3p

A VOSZ volt főtitkárát, gazdasági szakembert az újranyitásról fogjuk kérdezni: mely cégek fogják túlélni a járványt, és melyek lesznek kénytelenek megszüntetni a tevékenységüket.

Módosult a havi rendszerességgel jelentkező élő zoom-beszélgetéseink következő adásának időpontja: május 13-án 15:30-kor látjuk vendégül regisztráló előfizetőink társaságában Dávid Ferencet, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének volt főtitkárát, gazdasági szakembert, aki az elmúlt időben politikai vizekre evezett, a DK gazdasági szakértője lett.

Dávid Ferenc lesz a vendégünk május 13-án
Dávid Ferenc lesz a vendégünk május 13-án

Eredetileg Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, Orbán Viktor gazdasági tanácsadóját invitáltuk műsorunkba, aki azonban pár nappal az e hétre tervezett zoom-beszélgetésünk előtt kénytelen volt lemondani az eseményt; de arról biztosított minket, hogy május végén a rendelkezésünkre tud majd állni.

A beszélgetés alaptémája azonban nem változik, hiszen mindkét gazdasági szakember elsősorban a vállalkozások, társaságok működési környezetéről rendelkezik információkkal, javaslatokkal. Dávid Ferencet tehát a járvány sújtotta magyar gazdaság túlélőképességéről, a kilátásokról fogjuk kérdezni, remélhetőleg előfizető nézőink társaságában, akik szintén bombázhatják kérdéseikkel beszélgető partnerünket.

Mint előző beharangozónkban jeleztük, ezekben a napokban egy sor szolgáltatás indult újra, miután a társadalom oltottsági foka elért arra a szintre, ami a kormány megítélése szerint megteremtette a fokozatos gazdasági újranyitás feltételeit. A védettségi igazolvánnyal rendelkezők élete tulajdonképpen teljes mértékben vissza tudott térni a régi kerékvágásba, ami a szolgáltatások igénybe vételét illeti. Egyedül a családi, társasági események (lakodalom, temetés) létszámkorlátozása marad fenn.

Kérdés, hogy ezek a szolgáltatók, vállalkozások is „védettnek” számítanak-e a továbbiakban, azaz képesek lesznek hamar talpra állni, vagy a korábbi hónapokhoz hasonlóan szükségük lesz még egy ideig az állami segítségre, akár bértámogatás, akár adókedvezmény formájában. A zoom-beszélgetés során ezek a témák biztos elő fognak kerülni.

Az élő, zoom-on közvetített adást Klub előfizetőink tudják követni, akik tehát kérdéseket is feltehetnek Dávid Ferencnek a beszélgetés folyamán, akár élőben, akár az adást megelőzően, e-mail címünkre (klasszisklub@privatbankar.hu) elküldve.

Ha érdekli a beszélgetés, itt tud előfizetőink közé kerülni.

Klasszis Klub rendezvényeink korábbi vendégei voltak: Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a jegybank volt elnöke Káncz Csaba külpolitikai szakértő társaságában, valamint Lantos Gabriella, egészségügyi szakértő: „Tömeggyilkosság lenne napi 500 fölé 'engedni' a halottak számát".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Orbán Viktor megint nekiment a bankoknak, miközben tárgyal velük
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 08:45
A kormányfő a Kossuth Rádióban beszélt péntek reggel.
Közérdekű Véget ért a Napenergia Plusz program, megvannak a nyertesek
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 09:42
Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban – jelentette be a hivatalos Facebook-oldalán csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Közérdekű Itt a következő magyar, aki Kapu Tibor nyomdokaiba lép
Herman Bernadett | 2025. július 17. 06:35
Nagy László 100. születésnapjára bocsát ki ma emlékérmét az MNB. 
Közérdekű Az MNB-től keresik ? Csak óvatosan!
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 10:58
Figyelmeztetést adott ki a Magyar Nemzeti Bank.
Közérdekű Heves viharok után – mit kell tudni a kárrendezésről?
Izsó Márton – Bocskai István | 2025. július 13. 10:28
A Klasszis Podcastban Leleszi Lászlóval, a Hungarikum Alkusz kárrendezési igazgatójával beszélgettünk a legfontosabb tudnivalókról.
Közérdekű Most éppen járnak a repülők, de indulás előtt tájékozódjanak
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:50
Menetrend szerint, késések nélkül, a normál rendben történik az utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jelenleg. A repülőteret 10 óra környékén újabb heves esőzés érte el, de a jelenlegi zivatar nem okoz fennakadást a forgalomban. Azért érdemes indulás előtt tájékozódni.
Közérdekű Itt a friss lista: ezek a vonatok nem járnak ma
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 07:05
Számos vonalon pótlóbuszok járnak ma a vonat helyett. A Balaton elesett, de Szentrendére sem megy ki a HÉV. 
Közérdekű Lázár János fegyverszünetet kér a vihar miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:25
Minden közlekedési eszközt és pályát érintett a vihar, a közutat, a vasutat, a repülőteret és számos utat le kellett zárni, a repülőtér forgalmát ideiglenesen fel kellett függeszteni, de emberi egészségben nem esett kár – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalára hétfőn este feltöltött videóban.
Közérdekű Megindokolták: ezért ússzák meg a bírságot a budapesti Pride felvonulói
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 18:57
Félrevezetésre hivatoznak.
Közérdekű Bejelentették: itt vannak a 3 százalékos hitel részletei
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 10:25
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón mondta el, kik és hogyan vehetik igénybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG