4p
A világgazdaság gyengébb állapotban van most, mint a 2008 szeptemberi pénzügyi megrendülést követő hónapokban. A politikai feszültség emelkedése Európában és Ázsiában figyelmeztető jel mindannyiunk számára. Az adóssághegyekre épült jóléti korszaknak vége, még ha ezt a főáramlatú média és politika eddig nem is közölte az utazóközönséggel.

Amit a G20 ígért, az puszta szemfényvesztés

Az utóbbi órákban és napokban olyan hírek jöttek ki Japánból, Kínából, Németországból és az USA-ból, amelyek világos üzenetet hordoznak számunkra.  A világgazdaság nem mutatja a fellendülés jeleit, hanem éppen ellenkezőleg, erősödik a recessziós spirál. Ez egyben azt is jelenti, hogy a G20 csúcs azon ígérete, miszerint az elkövetkező öt évben 2%-kal megnövelik a globális növekedést, szimplán szemfényvesztés.

Sorra jönnek a rossz hírek

Japán kezdte a sort hétfőn, bejelentve, hogy a Felkelő Nap Országa hivatalosan is recesszióba süllyedt.  Folytatta a sort a 18-tagú eurózóna, ahol harmadik-negyedéves adatok azzal a meglepetéssel szolgáltak, hogy a régió három legnagyobb gazdaságában - Németország, Franciaország és Olaszország – koncentrálódnak legmarkánsabban a recesszió erősödésének jegyei.  A teljes zóna 0,6%-os bővülést mutatott, messze a 2008 előtti időszak átlagosan 2%-os ütemétől.

Németország csak egy paraszthajszállal maradt el attól, hogy hivatalosan recesszióba süllyedjen.  0,1%-os (úgynevezett) bővülést mutatott be, miután az előző negyedévben 0,1%-kal zsugorodott a gazdasága. A pénzügyi krízis kitörése óta most új jelenség, hogy már második negyedévben is lemarad a német gazdaság bővülése az euró-övezet átlagától. Tegnap pedig az derült ki, hogy a német feldolgozóipar aktivitási indexe 16 havi mélypontra esett.

Eközben Olaszország harmadik recessziójába süllyedt 2008 óta, 0.1%-al zsugorodva, miután az előző negyedévben már 0.2%-al csökkent a kibocsátása. Az óceán túlpartján az USA tegnap publikált beszerzésimenedzser-indexe 10-hónapos mélypontra esett.

Rosszabb állapotban, mint 2008-ban

A világgazdaság gyengébb állapotban van most, mint a 2008 szeptemberi pénzügyi megrendülést követő hónapokban.  Egyrészt azóta az adósságállományok átlagosan 40%-Kal emelkedtek, másrészt a BRICS országok, amelyek az elmúlt hat évben a globális bővülés 80%-át nyújtották, most gyorsan lassulnak.

A pénzügyi válság kitörése utáni időszakban a kínai gazdaság még 10% közeli ütemben bővült, köszönhetően egy 500 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagnak és a hatóságok döntésének, hogy masszív hitel-programokat indítanak az építőiparban. Egyszer volt Budán kutyavásár, ezt már nem lehet többször eljátszani, hiszen a kínai teljes adósságszint azóta 60%-kal növekedve már a GDP 215 százalékánál tanyázik!

A kínai bankok rosszhitel-állománya mostanra a 2008 utáni időszak legmagasabb szintjére emelkedett.  Ez egy újabb bizonyítékát adja annak, hogy vége annak az ingatlanár-szárnyalásnak, amely az elmúlt időszak növekedési ütemének egyik fő oszlopa volt. A házeladások az első tíz hónapban 10%-kal estek az előző év azonos időszakához képest.  A kínai gazdaság idén várhatóan 7,4%-kal nő, ami a legalacsonyabb ütem 1990 óta, és az új hírek szerint a Kínai Kommunista Párt a jövő évi hivatalos növekedési célt lejjebb akarja revideálni.

A brazil gazdaság – a világ hetedik legnagyobbja - idén az első fél évben recesszióban volt, a másodikban pedig stagnál.  Az orosz gazdaság – a világ kilencedik legnagyobbja – gyakorlatilag leállt a mélybe hullott olajárak és a nyugati szankciók együttes következményeképpen.

Egy korszak vége

A politikai feszültség emelkedése Európában és Ázsiában figyelmeztető jel mindannyiunk számára.  Az adóssághegyekre épült jóléti korszaknak vége, még ha ezt a főáramlatú média és politika eddig nem is közölte az utazóközönséggel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG