Az alapkamatot a 0,00-0,25 százalékos sávban tartja a Fed. A döntés indoklásában kiadott közleményében a FOMC rámutat, hogy az év első felében a gazdasági teljesítmény mérsékelt ütemű növekedését lehetett tapasztalni. A foglalkozatási helyzet javult az elmúlt hónapokban, de a munkanélküliségi ráta még mindig túl magasnak tekinthető. A háztartások kiadásai és a vállalkozások beruházásai emelkedtek, a lakáspiacon némi élénkülés volt tapasztalható.
A testület mandátumával összhangban az árstabilitás biztosítása mellett a lehető legmagasabb foglalkoztatási szint elérésére törekszik. A Fed az év folyamán a gazdasági helyzet további javulására számít a munkanélküliségi ráta fokozatos csökkenésével párhuzamosan. A növekedési kockázatok a testület megítélése szerint az első félévben enyhültek. A kétszázalékos cél alatti inflációs ráta jelent ugyan némi növekedési kockázatot, az áremelkedés mértéke azonban a Fed megítélése szerint középtávon visszatér a cél közelébe.
Folytatódik a program
A testület a gazdasági növekedés ösztönzése és az inflációs cél tartása érdekében kettős mandátumával összhangban a havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási programjának folytatása mellett döntött.
A testület közleményében hangsúlyozza, hogy a következő hónapokban is szoros figyelemmel követi a gazdasági és pénzügyi helyzet alakulását, és mindaddig folytatja a mandátumával összhangban rendelkezésére álló ösztönző eszközök alkalmazását, amíg az árstabilitás biztosítása mellett jelentős javulás nem következik be a foglalkoztatási helyzetben.
A cél érdekében a testület a foglalkoztatási helyzet és az infláció alakulásától függően egyaránt kész növelni és csökkenteni is likviditásnövelő kötvényvásárlásainak keretösszegét.
A testület úgy látja, hogy a laza monetáris politika folytatása szolgálja majd legjobban céljai elérését még a likviditásnövelő kötvényvásárlási program befejezése után is, ezért szándékában áll az alapkamatot a 0,00-0,25 százalékos sávon belül tartani mindaddig, amíg a munkanélküliségi ráta meghaladja a 6,5 százalékot, és az inflációs előrejelzések egy-két éves távlatban legfeljebb fél százalékponttal haladják meg a 2 százalékos célt.
Nem változtatott nulla közeli alapkamatán az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank rendszer, a Fed monetáris politikai döntéshozó testülete, a FOMC szerdán zárult ülésén.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
8 órája
-
Véres lövöldözés Krakkóban
8 órája
-
HIV-járvány tört ki Oroszországban
8 órája
-
Szörnyű tragédia történt
9 órája
-
Rághatják a körmüket az új-zélandiak
9 órája
-
Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
10 órája
-
Nem könnyű követni, mit csinál a forint
10 órája
Mfor.hu Top24
- Újabb milliárdos közpénz-elherdálásról rántotta le a leplet a kormány
- Vitézy Dávid sokakat érintő bejelentést tett
- Figyelemre méltó bejelentést tettek Ruszin-Szendi Romuluszék
- Megint meg akarták ölni Trumpot?
- Ezekre a nagyon fontos dolgokra is jutnak állami tízmilliárdok
- Döntött a kormány Kovács Katalin kajak-kenu akadémiájáról
- Fél év után máris személycseréket hajtott végre Magyar Péter a kormányzatban
Makro / Külgazdaság
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság
Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság
Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság
Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság
Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság
Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
HIV-járvány tört ki Oroszországban
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban.
8 órája
Nemzetközi
Szörnyű tragédia történt
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
9 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok
16:58
-
Első alkalommal írták ki a Bosch és a Richter középiskolás innovációs pályázatát
16:04
-
Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok
15:07
-
Az Otthon Start lassulása ellenére rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok
14:07
-
Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat?
13:06
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
2026. november 7. 09:49
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
2026. november 7. 12:48
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
2026. november 7. 09:36
-
Dráma Zágrábban
2026. november 7. 10:20
Halottak és sebesültek is vannak. 


