5p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kihallgatásra vitték és őrizetbe is vették a Buda-Cash vezetőit, miközben folyik a politikai egymásramutogatás az ügyben. Szépen megszórtak minket adatokkal – ezekről is beszélünk, mint ahogy arról is, hogy a kedvező helyzet ellenére pesszimisták a cégvezetők, a fiatalok viszont örülhetnek, hiszen összehangolt program indult pénzügyi ismereteik bővítésére.

A rendőrség ma reggel kilenc Buda-Cash alkalmazottat vitt be kihallgatásra, gyanúsítottként hallgatják meg őket, a vádpontok különböznek. A magyarnarancs.hu úgy tudja, hogy közülük hárman a brókerház backoffice részlegén dolgoztak, azaz főleg adminisztratív ügyekkel foglalkoztak. A rendőrség megerősítette az értesülést, és tájékoztatása szerint a gyanúsítások minősítése személyenként eltér. Ahogy írják „csalás bűntett, illetve számvitel rendjének megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik a büntetőeljárás”. Délutáni hír, hogy az őrizetbe vettek között van Tölgyesi Péter, a társaság vezérigazgatója is. Reggeli cikkünk azt elemzi, hogy miért volt fontos a Buda-Cash vezetők esetében az „önfeljelentés”: így a bíróság korlátlanul mérsékelheti büntetésüket, igaz, mások szerint ők lehetnek az elsők, ahol magánvagyonok is kockára kerülnek azon jogszabály miatt, amely a vezetők korlátlan felelősségét mondja ki polgári peres ügyekben. Eközben a Parlament bizottságaiban és a napirend előtti felszólásokon a kormánypártok és az ellenzék egyaránt a másikra akarja kenni a Buda-Cash ügy felelősségét.

De vissza a tények világába – már, ha a várakozásokat annak lehet tekinteni. Londoni elemzők szerint februárban is negatív volt a magyarországi infláció, a defláció valószínűleg stabilizálódott, vagy valamelyest enyhülhetett. A JP Morgan a januárban mért mínusz 1,4 százalék után a múlt hónapra a fogyasztói árindex 1,2 százalékos tizenkét havi összevetésű csökkenését várja. Szerintük a defláció januárban érte el mélypontját, de a teljes kosárra számolt defláció októberig kitart. A cég által az előző havi inflációs adatsor után kialakított előrejelzés szerint a tizenkét havi magyar infláció 2015 végén 1,1 százalék lesz, és 2016-ban is csak 2 százalékig emelkedik. A Barclays és a Golman Sachs februárra is a januárihoz hasonló, mínusz 1,4 százalékos magyarországi inflációval számol.

De egyéb adatok is vannak. Februárban 588 milliárd forinttal csökkent az államadósság - az Államadósság Kezelő Központ friss adatai szerint 24 148 milliárd forint az adósságunk. Az adósságkezelő honlapján olvasható előzetes adatok szerint a januári 854 milliárdos emelkedés miatt az adósság 266 milliárd forinttal nőtt az év első két hónapjában. Februárban 1,8 milliárd euróval csökkentek a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi tartalékai – ezt már az MNB tette közzé. Januárban még komolyabb, több mint 3,5 milliárd eurós növekedés volt az egyenlegben, így a devizatartalékok összege 36,427 milliárd euró volt február végén, 1,849 milliárddal több a tavaly év végi záróállománynál. A csökkenés ugyanakkor összefügghet a forintosítással: a jegybank akkor arra szerződött, hogy a szükséges devizát 3 év alatt fokozatosan bocsátja a bankok rendelkezésére.

Az adatok alapján azt hihetnénk, minden szép és jó. A legtöbb magyar pénzügyi vezető már egyértelműen a gazdasági kilátások javulását várja, a rengeteg bizonytalanság miatt azonban nem mernek több kockázatot vállalni – ez a Deloitte 14 közép-kelet-európai országban készített felméréséből derült ki. Eszerint a magyar pénzügyi vezetők körében tovább nőtt a gazdasági növekedéssel kapcsolatos optimizmus, saját cégük kilátásait viszont pesszimistábban látják, mint a régió más országaiban működő cégek pénzügyi igazgatói. De nem csak a pénzügyesek szkeptikusak. Újból visszaesett a kkv-k beruházási hajlandósága, év végén a cégvezetőknek csak 56 százaléka tervezett valamilyen fejlesztést  derül ki a K&H kkv bizalmi index felméréséből. Amennyiben a cégeket méretük szerint külön vizsgáljuk, akkor az tapasztalható, hogy a kisebb méretű vállalkozások egyértelműen szolidabban terveznek.

Bátrabban tervezhetnek viszont a fiatalok – hiszen elindult a Pénz7 programsorozat, amelynek célja a pénzügyi ismeretek minél szélesebb körben történő meghonosítása, az ismeretanyag bővítése. A pénzügyekkel a lehető leghamarabb meg kell barátkozniuk a gyerekeknek, ehhez a szokásostól eltérő módszerek szükségesek. Ennek jegyében kerül sor a páneurópai programra, amely a héten 23 európai országban párhuzamosan fut. A magyar program európai szinten is sikeres, hiszen 660 iskola 90 ezer diákja 1000 tanártól és 200 önkéntes pénzügyi szakembertől kap majd kézzelfogható információkat a rendezvény hetében – derült ki a Pénz7 nyitóeseményén.

Persze a családi költségvetés összeállításától messze még a tőzsde, de itt is olyan egyszerű dolgokra kell figyelni, amit egy kisiskolás is megért: Amerikában meglépték azt, amit mi csak 3 hét múlva fogunk: átállították az órát. Aki nem figyel, ma egy órás késéssel kapcsolódik be a tőzsdei kereskedésbe – március 29-ig Amerikában magyar idő szerint 21:00 óráig lehet kereskedni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elszólta magát a parlament alelnöke: nem is volt pontrendszer az NVVH-elnöki pályázatnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 11:05
Hallerné Nagy Anikó elmondta: a politikai kockázatokat vagy az összeférhetetlenséget nem is lehetett volna pontozni.
Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: Négy várost is összeköthet az új borsodi tram-train
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 10:33
Miskolc és Ózd térségét is összekötheti az új Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vasúthálózat, amelynek tervezését bejelentette a közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Minden idők legnépessebb magyarországi félmaratonja zajlik Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 09:32
Rekordot döntött a résztvevők száma, a délutáni 10 kilométeres távra pedig ennél is többen regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Klímaváltozás: néhány év múlva még vissza is sírhatjuk az idei nyarat
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 6. 06:01
Sorra dőltek meg a melegrekordok idén nyáron Magyarországon, miközben a szárazság is soha nem látott méreteket öltött. Hőhullámok, többlethalálozás, energiakrízis – a rossz hír, hogy a klímakutatók szerint az előttünk álló néhány évtizedben még szinte biztosan a globális átlaghőmérséklet emelkedésére kell számítani. Hazánk az éghajlati viszonyait tekintve egyre inkább Spanyolország középső vagy Görögország északi részéhez hasonlít.
Makro / Külgazdaság Lesz nemulass a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 09:17
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint tovább emelkedhet a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzt adtak az adófizetők a Mandinernek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:06
Tíz számjegyű összeg folyt be közpénzből a Mandinerhez, ennek ellenére lett veszteséges a kiadó. A pénzügyminiszter közölte, a propaganda finanszírozásának leállításával megtakarított pénzt a gazdaság szolgálatába állítják.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:46
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját. Magyar Péter szerint ezzel megszűnik a „hazug propagandalap” finanszírozása.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 13:17
Schadl György százmilliós jövedelméről, Budapest csődközeli helyzetéről, a kaszinó-, trafik és hulladékkoncessziók kérdéséről, a kegyelmi ügy friss fejleményeiről, valamint a Magyar Nemzeti Bank túlárazott ingatlanjairól is beszélgetett kollégánk az Egyenes Beszéd című műsorban.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG