3p
Elképesztő méretű, napenergiát árammá alakító létesítményt építenek, mégpedig egy olyan helyen, ahol örökké süt a nap. Szaúd-Arábiáról van szó, amely nagyon is gondol mostanában az olajkorszak utánra. Az ország új tényleges vezetője, bin Salman koronaherceg komolyan veszi a gazdaság átalakítását.
Gigantikus beruházás

Az erőmű 2030-ra fog teljesen elkészülni, és addigra 200 gigawatt kapacitású lesz, míg a mostani teljes kapacitás a világon 400 gigawatt, az összes atomerőmű pedig 390 gigawatt kapacitással rendelkezik. A projektet a Reuters szerint a SoftBank Vision finanszírozza. A teljes beruházás 200 milliárd dollárba fog kerülni, ebben benne lesznek a napelemek, az azokat gyártó új üzemek, és a megfelelő akkumulátorok az elektromos energia tárolásához.

Az első szakaszban egy 7,2 gigawattos rész készül el, 5 milliárd dolláros költséggel. A hatalmas napenergia kapacitás kiépítésével Szaúd-Arábia célja első körben az, hogy ne áramtermelésre fordítsa saját olaja egy részét (most jórészt azt égetik az erőművekben), hanem az így megmaradó olaj is exportra menjen, növelve az ország bevételeit, egyben csökkentve a környezetszennyezést és a széndioxid kibocsátást.

A legalkalmasabb hely

Kétségkívül Szaúd-Arábia az egyik legalkalmasabb hely a napenergia árammá alakítására. Az ország nagy része sivatag, gyakorlatilag a lehetséges maximális napsugárzással, a föld a csapadék hiánya miatt másra úgysem használható, a terület pedig gigantikus. Az ország nagyjából a 21. és a 30. szélességi körök között fekszik, így déli részén áthalad a Ráktérítő, ahol júniusban délben merőlegesen, januárban nagyjából 45 fokos szögben süt a nap, ideális helyzet.

Mehet exportra

Jelenleg már 60 gigawatt kapacitás működik az országban, ha hozzájön a 200, már fedezni fogja az ország teljes áramszükségletét, sőt exportra is jut, bár most úgy látják, még szükség lesz másfajta erőművekre, melyeket éjjelre üzembe lehet állítani, mivel a most tervezett akkumulátorkapacitás nem képes a teljes éjjeli szükségletet eltárolni. Jelenleg az ország 300-800 ezer hordó közti olajmennyiséget éget el naponta erőműveiben, ennek nagy része már exportra mehet 2030-ban.

Indiai tervek

A befektető SoftBank Vision Fund a világ legnagyobb magán befektetési alapja, melynek finanszírozói többek között az Apple, a Foxconn, valamint nem utolsósorban Szaúd Arábia gigantikus állami alapja, amit az olajbevételek egy részéből hoztak létre. A Vision Fund eddig 27,5 milliárd dollárt fektetett be technológiai cégekbe, a szaúdi ügylet a második nagy naperőmű finanszírozásuk lesz. Komoly fejlesztési tervük még a közeljövőben két másik cég bevonásával Indiában összesen 100 gigawatt kapacitású naperőmű létrehozása 2022-ig.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG