1p
Hetvenéves az idei három legidősebb felvételiző. További érdekesség, hogy volt olyan diák, aki 43 helyet jelölt meg a felsőoktatási jelentkezéskor
Több mint ötven évvel ezelőtt érettségiztek, s csak most tanulnának tovább: hetvenéves az idei három legidősebb felvételiző. További érdekesség, hogy volt olyan diák, aki 43 helyet jelölt meg a felsőoktatási jelentkezéskor - derül ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ legújabb összegzéséből.

A központ honlapján közzétett elemzés szerint az idei felvételizők közül a legtöbben 1990-ben születtek, s az összes jelentkező átlagéletkora 23 év.

A 2009-es év három legidősebb felvételizője az idén tölti be a 70. életévét: közülük két jelentkező 1957-ben, a harmadik pedig 1976-ban tette le az érettségi vizsgát. A két, 52 éve érettségizett felvételiző közül az egyik a műszaki mesterképzésbe szeretne bekapcsolódni, míg a másik a kommunikáció és médiatudomány alapszak mellett döntött. Negyvenhárom éve vizsgázott kortársuk a villamosmérnök alapszakra jelentkezett. A születési évükön túl az is közös bennük, hogy mindhárman a levelező munkarendet választották az elsőhelyes jelentkezésükben.

Az idei felvételizők átlagosan 3-4 (pontosan 3,35) intézménybe jelentkeztek.
Legtöbbjük - az összes jelentkező mintegy 40 százaléka - 3 helyet jelölt meg. A "csúcsot" az a továbbtanulni vágyó tartja, aki 43 jelentkezést adott be. Alig marad el mögötte az a három felvételiző, aki 42, 41, illetve 39 intézményt jelölt meg. Húsznál több jelentkezéssel összesen mintegy hatvanan büszkélkedhetnek - ők csaknem mindannyian a fiatal korcsoportok képviselői, egy-két kivétellel 1989 és 1991 között születtek.

Körülbelül háromezer külföldi adta be az idén felvételi kérelmét magyar felsőoktatási intézménybe. A legtöbben hagyományosan a környező országok állampolgárai, nagy számban határon túl élő magyarok. A külföldiek egyharmada Szlovákiából, közel 25 százalékuk Romániából, 10-15 százalékuk pedig Ukrajnából, illetve Szerbiából pályázik - igaz, sokan közülük már magyarországi lakcímmel (is) rendelkeznek.

Az európai országok közül a fentieken kívül a Németországból jelentkezők száma emelkedik ki, innen mintegy ötven, Horvátországból, Oroszországból és Lengyelországból pedig körülbelül húsz-harminc diák döntött úgy, hogy hazánkban tanul tovább.

A jelentkezők között összesen 63 külföldi ország állampolgárai szerepelnek, köztük az európai országokból érkezők mellett ázsiai (elsősorban kínai, vietnami, mongol és afgán), afrikai (nigériai, egyiptomi, líbiai, namíbiai, ugandai, szomáliai), latin-amerikai (brazil, argentin, chilei, kolumbiai, mexikói) és egyesült államokbeli fiatalok.

A könnyebb utat választják az érettségizők
Nincs pénz: fizetésképtelen az oktatási tárca
Mesterképzés: a diákok mellett az egyetemek is dupláztak

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG