátbankár.hu | 2021. április 18. 09:46
Minden járványadat csökkent a szombatihoz képest, 205-en haltak meg, 1051-en vannak gépen.
Közérdekű
Alapítvány Covid-árváknak - Áder ötmillióval indítja
MTI | 2021. április 18. 08:28
Alapítványt hoz létre Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére.
Közérdekű
Tavaly egymillió kártyával elköltött forintból 174 forint kerülhetett csalók kezébe
- | 2021. április 18. 07:56
Az egyre gyakoribbá váló bankkártyás és online visszaélések megelőzésére hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. A csalók megfékezésében jelentős szerepe volt a Magyar Bankszövetség kezdeményezésére felálló munkacsoportnak.
Közérdekű
Nyissanak vagy ne nyissanak az iskolák? A hét videója
- | 2021. április 16. 20:14
A miniszterelnök március végén jelentette be, hogy április 19-én ismét kinyitnak az iskolák. Már akkor is erősen megoszlott az érintett szülők véleménye, míg a pedagógusok többsége Orbán Viktoréval ellentétes álláspontot képviselt. Azóta kis túlzással naponta változtatott a koncepción a kormány, ennek ellenére nem sikerült olyan megoldást kitalálni, ami mindenki számára elfogadható. A hét videójában a nyitás melletti és elleni érvek is elhangoznak.
Közérdekű
Operatív törzs: részletek a teraszok nyitásáról
Privátbankár.hu | 2021. április 16. 12:38
Tetőzik a harmadik hullám, április 19-én részben nyitnak az iskolák - ez volt a mai operatív törzs.
Közérdekű
Koronavírus: két hónapja nem láthattunk ilyet a számokban
Privátbankár.hu | 2021. április 16. 08:49
Harmadik napja csökken itthon az aktív fertőzöttek száma.
Friss
Nemzetközi
Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének
Majdnem 200 aktivista érintett.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Növekvő bevétel, csökkenő nyereség a magyar milliárdosok energiaitalos cégénél2026. április 30. 14:30 -
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Családi okokra hivatkozva lép vissza Szécsi, Gulyás „harag nélkül megértette”
12:55
-
Éles hangvételű írás bírálja az egri színházi viszonyokat
11:38
-
Bódi Zsolt képviselő sértő közgyűlési kijelentése után vizsgálatot követelnek Vágner Ákos polgármestertől
10:46
-
Itt tartanak az útfelújítások Egerben
09:14
-
Pósfai Gábor lesz a belügyminiszter, Melléthei-Barna Márton az igazságügyi miniszter
08:06
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Bod Péter Ákos: Baráti elválás a forinttól
2026. május 1. 06:04
-
Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
2026. április 30. 17:07
-
Bajnai Gordon is érintett: felvásárolják a tanácsadó céget
2026. május 1. 10:44
-
Lassan vége a jó világnak, jön a drágulás a bankoknál
2026. április 30. 19:34
-
Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
2026. április 30. 17:21
Erre nem bontanak pezsgőt. 

