Képzeljük el, hogy 1932-ben élünk az Egyesült Államok valamelyik városában. Bemegyünk egy kávézóba, kérünk egy kávét, ami kétszer annyiba kerül, mint egy évvel korábban. Ennek nem az az oka, hogy hiány lenne a kávé alapanyagából világszerte, hanem az, hogy a kereskedelmét olyan mesterséges korlátok akadályozzák, amelyek feltolják a Kolumbiában termelt kávébab árát. Ugyanezt tapasztalhatjuk a cukor, a tea és a kakaó esetén. A mindennapi fogyasztási cikkek egyszer csak luxustermékké váltak – írta a Conversation internetes magazin, amely az Egyesült Államok száz évvel ezelőtti és mostani gazdaságpolitikája közötti párhuzamokat igyekszik bemutatni.
Az amerikai történelem egyik legkárosabb intézkedése volt a Reed Smoot szenátorról és Willis C. Hawley kongresszusi képviselőről elnevezett Smoot–Hawley Act. Az új vámokat bevezető jogszabály 1930 júniusában lépett életbe eredetileg azzal a céllal, hogy megvédje az Egyesült Államok mezőgazdaságát a külföldi versenytől.
Kirobbant egy csinos kis kereskedelmi háború, padlóra küldve a világgazdaságot
Az előkészítés során aztán megjelentek a színen az ipari lobbik, és végül több mint 20 ezer termékre, köztük feldolgozóipari árukra vetettek ki vámokat. Az átlagos tarifa 40 százalék volt, de egyes esetekben elérte a 100 százalékot is. A történet vége nem az lett, hogy megvédték a gazdaságot az importtal szemben, hanem az, hogy Kanada, Franciaország, Olaszország, Németország és az Egyesült Királyság megtorló vámokat vezetett be.
Fotó: Pixabay
Az infláció elszabadult, akárcsak a munkanélküliség, az emberek életszínvonala hanyatlott. A kereskedelem leépülése nem csupán egyes ágazatokat tépázott meg, hanem egész gazdaságokat is, amelyek erősen függtek az exporttól. A valuták leértékelődtek, az állami és vállalati adósságok megugrottak, a pénzügyi rendszer hullámvasútra került.
Az emberek nem tanulnak a történelemből?
Trump megválasztása ezt bizonyítja. Az elmúlt évtizedek a világkereskedelem liberalizálásáról szóltak. A folyamatot olyan szervezetek igyekeztek mederben tartani, mint az ENSZ Kereskedelmi Világszervezete (WTO) és a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD. Ebbe rondított bele durván Donald Trump második elnökségének első száz napja, amelyben a Smoot–Hawley törvénnyel párhuzamba állítható intézkedésekkel bombázta az Egyesült Államokat és gazdasági partnereit. A történelmi tapasztalatok arra intenek, hogy a megemelt vámtarifák nem hatékony eszközei a gazdaság szabályozásának.
A világon kialakult beszállítói láncok keresztbe-kasul, cikcakkban behálózzák az országokat, többszörös kölcsönös függést létrehozva. A magas tarifák növelik a termelési költségeket, amivel ártanak a termelőknek és a fogyasztóknak is. Számos példát lehet hozni az elmúlt évtizedekből arra, hogy az importhelyettesítő gazdaságpolitika kezdetben hoz némi eredményt a helyi ipar védelmében, de már rövid távon tönkreteszi a vállalatok versenyképességét, és mivel lehetetlen minden importot kiváltani, a magas vámok inflációt, eladósodást és fizetésképtelenséget okoznak.
A csésze kávé ma egy doboz gyógyszer vagy friss gyümölcs lehet
Argentína és Brazília járta meg ilyen próbálkozással az elmúlt évtizedekben. India az 1991-es gazdasági reformokig a világ leginkább protekcionista gazdaságpolitikáját folytatta, ami elszigetelte az ország gazdaságát a világtól.
Ezzel lassította a gazdasági növekedést. Borítékolható, hogy ha nem egy kontinensnyi országról lenne szó, akkor súlyosabbak lettek volna a következmények. A cikk elején említett 1932-es csésze kávé, ma az elektromos autókban használatos akkumulátor lehet, vagy valamilyen importált gyógyszer vagy friss gyümölcs, ami mondjuk a világ déli országaiban termett, és onnan kerül az amerikai fogyasztók asztalára. Ezek ára ugorhat meg a vámok miatt. A Conversation szakírói szerint a 21. század elején a nemzetközi együttműködés, a piacok sokszínűsége és a fenntartható, versenyképes gazdaságba történő befektetések lehetnek.
Egy finomító és egy Wildberries is bánta többek közt. 
