3p
Lehet, hogy egy óriás vitt el százmilliárd forintnyi magyar államkötvényt - mutatunk egy chartot, amit minden iskolakerülő gyereknek látnia kell - szivárognak az információk: lehet, hogy már idén kikerülünk a bóvli kategóriából.

A KSH adatait böngészve az egyetemet végzettek körében csak három százalékos a munkanélküliség Magyarországon, a gimnáziumot végzetteknél kereken tíz, a csak nyolc osztályt végzettek közül viszont minden negyedik munkanélküli. Aki pedig ennyit sem végzett el, ott 41 százalékos a ráta, tehát tízből négynek nincs munkája. Egyértelmű az összefüggés: minél magasabb szintű végzettsége van valakinek, annál jobbak az esélyei arra, hogy el tudjon helyezkedni.

A statisztikai hivatal egyébként ma jelentette: kilencezerrel tovább csökkent a munkanélküliek száma és több mint húszezerrel nőtt a foglalkoztatottaké idén február és április között. A munkanélküliségi ráta 2,9 százalékponttal, 8,1-ra mérséklődött tavalyhoz képest. Az elmúlt három hónap adati szerint 4 millió 107 ezer foglalkoztatott van az országban.

Érdekes eredménnyel zárult a magyar államkötvények aukciója. Három, öt és tíz éves kötvényeket kínált az Államadósság Kezelő Központ, előbbiekre több mint négyszeres volt a túljegyzés. Mindhárom futamidejű kötvénynél több mint 10 bázispontot esett a hozam. Ami szokatlan, hogy a minimális, maximális és átlaghozam mind a három papírnál teljesen megegyezett. Ez leginkább úgy lenne lehetséges, ha egyetlen szereplő adta volna be a legjobb ajánlatokat, mert kevéssé valószínű, hogy a több tucatnyi ajánlattevő összebeszél. Információink szerint leginkább az a valószínű, hogy egy nagy vevő volt, amely a csomagok nagy részét elvitte, és még néhány kisebb befért mellé.

Idén javíthatnak Magyarország hitelminősítői besorolásán - mondta el egy budapesti konferencián Palotai Dániel. A Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója szerint a három nagy hitelminősítő közül az egyikkel nemrég folytatott konzultáció során a hitelminősítő elismerte, hogy a magyar gazdaság kevésbé sérülékeny mint volt. Palotai Dániel ez alapján azt valószínűsíti, hogy még idén javíthatják Magyarország besorolását, azaz legalább egy minősítőnél kikerülhetünk a bóvliból.

Az aukció eredménye illetve a felminősítés lehetőségének belengetése is közrejátszhat abban, hogy szépen erősödik ma a forint, az euró jegyzése 304-ről indult, mostanra azonban már sokkal közelebb van a 302 forinthoz...

A BUX is szépen kirúgta magát, az OTP ugyan osztalékszelvény nélkül forog mától, ami a papír árfolyamában komolyabb mínuszt okoz, ez azonban módszertani okokból nem befolyásolja a BUX értékét, az index így egészséges pluszban van...

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG