1p
Elemzői vélemények szerint az elmúlt hónapokkal ellentétben az MNB holnapi kamatdöntő ülése kifejezetten izgalmasnak ígérkezik. Bár az inflációs várakozások nem indokolják a kamatvágást, amióta itt van az IMF, felerősödtek a lazítást sürgető hangok - részben a Monetáris Tanácson belülről. Összességében azért meglepetés lenne, ha kedden csökkentenék a rátát.

Ha most nem, akkor néhány hónapon belül

Horváth István

Habár az elemzői várakozások továbbra is az alapkamat tartását valószínűsítik, és az inflációs várakozások sem indokolják a kamatcsökkentést, az EU/IMF-tárgyalások elindulása, ezzel együtt pedig a hazai kötvények jelentősen javuló befektetői megítélése miatt ismét napirendre került a jegybanki alapkamat csökkentése. A monetáris lazításra így – ha a mostani döntésen nem is – néhány hónapon belül valóban sor kerülhet - véli Horváth István.

A K&H Alapkezelő befektetési igazgatója szerint mind a júniusi infláció, mind az idei évre vonatkozó inflációs kilátások a várakozásokat felülmúlóan romlottak. Az inflációs folyamatok tehát az alacsony belső kereslet ellenére sem indokolják a jelenlegi 7%-os kamat csökkentését. Az elmúlt napokban azonban - gyakorlatilag az EU-IMF tárgyalások megkezdésével - jelentősen felerősödtek a kamatcsökkentő várakozások, és egyes pénzpiaci eszközök a következő 3-6 hónapon belül mintegy 25-50 bázispontos kamatcsökkentést áraznak.

A hazai eszközökkel kapcsolatosan tehát igen optimista a piac, ami lehetőséget adhat a lazításra. Mivel a Monetáris Tanács tagjai között sem egységes a kép a döntést illetően, ezért elképzelhető, hogy hamarosan - akár már néhány hónapon belül - átbillenhet a mérleg nyelve, és csökkenhet a jegybanki alapkamat. A mostani döntés alkalmával azonban még az óvatosság győzhet, és a csökkentés csak a hitelmegállapodást követően várható - véli Horváth István.

Egyetlen szavazaton múlhat

Hasonlóan vélekedtek a külföldi elemzők is a keddi kamatdöntés lehetséges kimeneteléről. A konszenzusos londoni elemzői vélemény szerint egy kamatvágás az IMF/EU-egyeztetések elkezdődése és a kockázati mérőszámok kétségtelen javulása ellenére is "idő előtti" lenne és ártana az MNB hitelességének.

A 4cast nevű londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég szakértőinek véleménye szerint a júliusi kamatcsökkentés "meglehetős kárt" okozna, mivel az MNB-nek még "nem volt ideje előkészíteni a terepet" a monetáris alapállásban bekövetkező ilyen gyors váltáshoz. A ház elemzői szerint az esetleges keddi kamatcsökkentés okozta kár később még nagyobbá válhat. A döntéshozatali folyamat "ilyen drasztikus módosulása" ugyanis nyilvánvalóan "agresszív találgatásokhoz" vezetne azzal kapcsolatban, hogy mi várható a továbbiakban, különös tekintettel arra, hogy a monetáris testület három belső tagjának mandátuma a jövő év elején lejár.

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői azt jósolták alapeseti előrejelzésükben, hogy a júniusi 6-1 után kedden sokkal szorosabb, valószínűleg 4-3 szavazati aránnyal dönt a monetáris tanács az alapkamat változatlanul hagyása mellett.

A ház londoni közgazdászai ugyanakkor hangsúlyozták azt a véleményüket is, hogy "jelentősen nőtt" a kamatcsökkentés esélye, miután nemrégiben két monetáris tanácsi tag, Gerhardt Ferenc és Kocziszky György erre utalást tett. A JP Morgan elemzői szerint valószínűsíthetően csatlakozik hozzájuk a szintén enyhítést pártoló Cinkotai János is, és az "erőegyensúly" így a negyedik, "hagyományosan a legkevésbé enyhítéspárti" külsős tag, Bártfai-Mager Andrea voksán múlhat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG