Egy tradíció vége? Új korszak kezdődhet a Brexit után

A „brexit” a brit kormány sorozatos bénázása miatt az angolszász országokban szóviccé vált, az Urban Dictionary már arra használja ezt a kifejezést, amikor valaki ígérgeti, hogy elmegy, de valahogy mégsem indul el. Ezzel együtt reménykedünk benne, hogy a briteknek sikerül idővel ténylegesen kilépni – ha pedig ez megtörténik, az felvet egy érdekes kérdést az Európai Unió hivatalos nyelvével kapcsolatban.

Az EU életében hagyományosan három nyelv játszik nagyon fontos szerepet: a német, a francia, és az angol. Míg a német volt az eredeti hivatalos nyelv, és a brüsszeli diplomaták a francia kedvelői voltak, addig a kontinens leginkább az angolt használta, így a gyakorlatban az Európai Bizottság által kiadott dokumentumok több mint 80 százaléka is ezen a nyelven jelenik meg, és csak utána fordítják le a tagállamok nyelveire - írja az Economist.

Ez azonban nem mindenkinek tetszik, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság hamarosan távozó elnöke tavaly ki is fejezte rosszallását, mint mondta: „az angol nem az egyetlen hivatalos nyelvünk.” Sokakban a brit kilépés így annak lehetőségeként él, hogy az angol dominanciáját lecsökkentsék, és újra a francia kerüljön az előtérbe – erről a francia média egyszerűen csak így írt:

„mégis miért kéne 450 millió állampolgárt egy kisebbségben lévő nyelvvel kormányozni?”

Egy másik álláspont szerint viszont a brit kilépés tökéletes esély lenne arra, hogy egyszerűbbé tegyék az uniós bürokráciát, és az angol maradjon a hivatalos nyelv. Az Egyesült Királyság távozásával az angol gyakorlatilag semleges nyelvvé válna, mivel bár Máltán és Írországban is beszélik, ez az össznépesség körülbelül 1 százalékát teszi csak ki. Ráadásul Európában egyre erősödnek azok a törekvések, amelyek szorosabbá fűznék az EU kötelékét, például a következő EP-választásokra egyre többen már közös jelölteket akarnak. Az egységes uniós nyelvre pedig csak az angol a logikus alternatíva.

Mik a főbb kifogások/érvek?

1. Az angolszász kultúra és média túlsúlyba kerülhet

Az egyik legtöbbet felhozott kifogás az uniformizálással szemben az, hogy így az angolszász sajtótermékek helyzeti előnyhöz jutnának, csakhogy a tendencia pont azt mutatja, hogy egyre több nagy, eredetileg nem angol nyelvű lap, mint például a spanyol El Pais, a görög Kathimerini vagy több német újság is elindította az ilyen verzióját, és valószínűleg az egységesítés más médiumokat is erre inspirálna. Érdekesség, hogy az anglofón EU képét egy német és egy olasz politikus támogatja legjobban: Joachim Gauck volt elnök, és Mario Monti volt miniszterelnök.

2. Máshol nem volt szükség egységes nyelvre

Az Egyesült Államok, Kanada és Svájc is jól elboldogul egy hivatalos nyelv nélkül. Csakhogy az EU-val ellentétben ezeknek az országoknak több százéves hagyománya van a különböző nyelvet beszélő együttélésének, és jellemzően van egy fő nyelv, míg az EU-ban a legnagyobb arányban lévő, német anyanyelvűek aránya 18 százalék.

3. Elitista

A legnyomósabb ellenérv az egységesítéssel szemben talán az, hogy előnybe kerülnének azok az állampolgárok, akik már beszélik az angolt. Azonban az egységesítés pártolói szerint ez motiválná a tagállamokat arra, hogy jobban invesztáljanak az angoloktatás fejlesztésébe, és így hosszú távon több európait sikerülne bevonni. Mindenesetre az angoltanulás alapjai biztosan jó irányba haladnak a kontinensen: a 13 évesek 97 százaléka tanul angolt, és 2002 óta 725-ről 8000-re emelkedett az angol nyelvű képzések száma az egyetemeken.

Mégis, az anglofón Európai Unió legnagyobb akadálya a hagyományokban rejlik. Mint tudjuk, „Európa nyelve a fordítás” (Umberto Eco), és a kontinens ennek megfelelően büszke is a többnyelvűségére. Ha az angol hivatalosan is a közös nyelvvé válna, az csak úgy lehetne megoldható, hogyha az egyes tagállamok anyanyelveit és dialektusait megóvjuk, de ugyanakkor a szakértők reményei szerint a közös nyelvismeret szorosabb hidakat vonna az emberek közé.