2p

A DK frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy miért nem vehetett részt kedden a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén, ahol kérdéseket szeretett volna feltenni.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese kedden szeretett volna részt venni az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának ülésén, ahol Rogán Antal kitiltásáról és katonai titkok vélelmezett ellopásáról kérdezte volna a titkosszolgálatokat felügyelő minisztert. Rogán Antal végül nem érkezett meg a bizottság ülésére, Vadai szerint elküldte helyette az államtitkárát és néhány titkosszolgálati embert, őt pedig személyesen Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető vezetésével zárták ki a bizottság üléséről. A DK politikusát a részletekről laptársunk, a szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Mfor kérdezte

Vadai Ágnes a DK politikusa rámutat a lehetőségekre
Vadai Ágnes a DK politikusa rámutat a lehetőségekre
Fotó: Facebook/Vadai Ágnes

Vadai Ágnes arra számított, hogy minden probléma nélkül bejut a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésére, mivel „tavaly év végén Kövér László házelnök utasította a fideszeseket, hogy be kell engedniük minket”, így meglepetésként érte a kitiltása, mivel „a bizottság fideszes tagjai – egészen pontosan annak vezetője – szembe ment Kövér László kérésével.” A katonai titkokkal kapcsolatos kérdéseinket szeretett volna feltenni.

Arra a kérdésre, hogy milyen indokkal zárták ki, röviden válaszolt: „Semmilyen indokot nem adtak erre. Csak egyszerű szavazás volt és a jelenlévő három kormánypárti képviselő — Simicskó István, Kocsis Máté és Lezsák Sándor — arra a döntésre jutott, hogy nem vehetek részt az ülésen.”

Azokat a kérdéseket, amelyeket a bizottság ülésén szeretett volna feltenni, majd írásban nyújtja be.

Az egész „kitiltási” ügyből arra következtetésre jutott, hogy: „A legfontosabb kérdés az – aminek az érdekében tettünk is lépéseket – hogy Rogán Antal nem lehet tovább titkosszolgálatokat felügyelő miniszter.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Orbán Viktor megint nekiment a bankoknak, miközben tárgyal velük
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 08:45
A kormányfő a Kossuth Rádióban beszélt péntek reggel.
Közérdekű Véget ért a Napenergia Plusz program, megvannak a nyertesek
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 09:42
Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban – jelentette be a hivatalos Facebook-oldalán csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Közérdekű Itt a következő magyar, aki Kapu Tibor nyomdokaiba lép
Herman Bernadett | 2025. július 17. 06:35
Nagy László 100. születésnapjára bocsát ki ma emlékérmét az MNB. 
Közérdekű Az MNB-től keresik ? Csak óvatosan!
Privátbankár.hu | 2025. július 15. 10:58
Figyelmeztetést adott ki a Magyar Nemzeti Bank.
Közérdekű Heves viharok után – mit kell tudni a kárrendezésről?
Izsó Márton – Bocskai István | 2025. július 13. 10:28
A Klasszis Podcastban Leleszi Lászlóval, a Hungarikum Alkusz kárrendezési igazgatójával beszélgettünk a legfontosabb tudnivalókról.
Közérdekű Most éppen járnak a repülők, de indulás előtt tájékozódjanak
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:50
Menetrend szerint, késések nélkül, a normál rendben történik az utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jelenleg. A repülőteret 10 óra környékén újabb heves esőzés érte el, de a jelenlegi zivatar nem okoz fennakadást a forgalomban. Azért érdemes indulás előtt tájékozódni.
Közérdekű Itt a friss lista: ezek a vonatok nem járnak ma
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 07:05
Számos vonalon pótlóbuszok járnak ma a vonat helyett. A Balaton elesett, de Szentrendére sem megy ki a HÉV. 
Közérdekű Lázár János fegyverszünetet kér a vihar miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:25
Minden közlekedési eszközt és pályát érintett a vihar, a közutat, a vasutat, a repülőteret és számos utat le kellett zárni, a repülőtér forgalmát ideiglenesen fel kellett függeszteni, de emberi egészségben nem esett kár – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalára hétfőn este feltöltött videóban.
Közérdekű Megindokolták: ezért ússzák meg a bírságot a budapesti Pride felvonulói
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 18:57
Félrevezetésre hivatoznak.
Közérdekű Bejelentették: itt vannak a 3 százalékos hitel részletei
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 10:25
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón mondta el, kik és hogyan vehetik igénybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG