Műkincs mint státuszszimbólum: hogyan lett befektetés a magyar festészetből?

Huszonöt éve jelennek meg különböző toplisták a leggazdagabb magyarokról, kézenfekvő, hogy áttekintsük a hazai műkereskedelem és műgyűjtés elmúlt 25 évének trendjeit, változásait is. Érdemes azonban ezt a korszakhatárt visszafelé kitágítani, nem 2000-től, hanem pár évvel korábbról, 1996–98-tól kezdeni, mert az igazi radikális áremelkedés, a magyar műkincsek rendszerváltás utáni beárazódásának kezdete ide pozicionálható. A magyar műtárgypiacot a mai napig meghatározó két nagy aukciósház, a Kieselbach Galéria és a Virág Judit Galéria (2010-ig Mű-Terem Galéria néven) alakította ki. 

Kieselbach Galéria „early bird” jelenléte meghatározó, alapítója, Kieselbach Tamás már a nyolcvanas években a műkereskedelemben tevékenykedett. Diákként hajnalozott az Ecserin, képeket kutatott a pécsi vásáron, majd a 90-es évek közepétől tudatosan dolgozott a piacépítésen, a kínálat összegyűjtésén, a művészettörténeti kánon újraírásán, és ő volt az, aki a régi vágású műkereskedelemből az aukciók felé vitte el a hangsúlyt. Első árveréseit 1995–1996 körül rendezte, a pontos első aukciós dátum elsikkadt, de 2003-ban már a 21. aukciónál tartottak.

A Virág Judit nevéhez fűződő Mű-Terem Galéria 1997-ben alakult, 1998 októberében tartotta első aukcióját, és gyakorlatilag új korszakot nyitott, amit professzionális berobbanásnak is nevezhetünk: szakmailag átgondolt katalógusok, szépen befotózott képek, művészettörténészek által írt kísérő szövegek, nyugati típusú aukciós modell. Maga Virág Judit Amerikában és Franciaországban tanulmányozta a kikiáltó szerepét, neves francia aukciónálótól tanult. Friss, új színt hozott a hazai aukciók világába, és máig mértékadónak számít ebben a szerepkörben, noha most már a Virág Judit Galéria aukcióit a lánya, Kelen Anna vezeti.

A két nagy ház párhuzamosan működött közre a nagybányai festészet beárazódásában 1995 és 2000 közt. Az új évezred elejére címszavakban itt tartunk: marketing, katalógus, rekordok, de legfőképpen az új árszintek legitimálása. 

Csontvárytól a kortárs generációig

Mindeközben a kortárs piac gyakorlatilag – legalábbis befektetési szempontból – nem létezett. A 2000-es évek elején a magyar műkereskedelem gerincét még egyértelműen a 19–20. századi klasszikus festészet adta, olyan nevek, mint Munkácsy Mihály vagy Csontváry Kosztka Tivadar stabil értékhordozónak számítottak, és a gyűjtők jelentős része elsősorban ezekben látta a biztonságot.

Az elmúlt 25 év során azonban fokozatos elmozdulás történt a modern és kortárs művészet irányába. A fiatalabb gyűjtők megjelenésével nőtt az érdeklődés a második világháború utáni alkotók, majd a legfrissebb kortárs generáció iránt is. Ma már nem ritka, hogy élő művészek munkái is magas árakat érnek el hazai aukciókon.

A rekordok nemcsak a prezstízst szolgálják, a műkereskedelem egy felülről árazódó piac, ahol nagyon is fontos az egyes művészek árszintjének és a konkrét képek árának meghatározásához az adott szerző életműrekordja. Nem véletlenül szólnak erről az árverési tudósítások, ez egy kapaszkodó az egyébként erősen információhiányos és sok szubjektivitást tartalmazó területen.

A magyar csúcsteljesítmény leütési árakban, megfogható pénzbeli értékben mindenképpen Csontváry Kosztka Tivadar, műkereskedelmi története pedig gyakorlati példaként illusztrálja a piaci változásokat. A kilencvenes évek végén a Csontváry-művek piaca rendkívül szűk és átláthatatlan volt. Több festmény aukción kívül, magánügyletekben cserélt gazdát, gyakran bizonytalan attribúcióval. A később híressé vált „Teniszező társaság” például 1999-ben bukkant fel, a 2000-es évek elején tévesen Gulácsyként adták-vették, végül 2005-ben – már hiteles Csontváryként – 90 millió forintig jutott egy aukción. Ugyanaz a kép néhány évvel korábban töredékáron (akár néhány millióért) foroghatott a piacon, amikor még nem volt tisztázva a szerzősége. Ez a sztori azért kulcsfontosságú, mert megmutatja, mennyire kiemelten fontos a műtárgypiacon az egységes szakértői konszenzus, a transzparens adatbázis és a szaktudás. Ezeket viszont csak egy professzionális galéria és aukciósház tudja nyújtani. 

Csontváry Kosztka Tivadar jelenlegi toplistája így néz ki: a rekorder kép, a Titokzatos sziget, 460 millió forintért kelt el 2021-ben a Virág Judit Galéria aukcióján. Ez minden idők legdrágább magyar festménye aukción, extrém ritka darab, hiszen alig néhány Csontváry van magánkézben, a művek többsége múzeumi anyag. A második legdrágább Csontváry-képet, a „Traui tájkép naplemente idején” címűt is a Virág Judit Galéria árverezte 2012-ben, a 240 milliós leütési ár közel tíz évig tartotta a rekordot. 

Papírrégiség kategóriában is Csontváry tartja a rekordot, 2021-ben a leveleit árverezte el a BÁV 48 millió forintért. Csontváry a magyar műkereskedelmi blue chip Number1-ja, az időbeli árívének áttekintése ezért releváns: az 1990-es évek zavarossága után 2010-ig a 100–200 milliós sávban mozogtak a főművei, majd ez 2021-ben több mint duplázódott. Ugyanakkor az életmű nagyságrendileg száz képéből alig tucatnyi érhető el a piacon, a többség múzeumban van, az elmúlt 25 évben a tízet sem éri el az ismert aukciós Csontváry-eladások száma. Minden eladás benchmark volt, valamint pszichológiai sokk a piacnak.

A kétezres évek elején megszületett a topkategória is, rendszeressé váltak az 50 millió körüli leütések. A kulcsnevek: Vaszary János, Ferenczy Károly, Gulácsy Lajos, majd Tihanyi Lajos, Berény Róbert, Batthyány Gyula. Fontos momentum, hogy itt már nem csupán egyedi rekordokról van szó, hanem kialakult egy stabil felső szegmens, amely a magyar képek országba való visszaáramlását generálja, hiszen itt adnak értük a legtöbbet.

Trendi lett kiállításmegnyitókra járni

Ez fordulópont, hiszen korábban a jó minőségű képek kifelé mentek Nyugat-Európába, Amerikába, ahol nem a nevet fizették meg, hanem a szép képet. Ám egy művészettörténetileg értékes kép nemcsak dekoráció, hanem befektetés és eszmei érték is. Ebben a korszakban a hazai műkereskedelemben hirtelen sok a vevő és kevés a főmű, ezért a kereskedők aktívan is keresik a külföldön ragadt magyar képeket, és ezzel párhuzamosan új brandeket építenek fel.

A kortárs művészetnek az igazi boomja nemzetközi színtéren 2007 volt, csak a londoni nyári árverésen 26,5 milliárd forintnyi fontot fizettek a műalkotásokért. Ennek köszönhetően 2007–2008 körül a hazai piac is nyitott a kortárs szegmens felé. A korábbi idegenkedéseket félretéve elkezdett szárnyalni a kortárs művészet, aminek egyik oka az időszak gazdasági fellendülése, ami elsősorban az informatikában és az ingatlanpiacon  óriási vagyonokat eredményezett. Akinek gyorsan lesz pénze, hatékony módszereket akar arra is, hogyan lehet gyorsan társadalmi presztízshez és kapcsolatrendszerhez jutni. Az art industry, a művészeti iparág marketingstratégiája a befektetés hangsúlyozása mellett arra az üzenetre is épül, mely szerint a  műgyűjtés felől egyenes út vezet a szellemi elit világába. Ráaádul alapvetően emberi szükséglet célt és értelmet találni az életnek, a műgyűjtés erre is megfelelő. 

A kortárs művészet élő művészeket, pezsgő társasági életet jelent, a galériák, az árverések, az art fairek világa körül kialakult szofisztikált, jó módú közeg nagyon vonzó, a különleges elit hangulata lengi be, természetesen sokan be akartak kerülni közéjük.

Trendi lett kiállításmegnyitókra, művészeti vásárokra, VIP-programokra járni. Komoly kérdőívekre kellett válaszolniuk a gyűjtőnek, ha VIP-kártyáért folyamodtak egy művészeti eseményen: mit gyűjt, bizottsági tag-e valamilyen múzeumban,  támogat-e művészeti intézményeket, kiállítóhelyeket, esetleg ő maga fenntart-e ilyet. Valódi kihívás volt bejutni az elit belső körbe, nemcsak a művészekből, de a kortárs galériásokból, műgyűjtőkből is sztárok lettek – nyugaton.

Nálunk nehezebb volt a helyzet, a kortárs művészet megítélése még mindig az ’ilyet én is tudok’ karanténjában ragadt. Ennek ellenére nálunk is megszaporodtak a kortárs galériák, és a 2008-as válság utáni visszaesésben esélyt kaptak a nemzetközi kortárs vásárokon való részvételre. A műtárgypiacon vásárló vállalkozók, befektető gyűjtők mellett a kortárs szegmens lehetőséget adott egy fiatalabb generációnak is bekapcsolódni a műgyűjtésbe. A klasszikus piacon szocializálódó gyűjtőknek pedig új izgalmat adott, hogy nem egy aukciósház által felépített narratíva mentén haladnak, hanem saját felfedezéseket tehetnek, és külön értékkel bír a művészekkel való kapcsolódás is.

Nemzetközi orientáció – erősödő online jelenlét

A magyar kortárs műkereskedelmi piac az elmúlt három évtizedben látványos fejlődésen ment keresztül: a rendszerváltás utáni informális, szűk körű tranzakciókból mára egy intézményesült, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező ökoszisztéma jött létre. Bár méretében továbbra is kicsi, szerkezetében egyre inkább hasonlít a nyugat-európai modellekhez, és fokozatosan kapcsolódik be a globális műkereskedelem vérkeringésébe.

A kortárs galériák kis stábokkal dolgoznak, és a művészek képviseletére, a nemzetközi kapcsolatok építésére és a gyűjtői kör kialakítására vállalkoznak. A 2000-es évek második felétől egyre több magyar galéria jelent meg nemzetközi vásárokon, ami új dimenziót adott a piacnak. A magyar kortárs műpiac ma több egymásra épülő szereplőből áll: kereskedelmi galériák művészeket képviselnek és értékesítenek, az intézmények és múzeumok legitimációt és szakmai kontextust biztosítanak, a kurátorok narratívát és értelmezési keretet adnak, az art fair-ek pedig találkozási pontok is egyben. 

A kortárs piac erősen Budapest-központú, ugyanakkor egyre inkább nemzetközi orientációjú. Az árak jellemzően alacsonyabbak, mint Nyugat-Európában, ami egyszerre jelent versenyelőnyt és korlátot: vonzóvá teszi a magyar művészetet a külföldi vásárlók számára, ugyanakkor limitálja a bevételek növekedését, amivel kitetté teszi a magyar galériákat. 

Ebben a szegmensben is a galériák a piacépítők. Az olyan szereplők, mint az acb, a Kisterem, a Vintage, az Einspach & Czapolai, a Deák Erika, a Molnár Ani, a Faur Zsófi vagy a Várfok Galéria nemcsak kiállítóhelyek, hanem aktív piaci szereplők, akik globális stratégiában gondolkodnak. Rendszeres résztvevői nemzetközi art fair-eknek, aktívan pozicionálják művészeiket a nemzetközi piacon. Ezzel párhuzamosan megjelentek a hibrid modellek is, mint a Godot Institute vagy a Resident Art, amelyek a galériás működést edukációval, vásárokkal és közösségi eseményekkel kombinálják.

A magyar kortárs piac egyik sajátossága, hogy számos jelentős művész – jellemzően a hatvanas évek avantgárd művészei – csak későn vált nemzetközileg láthatóvá. Jó példa erre Maurer Dóra, Nádler István, Bak Imre, Keserü Ilona, Fajó János, akiknek munkássága évtizedekkel keletkezése után került be a globális művészeti kánonba. A középgeneráció – például Szűcs Attila, Csákány István, Puklus Péter, Benczúr Emese – már tudatosan épít nemzetközi karriert. A fiatal művészek – Nemes Márton, Kaszás Tamás, Keresztes Zsófia – pedig eleve nemzetközi karrierben gondolkodnak, ösztöndíjprogramok, rezidencyk, digitális platformok, alternatív vásárok és biennálék segítik őket ebben.

Az elmúlt évtized egyik legfontosabb trendje az online jelenlét erősödése. Az aukciósházak és galériák digitális katalógusai, online licitplatformjai és virtuális kiállításai a nemzetközi közönséget is elérik, ami különösen fontos egy kis piac esetében. A magyar műtárgyak iránti kereslet növekedésének kulcsa lehet a külföldi gyűjtők bevonása. Az elmúlt 25 évben a műtárgy egyre inkább befektetési eszközzé vált, ide beléphetnének régiós szereplők. Ugyanakkor a hazai műtárgypiacon alacsony a likviditás, erős a szubjektivitás, ezért  a sikeres befektetéshez komoly szakértelem szükséges. Segítséget jelenthet, hogy a nagy múltú, több évtizede piacon lévő aukciósházak is beemelték a tevékenységi körükbe a kortárs művek aukcionálását.

A fiatalabb generációk belépése a gyűjtői szokásokat is megváltoztatta. Míg korábban a presztízs és a hagyomány dominált, ma egyre fontosabb a személyes kötődés, a kortárs diskurzusok iránti nyitottság és a művészekkel való közvetlen kapcsolat. Emellett a technológiai művészetek, digitális alkotások és új médiumok iránti érdeklődés is növekszik.

A magyar kortárs műkereskedelmi piac ma átmeneti fázisban van: már túllépett a kialakulás időszakán, de még nem érte el a nyugat-európai piacok méretét és stabilitását. A következő évek kulcskérdése az lesz, hogy a galériák és művészek mennyire tudják tovább erősíteni nemzetközi jelenlétüket, sikerül-e bővíteni a hazai gyűjtői réteget. Ha ez megtörténik, Budapest akár regionális értelemben is meghatározó szereplővé válhat a kortárs műkereskedelem térképén.

A cikk a 100 Leggazdagabb magyar című kiadványban jelent meg, amely újságárusoknál, szupermarketekben és benzinkutaknál vásárolható meg.