2p

Brazíliában vasárnap tartják az általános választások második fordulóját. Az ország polgárainak a leendő államfőről és 12 kormányzójelöltjéről kell dönteniük.

Brazíliában az október elején tartott

első választási fordulóban a baloldali Luiz Inácio Lula da Silva volt államfő a szavazatok 48,42 százalékát kapta meg, míg a hivatalban lévő, jobboldali Jair Bolsonaro 43,2 százalékot.

Tekintettel arra, hogy egyik elnökjelölt sem kapta meg a szavazatok több mint 50 százalékát, kiírták a második, egyben utolsó fordulót, ahol a győztesnek elég megszereznie az egyszerű többséget.

A legfrissebb közvéleménykutatások szerint Lula da Silva az érvényes szavazatok 53 százalékára számíthat, a megkérdezettek 47 százaléka pedig Bolsonaróra fog szavazni.

A baloldali jelölt fölényét mutatta az első forduló a hivatalban levő jobboldali aspiráns fölött (Fotó: Unsplash)
A baloldali jelölt fölényét mutatta az első forduló a hivatalban levő jobboldali aspiráns fölött (Fotó: Unsplash)

Függetlenül attól, hogy ki nyeri az elnökválasztást, történelmileg példa nélküli lesz az idei megmérettetés. Elemzők szerint ugyanis, ha Bolsonaro veszít, ő lesz az első olyan hivatalban lévő államfő, akinek nem sikerült újraválasztatnia magát második ciklusra, ha viszont Lula da Silva marad alul, az abból a szempontból lesz egyedi, hogy még nem fordult elő, hogy az elnökválasztások első fordulójában többséget szerző politikus ne tudott volna győzni a második fordulóban.

Az ország 12 államának kormányzóválasztásán az ország gazdasági és ipari központjának számító, legnépesebb állam, São Paulo vezetői posztjáért folyó összecsapás áll a figyelem középpontban. A posztért a Bolsonaro-kormány korábbi infrastrukturális minisztere, Tarcisio Gomez de Freitas és Lula da Silva kormányának volt oktatási minisztere, Fernando Addad verseng.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem várt helyen ütközhet falakba a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:15
Veszélybe sodorja a magyar gazdaságot, a munkahelyeket, és megbéníthatja a termelést a vendégmunkások június 1-jétől tervezett behozatali tilalma, ezért a legnagyobb munkáltatói érdekképviseletek bevonásával történő egyeztetésre kéri a Magyar Kormányt a WHC Csoport, Magyarország egyik piacvezető HR szolgáltatója.
Makro / Külgazdaság A jegybank támogatását is élvezhetik Magyar Péterék az euró bevezetésében
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:50
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) konstruktív partner lesz.
Makro / Külgazdaság A pápalátogatást kihasználva adhattak kegyelmet K. Endrének
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:00
Magyar Péter lengyelországi repülőútja előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt a kegyelmi ügy nyilvánosságra hozható részleteiről. 
Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
Makro / Külgazdaság Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:14
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
Makro / Külgazdaság Le a függőséggel: nagy földgázmezőt kezdenek kiaknázni a szomszédban
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:11
100 ezer háztartás igényeit tudják fedezni a wittaui projekt első szakaszában, de ez még csak a kezdet.
Makro / Külgazdaság Most érdemes újépítésű lakást venni Kínában
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:49
A világ második legnépesebb országában 11 hónapja a legmeredekebben esett az új lakások ára áprilisban.
Makro / Külgazdaság Miniszterek egész csoportja kíséri el Lengyelországba Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 15:51
Kedden délután landolnak Krakkóban, onnan vonattal érkeznek Varsóba. Szerdán jönnek a csúcstalálkozók.
Makro / Külgazdaság Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:43
Lezárja a fix kamarozású állampapírok futó sorozatait az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), és péntektől újakat indít azok helyett. A kamatokat is csökkentik 0,5 százalékkal.
Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG