1p
Az év eleji részadatok alapján valószínűleg csökkent a magyar gazdaság teljesítménye az idei első negyedévben a tavalyi utolsó három hónaphoz képest, éves összevetésben pedig jó eséllyel stagnált - jósolták a londoni felzárkózó piaci elemzők. Várakozásaikat az elemzők a fogyasztás, a beruházás és az ipari termelés visszaesésével indokolták.

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó térségi közgazdászai prognózisukban közölték: várakozásuk szerint 0,3 százalék körüli mértékben csökkenhetett a magyar hazai össztermék (GDP) 2012 első negyedében, negyedéves összevetésben, szezonális kiigazítással számolva. A GS elemzőinek számításai szerint éves összehasonlításban ez zéró körüli növekedésnek felelne meg a tavalyi negyedik negyedben mért 1,4 százalékos éves GDP-növekedés után.

Alacsony fogyasztás és beruházás jellemezheti az első negyedévet

A ház londoni szakértői szerint az idei első negyedévben a magyarországi fogyasztást visszafoghatta a forint tavaly év végi, illetve idei év eleji gyengülése, valamint a devizaalapú jelzáloghitelek előtörlesztése, a forintgyengülés ugyanis a havi törlesztési részleteket emelte, a végtörlesztés pedig apasztotta a programba bekapcsolódó háztartások megtakarításait. A Goldman Sachs londoni elemzői szerint mindemellett a gépjárműszektoron kívüli beruházások értéke is valószínűleg alacsony volt az idei első negyedévben.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics prognózisában felidézte, hogy a magyar gazdaság "az esélyekkel dacolva" növekedett a tavalyi utolsó negyedévben. Az idei első két hónapban ismertté vált aktivitási adatok azonban a cég szerint "enyhén szólva is gyengék": az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom éves összevetésben egyaránt csökkent. A ház szakértői szerint a tavalyi növekedésnek a második félévben a mezőgazdaság is felhajtóerőt adott, a cég elemzői azonban azzal számolnak, hogy ez az "agrárboom" azóta véget ért.

A Capital Economics 1,5 százalékos recessziót vár

A Capital Economics londoni közgazdászai közölték: az általuk használt cikluskövető jelzőszám alapján - amelyet a cég a kiskereskedelmi értékesítés, az export és az ipari termelés súlyozott értékátlagából képez - arra számítanak, hogy a magyar hazai össztermék éves összevetésben stagnálhatott, negyedéves összehasonlításban ugyanakkor 0,8 százalékkal visszaeshetett az idei első negyedévben. A ház 2012 egészére is recessziót vár Magyarországon: előrejelzése szerint a magyar GDP-érték az idén 1,5 százalékkal csökken.

Ennél derűlátóbb előrejelzést adtak a City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital felzárkózó térségi elemzői. A ház negyedéves összevetésben 0,35 százalékos GDP-csökkenést jósol az idei első negyedévre, a cég számításai szerint azonban éves szinten ez még mindig 0,4 százalékos növekedésnek felelne meg.

A Barclays Capital londoni elemzői szerint a tavalyi negyedik negyedéves növekedést alátámasztó tényezők - a raktárkészletek nagyarányú feltöltése és az export reálértéken számolt növekedése - az idei első negyedévben valószínűleg már nem hatottak, és így a gyenge hazai kereslet, valamint a nettó exportból eredő alacsonyabb hozzájárulás lehetett a várt lassulás fő vezérlője. A cég szakértői közölték, hogy 2012 egészére stagnáló, vagy "enyhén negatív" GDP-adatot várnak Magyarországon.

A JP Morgan bankcsoport felzárkózó térségi elemzői szerint - szezonális kiigazítással számolva - 0,4 százalékkal csökkenhetett a magyar hazai össztermék az idei első negyedévben a tavalyi utolsó három hónaphoz képest. Előrejelzésükben a ház szakértői kiemelték, hogy ez lenne az első negyedéves összevetésű GDP-mínusz 2009 harmadik negyedéve óta.

Az euróövezet is recesszióba süllyedhet

A JP Morgan elemzői is hangsúlyozták prognózisuk indoklásában, hogy a kiskereskedelmi forgalom, az ipari termelés és az építőipari teljesítmény egyaránt csökkent az idei első negyedévben, emellett a hazai fogyasztás is változatlanul zsugorodik. Londoni elemzői vélemények szerint várhatóan a magyar gazdaság külső környezete is recessziós lesz az idén.

Az egyik tekintélyes londoni gazdasági-pénzügyi kutatóközpont, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) hétfőn összeállított prognózisában azt valószínűsítette, hogy az euróövezeti GDP-érték az idei első negyedévben átlagosan 0,2 százalékkal visszaesett a tavalyi negyedik negyedévi teljesítményhez képest.

A Capital Economics londoni közgazdászai az általuk várt részleges euróövezeti felbomlás következményeként a következő két évre folyamatos - és mélyülő - recessziót várnak a valutauniós térségben. Előrejelzésük szerint az euróövezet GDP-értéke az idén átlagosan 1,0 százalékkal, jövőre 2,5 százalékkal csökken.


A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG