3p
Mégis az ügyfelek fizetik a tranzakciós adót. A banki szolgáltatások "brutálisan" drágultak szeptemberben augusztushoz képest. Ez az inflációt is meglökte. Egy év alatt 1,4%, míg egy hónap alatt 0,5% volt a pénzromlás üteme. A rezsicsökkentés ellensúlyozott némileg.

Az ING elemzőjét nem lepte meg az 1,4 százalékos éves infláció, a havi adat annál inkább. Balatoni András a Privátbankárnak azt mondta: az, hogy 0,5 százalékkal emelkedtek az árak szeptemberben augusztushoz képest, mindenképpen magasnak számít.

Ha minden hónapban ennyi lenne a drágulás, a 6 százalékot is meghaladná az évesített szint - számolt az elemző. Balatoni András szerint még rosszabb a mutató, ha a szezonálisan kiigazított maginflációt nézzük: 0,8 százalékkal számolva éves szinten 10 fölötti lenne az eredmény, ami fölfelé mutató inflációs előrejelzést feltételez.

Drága a bankolás

A most nyilvánosságra hozott adatokat alapvetően két tényező befolyásolta: a rezsi csökkentése és a pénzügyi szolgáltatások drágulása. Balatoni András szerint egyik ellensúlyozta a másikat. Hiába mérséklődtek a közműdíjak, a banki szolgáltatásoknak alaposan megkérték az árát. Az elemző szerint ráadásul nemcsak a tranzakciós adót terhelték a pénzintézetek az ügyfelekre, hanem egyéb díjakat is emeltek. Balatoni András számításai szerint jelentősen, 45,7 százalékkal drágultak a banki szolgáltatások szeptemberben az egy évvel ezelőttihez képest, augusztus óta pedig 17 százalékponttal lettek magasabbak, és nőttek 28,7 százalékról 45,7 százalékra. Összességében csaknem 0,3 százalékkal húzta fel az inflációt a pénzügyi szektor drágulása, a szolgáltatások súlya ugyanis 1,5 százalék a fogyasztói kosárban - hívta fel a figyelmet az elemző.

Elemzők 1 százalékos éves inflációt sem tartottak kizártnak. Jelentősen drágultak a szeszes italok és a dohányáruk is. Részletek>>

Jegybank: lépéskényszer?

Balatoni András arra számít, hogy az újabb rezsicsökkentés lefelé húzhatja a pénzromlás ütemét, decemberben akár 1 százalék alá is kerülhet az adat. Kérdés, hogy hosszú távon mi lesz az inflációval. Az ING munkatársa szerint a rövid távú mozgásokra nem kell reagálnia a jegybanknak, a 2014. második felében várható inflációs nyomást azonban már nem hagyhatja figyelmen kívül az MNB. Az ING 2 százalékos gazdasági növekedéssel számol jövőre.

A K&H Alapkezelő szerint habár a fogyasztói árak szeptemberi, 1,4%-os növekedése kis mértékben meghaladja a várakozásokat, továbbra is igen alacsonynak mondható. A benzinárak további csökkenése esetén az év végéig akár 1% alá is süllyedhet az infláció üteme, ami azt jelenti, hogy van még mozgástér az MNB számára a kamatcsökkentésre – írta közleményében a K&H Alapkezelő.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG