4p
Míg az egy hónapja függetlenségi népszavazást tartó iraki kurdoknak úgy tűnik, ki kell üríteni és fel kell adni a 2014 óta szerzett területeket, a szíriai kurdok, szövetségben a szunnita arabokkal, elképesztő területeket szereztek vissza az Iszlám Állam gyorsan zsugorodó utolsó darabjából.

Iraki Kurdisztán

Eltérően alakul az iraki és a szíriai kurdok sorsa, aminek több oka van. Az iraki kurdok sokkal többen vannak és már régóta autonómiát élveztek, amikor 2014-ben jött az Iszlám Állam. Ekkor megvédték saját területeiket, sőt kiűzték az Iszlám Államot olyan helyekről is, amelyek korábban vitatottak voltak, kurd kisebbséggel. Miután ez megtörtént, magukhoz tartozónak tekintették őket, de a függetlenségi népszavazással mostanáig vártak, amíg Irak újra erős lett. Ha 2-3 éve kiáltják ki a függetlenséget, ma nehezen támadható független ország lenne, most viszont az iraki hadsereg egyszerűen bevonul a vitatott területekre.

A kurd permerga erők visszavonulnak, csak szórványosan kerülnek harcba az iraki erőkkel. Mindkét társaság amerikai fegyverekkel van felszerelve, de az irakiak sokkal többet kaptak, mivel rájuk sokkal nehezebb feladat hárult: országuk hatalmas területeiről kellett kiűzni az Iszlám Államot. Ezzel együtt is ellenállhatnának a  kurdok, hisz megmutatták, hogy félelmetes harcosok, de úgy tűnik, oka van, hogy nem teszik. Vélhetően Amerika lehet a dologban, kizárt, hogy az események ne az ő beleegyezésével történjenek. Feltehetően zöld utat adott az iraki erőknek, de csak szigorúan a korábbi kurd területek határáig, a kurdokat pedig felszólíthatta a kiürítésre. Már csak az a kérdés, a csonka hazában megkapják-e a függetlenséget.

Szíriai kurd helyzet

Szíriában teljesen más a helyzet. A kurdok ott is amerikai támogatással és fegyverzettel harcolnak, de egyrészt szövetségben a szír kormányt látni nem akaró szunnita arab csoportokkal, másrészt, és ez sokkal lényegesebb: az ország másik felét az orosz támogatású és fegyverzetű erők szabadítják fel. Itt tehát, ha később fel is merülne, hogy  a kormányerők visszaigényelnék régi területeiket, mint Irakban, szembekerülnek Amerikával. Irakban amerikai támogatású erők találkoztak szembe amerikai támogatású erőkkel, nem volt mese, döntőbíráskodott a közös szövetséges, még ha ezt nem is hangoztatják. Szíriában bármilyen területcserékhez feltehetően hosszas egyezkedésre lesz szükség.

Ami döntő eltérés még: az iraki kurdok független hazát akarnak, a jóval kisebb számú és területű szíriai társaik megelégszenek egy laza föderális állammal, egy Bosznia-szerűséggel, ahol a szunnita arabokkal ők alkotnák az egyik felet (ahogy Boszniában a horvátok és a muzulmán bosnyákok), a kormányerők a másikat (mint Boszniában a szerbek). Egy ilyen megoldás mögé könnyebben oda tudnak állni a nagyhatalmak, akik mostanában hallani sem akarnak új, független államokról .

Fergeteges előretörés

Az elmúlt napokban a kurd-arab szövetség, az SDF óriási területeket hasított ki az Iszlám Állam maradékából, egyes források szerint meg is szerezte az Omar olajmezőt, ami Szíria olajkitermelésének a javát adta a polgárháború előtt. Ez arra utal, hogy a két nagyhatalom valóban megegyezett arról, hogy az Eufrátesz a demarkációs vonal, minimális eltérésekkel. Attól keletre az amerikai támogatású kurd-arab szövetségé a terep, nyugatra az oroszok által támogatott Aszad-féle szír hadseregé. Mindkettő sebesen halad, továbbra is úgy néz ki, hogy még idén visszaszerzik az Iszlám Állam utolsó négyzetkilométereit is.

Szíria. Az Iszlám Állam zsugorodó területe szürkével, a kurd-arab szövetség sárgával, a kormány területei rózsaszínnel jelölve. Forrás: liveuamap.com
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG