Egy 2024. júliusi új rendelet értelmében a gyermekvédelemben dolgozóknak ki kell tölteniük egy érzékeny adatokat firtató kérdőívet, melynek jogszabályi hátteréről a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete jogászok segítségét kérte, hogy rámutasson:
az elfogadott rendelkezések és az életvitel ellenőrzésének eljárása arra alkalmas, hogy többeknek elvegye a kedvét a pályától, de arra nem, hogy kiszűrje az alkalmatlan személyeket.
A kérdőív kitöltése után környezettanulmányt végeznek az érintetteknél, azaz becsöngetnek az otthonukba, ahol további kérdéseket tesznek fel, majd tüzetesen átnézik a lakásukat, vagy a házukat - írja a szintén a Klasszis Médiához tartozó laptársunk, az Mfor.
Fotó: Depositphotos
"Ma kint járt nálunk a Nemzeti Védelmi Szolgálat két embere. A férjem gyermekotthonban dolgozik, és az első sokk után végül beleegyezett, hogy nála is lefolytassák a kifogástalan életvitel ellenőrzését. Már az elején teljesen lefagytunk, hogy milyen kérdőívet kellett kitölteni.
Az volt a legfurcsább, hogy ebben főleg a pénzügyi helyzetére irányultak a kérdések. Rendelkezik-e ingatlannal, van-e nagyértékű vagyontárgya, mekkora hitele van, és ehhez hasonlók.
Ezek után a házastársaként nekem kellett nyilatkozom, de úgy éreztem, biztos mindent tudnak rólunk. Mindegy, csináljuk, a férjemnek kell az állás. Közel egy hónap múlva értesítették a férjemet, hogy mikor jönnek ki a lakásunkra. Ha nem egyeztünk volna bele, egyből megszűnt volna a munkaviszonya" - mesélte a neve elhallgatását kérő hölgy.
Majd így folytatta:
"Két férfi érkezett a megadott napon, egyikük be se jött, már csöngetett is a szomszédainkhoz kérdezősködni rólunk. Kevesen voltak otthon, de aki nyilatkozott nekik, annak később szabadkozva megköszöntük, hogy vállalta."
A másik férfi leült a nappaliban, és elővett két dokumentumot. Az egyik a férjemé, a másik az enyém volt. Személyesen is rákérdezett, hogy mennyi a havi bevételünk, hitelünk, törlesztőrészletünk, ingatlantulajdonosok vagyunk-e, mennyibe került a lakásunk? Csak pár kérdés volt a családról.
Ezek után végig kellett kalauzolnunk a lakásunkon. Benéztek a gyerekek szobájába, végigfuttatták a kezüket a társasjátékokon, a nappalinkban végignézték a könyveink címét, és rákérdeztek, hogy a konzolon milyen játékokkal játszanak a gyerekek és mi. Majd az ablakból meg kellett mutatnunk, melyik használt autó a miénk.
Úgy éreztük magunkat, mint egy filmben. Azon se csodálkoztam volna, ha a fehérneműs fiókomat kinyitják, vagy a fényképalbumunkat átlapozzák. Nem beszéltek velünk csúnyán, mégis szégyennel, megaláztatva, és más furcsa érzésekkel zártam be mögöttük az ajtót. Idegenek jártak az otthonunkban, és arra gondoltam, ezentúl bármikor újra betoppanhatnak” – mondta el lapunknak a lelkileg megterhelő élményt informátorunk.
Az ukránok nem adták be a derekukat. 
