2p

Kamatot vág-e a Fed? És mikor? Megszólalt a Trump által sokat kritizált elnök, illetve az amerikai pénzügyminiszter is.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke még nem tudja, hogy reális lehet-e a júliusi kamatvágás. Az Európai Központi Bank fórumán, a délutáni kerekasztal-beszélgetésen Powell elmondta, hogy az infláció pontosan úgy alakul, ahogy várták és remélték, ugyanakkor a nyár folyamán kiugrásra lehet számítani. Jelenleg a legbölcsebb dolog a kivárás, és majd több adat birtokában lehet dönteni a kamatvágásról.

Az Egyesült Államok gazdasága kedvező helyzetben van, egyedül a vámok akaszthatják meg a dezinflációs folyamatot. Egyelőre nem lehet megmondani, hogy van-e reális esélye a júliusi kamatvágásnak. Külön kiemelte, hogy a 19 tanácstag többségének az a véléménye, hogy az későbbi részében lesz helyénvaló a kamatvágás, a beérkező adatok függvényében. Szoros figyelemmel követik az inflációs és a munkaerőpiaci adatok alakulását.

Arra a kérdésre, hogy érez-e nyomást Donald Trump részéről a kamatvágás irányába, úgy válaszolt, hogy kizárólag a munkavégzésre koncentrál, és el fogják érni a Kongresszus áltál rájuk bízott feladatokat, tehát az árstabilitást és a teljes foglalkoztatottságot. A jelenlegi piaci árazások alapján mindössze 21 százalék az esélye a július 30-i kamatvágásnak, de 91 százalékos eséllyel árazzák, hogy legkésőbb szeptember 17-én megtörténik a következő kamatvágás, az idei évre összesen 64 bázispontos vágást várnak, mely 2 vagy 3, egyenként 25 bázispontos lépést jelent.

Legkésőbb szeptemberben kamatvágásra számít az amerikai pénzügyminiszter. A Fed következő elnökjelöltjeként is felmerült Scott Bessent biztos abban, hogy legkésőbb szeptemberben megtörténik a következő Fed-kamatvágás, de nem zárja ki a júliusi lépést sem. A Fox News-nak adott interjúban jelezte, hogy nem érti, hogy a különböző országokra és ágazatokra kivetett amerikai vámok miért nem ösztönzik a jegybankot a kamatvágásra.

(via Equilor)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Visszaléptetnék Nagy-Britanniát az EU vámuniójába
Privátbankár.hu | 2025. december 28. 11:21
A brit országos szakszervezeti szövetség (Trades Union Congress, TUC) vezetője szerint a munkáspárti brit kormánynak nem szabad elzárkóznia attól, hogy Nagy-Britannia visszalépjen az Európai Unió vámuniójába.
Makro / Külgazdaság Azt állítja az NGM, hogy negyedmillió hazai cégnek csökkentek az adóterhei
Privátbankár.hu | 2025. december 28. 10:31
Adócsökkentésekkel, adminisztrációs könnyítésekkel, beruházásösztönző kedvezményekkel és célzott támogatásokkal segíti a kormány a magyar vállalkozásokat: a 11 pontból álló, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési program összesen 230-240 ezer vállalkozásnak nyújt érdemi segítséget – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter a mi sikerlistánkat is dominálja – a Klasszis Podcast legnézettebb adásai
Litván Dániel | 2025. december 28. 07:31
Magyar Péter, Magyar Péter, Magyar Péter, Trump, Magyar Péter. És persze Orbán Viktor is ott van a háttérben a Klasszis Podcast legtöbb nézőt vonzó adásainak sorában. De nagyon mást mondott Pogátsa Zoltán, Somogyi Zoltán, Puzsér Róbert, Yaro Patrice vagy éppen Nagy Attila Tibor. 
Makro / Külgazdaság Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 16:28
Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök telefonon egyeztettek szombaton – azt nem tudni, hogy a NIS felvásárlása is szóba került-e.
Makro / Külgazdaság Rossz hírt közölt három Magyarországon is népszerű autómárka
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 14:35
Csökkentek az eladások.
Makro / Külgazdaság Kínában ennek az adatnak örülnek
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 13:59
Szépen híznak a legnagyobb cégek.
Makro / Külgazdaság Új korszak nyílik jövőre az autópiacon, a mentőövbe Magyarország is belekapaszkodna
Imre Lőrinc | 2025. december 26. 07:41
Ha nem is oldódik meg minden problémája, de fellélegezhet, időt nyer a kontinens autóipara – reagált az év egyik legfontosabb, európai uniós gazdasági döntésére a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke a Privátbankárnak. Gablini Gábor szerint a németeknek részben vissza kell térniük Kínából, aminek Magyarország is a nyertese lehet. 
Makro / Külgazdaság Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 17:01
Oroszország „több évvel” elhalasztotta azt a tervét, hogy elérje az évi 100 millió tonnás cseppfolyósított földgáztermelést – mondta csütörtökön az állami televíziónak Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, a nyugati szankciók energiaiparra gyakorolt hatására hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:01
Moszkva fokozza ázsiai értékesítéseit, és erősíti kapcsolatait a világ legnagyobb energiafogyasztójával – mondta egy, az adatokra rálátással rendelkező forrás.
Makro / Külgazdaság Kifullad Putyin medvéje?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:50
Csökkent az orosz ipari termelés novemberben éves szinten, miközben az elemzők sokkal többre számítottak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG