3p
Ettől azonban igazából semmi sem változik: a Kúria szerint ugyanis nem biztos, hogy a nagydarab férfiak Erdősinével voltak.
Egy férfi és Erdősi Lászlóné távozik a Nemzeti Választási Iroda épületéből. Vajon szándék- és akarategységben tevékenykedtek? MTI Fotó: Balogh Zoltán

A Kúria szerint akadályozták a szocialista Nyakó Istvánt az országos népszavazás kezdeményezéséhez fűződő jogának gyakorlásában, ami sérti az esélyegyenlőség és a rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvi követelményét.

A Kúria honlapján csütörtök este nyilvánosságra hozott határozat szerint múlt kedden a Nemzeti Választási Irodában (NVI) tartózkodó ismeretlenek akadályozták az MSZP-s politikust jogai gyakorlásában. A Kúria ennyiben megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntését, egyebekben azonban a határozatot helybenhagyta.

Tényleg akadályozták Nyakót...

A Kúriának az NVI megküldte a székháza előterében található biztonsági kamera február 23-ai, 3 órától 12 óráig terjedő időszakra vonatkozó felvételét. A Kúria megállapította: a felvételen jól látható, hogy február 23-án 11 óra 33 perc 57 másodperckor a székház előterének jobb hátsó sarkában tartózkodó kérelmező a telefonhívás fogadása után elindult az érkeztető berendezéshez. 11 óra 34 perckor egy sötét sapkában és sötét kabátban lévő férfi Nyakó István elé lépett, ezzel egy-két másodpercen keresztül akadályozta őt. A csoport többi tagja pedig - figyelemmel az előtér nagyságára és az ott tartózkodók számára - jelenlétével akadályozta a kérelmező haladéktalan eljutását az érkeztetőhöz.

A Kúria álláspontja szerint mindezzel sérült az esélyegyenlőség és a rendeltetésszerű joggyakorlás elve is.

A kérelmező előrejutását akadályozó csoport tagjai - az NVB határozatában foglaltaknak megfelelően - nyilatkozatukkal ellentétben nem nyújtottak be semmilyen beadványt, ezért magatartásuk visszaélésszerű joggyakorlásnak minősül - tette hozzá a bírói testület.

...de a Kúria szerint nem biztos, hogy Erdősinével voltak

A Kúria szerint tettlegesség "nem írható a csoport tagjai terhére", és azt sem találta megalapozottnak, hogy Erdősi Lászlóné a csoport tagjaival "szándék- és akarategységben tevékenykedett".

(Az Origo fotósa egyébként lefényképezte az egyik férfi dossziéját; a fényképen az látható, hogy a dossziéban Erdősi Lászlóné beadványának egy példánya volt.)

Egy másik eljárásban vizsgálják meg, hogy lehet-e népszavazás a kérdésből

Az akadályoztatás ügyében hozott végzés ellen jogorvoslatnak helye nincs.

A Kúria álláspontja szerint további következtetések levonására ebben a nem peres eljárásban nincs lehetőség. Erdősi Lászlóné országos népszavazási kezdeményezésének megsemmisítése, az általa előterjesztett kérdés hitelesítésének megtagadása kérdésében akkor dönthet - a népszavazási törvény szerinti - másik eljárásban a Kúria, ha bírósági felülvizsgálati kérelmet terjesztenek elő az ügyben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG