4p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

540 kilométer hosszúságban zajlik az árvízi védekezés, ebből 200 kilométeren a legmagasabb, harmadfokú a készültség. Összefoglaló az elmúlt órákban megjelent hírekből. 

  • Orbán Viktor miniszterelnök közölte, a kedd reggel kapott jelentések szerint a legnehezebb helyzet a Lajta mentén alakult ki. Emiatt át is vezényeltek a Duna túlsó oldaláról, az Alföldről több mint 800 szakembert, akik most a Dunántúlon teljesítenek szolgálatot és kiválóan dolgoznak a katonákkal együttműködve, írja az MTI.
  • Orbán Viktor megadta az engedélyt a Lajta főmeder és a Balparti Csatorna közötti szükségtározó megnyitására. A szükségtározó a másodrendű védvonal megnyitásával biztosítja, hogy az elsőrendű fővédvonalakat ne törje át a víz, illetve garantálja Mosonmagyaróvár és lakóinak biztonságát.

Homokzsákokból emelt fal a Római parton 2024. szeptember 17-én
Homokzsákokból emelt fal a Római parton 2024. szeptember 17-én
Fotó: MTI/Kovács Tamás

  • A kormányfő közölte, hogy több mint 400 katona van most kint a gátakon, és 24 óra alatt további ezreket tudnak bevetni, ha szükséges, de - mint mondta - úgy látja, hogy a helyzetet meg tudják oldani a mostanra megmozdított szakemberekkel, illetve a lelkes önkéntesekkel.
  • A Duna budapesti tetőzését a főváros felkészülten várja, csütörtök délre minden árvízivédelmi munkálattal elkészülnek a szakemberek - közölte Karácsony Gergely főpolgármester. Három területen zajlanak kiemelt árvízvédelmi beruházások. Az egyik terület a III. kerületben a Nánási-Királyok útja, ahol több kilométer hosszan agyaggátat építenek a meglévő földgát megerősítése érdekében. A védekezés másik kiemelt pontja a Margitsziget, ahol 800 ezer homokzsákot töltenek meg gépi erővel. A Dagály Termálfürdő, Strandfürdő és Uszoda környékén szerdán mobilgátat építenek.

  • Megkezdte az árvízi védekezést az E.ON, a dunai árhullám levonulása során veszélyhelyzet esetén azonnal kikapcsolják az áramot. A Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetésért felelős vállalatcsoport szakemberei folyamatosan, éjjel-nappal kapcsolatban állnak az árvízi védekezést irányító hatóságokkal és a helyi önkormányzatokkal, velük együttműködve vesznek részt a krízishelyzet kezelésében. Az érintett területeken az E.ON egészen addig biztosítja az áramellátást, ameddig az biztonságosan megtehető. 
  • Az árhullám miatt több országos közúton is korlátozásokat vezetett be a Magyar Közút, a következő napokban elsősorban a Duna mentén számíthatnak további útlezárásokra a közlekedők. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest vármegyében nemcsak a Duna, hanem a mellékfolyók mentén is lesznek útlezárások az árvízi védekezés vagy az elöntött területek miatt.

  • Szerdán lezárják a szentendrei (H5-ös) HÉV alagúti szakaszát, a szerelvények üzemkezdettől csak a Margit híd budai hídfőig, a felszínen kialakított ideiglenes végállomásig járnak. Az árvíz miatt újabb intézkedésként szerdán a H5-ös HÉV szerelvényei megváltozott menetrend szerint, Szentendre/Békásmegyer felől a Margit híd budai hídfő állomásig járnak. A Margit híd budai hídfőnél a vonatokra a felszínen kialakított ideiglenes végállomásnál lehet felszállni.
  • Lezárják a Margit híd HÉV-végállomás peronján áthaladó kerékpárutat is. Ezen a szakaszon biciklivel nem lehet áthaladni, a BKK az Árpád fejedelem úti kerékpársáv használatát javasolja.
  • A MÁV és a Volánbusz hálózatán az árvízi helyzet ellenére továbbra is biztosított a vasúti közlekedés. Egyetlen kivétel, ahol már korlátozást kellett bevezetni, az az Esztergom–Komárom vonal. A szakaszon buszok szállítják az utasokat az áradás levonulásáig és az esetleges helyreállításig - olvasható a MÁV honlapján. 
  • A legfrissebb előrejelzés alapján a Duna a magyarországi szakaszon a harmadfokú árvédelmi szintet meghaladóan tetőzik a legtöbb helyen, a Lajtán a valaha mért legmagasabb vízállást, a Murán pedig az első fok szintjét megközelítő tetőzésekre számítanak.
  • Budapesten várhatóan kedd este lép ki az alsó rakpartra a víz, a tetőzés a fővárosban - a jelenlegi adatok szerint - szombaton valószínű.
  • A Rábán Árpásig fokozat alatti, Győrben a harmadfok szintje feletti tetőzésre lehet számítani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Most éppen járnak a repülők, de indulás előtt tájékozódjanak
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:50
Menetrend szerint, késések nélkül, a normál rendben történik az utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jelenleg. A repülőteret 10 óra környékén újabb heves esőzés érte el, de a jelenlegi zivatar nem okoz fennakadást a forgalomban. Azért érdemes indulás előtt tájékozódni.
Közérdekű Itt a friss lista: ezek a vonatok nem járnak ma
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 07:05
Számos vonalon pótlóbuszok járnak ma a vonat helyett. A Balaton elesett, de Szentrendére sem megy ki a HÉV. 
Közérdekű Lázár János fegyverszünetet kér a vihar miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:25
Minden közlekedési eszközt és pályát érintett a vihar, a közutat, a vasutat, a repülőteret és számos utat le kellett zárni, a repülőtér forgalmát ideiglenesen fel kellett függeszteni, de emberi egészségben nem esett kár – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalára hétfőn este feltöltött videóban.
Közérdekű Megindokolták: ezért ússzák meg a bírságot a budapesti Pride felvonulói
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 18:57
Félrevezetésre hivatoznak.
Közérdekű Bejelentették: itt vannak a 3 százalékos hitel részletei
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 10:25
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón mondta el, kik és hogyan vehetik igénybe.
Közérdekű Mától él az árkorlátozás a gyógyszertárakban: itt vannak a részletek
Herman Bernadett | 2025. július 1. 09:20
Jön az árkorlátos 34 gyógyszerre, köztük fájdalomcsillapítókra, gombásodás elleni készítményekre, és allergia elleni szerekre is. 
Közérdekű Megkapta a szükséges többséget Budapest második féléves költségvetése
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 21:58
33 képviselőből 32 szavazott, csak a tíz fideszes nemmel.
Közérdekű Orbán Viktor új seriffet látott a városban
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 18:59
Erről is beszélt az interjúban a miniszterelnök.
Közérdekű Elképesztő tömeg: ilyen volt a Pride belülről – videó
Privátbankár.hu | 2025. június 29. 08:31
A Budapest Pride, amelyet a magyar kormánypárt elvileg betiltatott, óriási tömeget vonzott.
Közérdekű Százezres tömeg a budapesti Pride-on – így vonult fel a főváros
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 18:21
Nagyon sokan kimentek a rendezvényre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG