Az Európai Unió állam- és kormányfőinek sikerült egységet és határozottságot mutatniuk a rendkívüli csúcsértekezleten, jóllehet nézeteik eltérőek voltak arról, hogyan viszonyuljanak Moszkvához a grúziai bevonulás után.

A széthúzásból azonban Brüsszelben nem sokat lehetett érzékelni. A vártnál visszafogottabb hangú - és szankciókról szót sem ejtő - zárónyilatkozatot még a korábban kardcsörtető cseh és lengyel diplomácia is elégedetten fogadta. Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter szerint hiba lett volna még tovább fokozni a nyomást Moszkvára, amelynek így is rá kell jönnie, hogy grúziai beavatkozásával magának okozott kárt. Lech Kaczynski lengyel államfő azt domborította ki a német ZDF televízióban, hogy hazája távolról sem volt egyedül radikális követeléseivel, ezért a brüsszeli csúcs "jó" osztályzatot érdemel.

Két részre szakadt Európa az egységben

AZ EU szinte könyörög Moszkvának Szinte könyörgés csendül ki abból a brüsszeli megfogalmazásból, amelyben a 27-ek állam- és kormányfői felhívják Moszkvát: "velünk együtt hozza meg az elvi döntést közös érdekeink, a kölcsönös megértés és az együttműködés érdekében". Ha az oroszok ezt nem veszik komolyan, úgy az EU fontolóra vehet esetleges "büntetéseket" - például a vízumkiadás könnyítését célzó tárgyalások befagyasztását vagy abház és déloszét szeparatista vezetők uniós beutazásának a megtiltását.

Nem lehetett persze nem észrevenni azt a határvonalat, amely a rendkívüli csúcs előtt és alatt mutatkozott meg az EU keleti és nyugati tagállamai között, s amely történelmi gyökerekre vezethető vissza. Az előbbiek alig két évtizede szabadultak meg Moszkva uralmától, a rájuk kényszerített kommunista politikai és gazdasági rendtől, többen közülük (magyarok, csehek, szlovákok) saját bőrükön tapasztalták meg a szovjet harckocsik túlerejét, amikor forradalmukat vagy önálló szocialista útjukat próbálták megvédelmezni.

Ezért a grúziai villámakcióra adott aránytalan válasz az oroszok megfékezését sürgető hangokat váltott ki a kelet-közép-európai régióban. Csatlakozott hozzájuk Nagy-Britannia és Svédország is. Az előbbi hagyományosan az USA legszorosabb európai szövetségese és egyben Moszkva legkeményebb bírálója az EU-ban (ráadásul a Litvinyenko-gyilkosság óta külön meccset vív az oroszokkal, amelyről diplomaták kölcsönös kiutasítása tanúskodik). A svédek pedig még jól emlékeznek a hidegháború idején a Balti-tengeren felbukkanó orosz tengeralattjárók keltette pánikra.

E tömbbel szemben állt Brüsszelben azon államok csoportja, amelyek inkább partnert, semmint veszélyforrást látnak Moszkvában: Német-, Francia- és Olaszország a tárgyalásokon arra helyezte a hangsúlyt, hogy az oroszokat inkább bevonni, semmint elidegeníteni kell az európai együttműködéstől. Végül az ő álláspontjuk kerekedett felül, amit a soros EU-elnök Franciaország államfője, Nicolas Sarkozy így fogalmazott meg: "A jelenlegi helyzetben azt kell tenni, ami szükséges - anélkül, hogy bármit is elhamarkodnánk. Elég konfliktus van a világon, ezért nem szabad újabbal növelni a számukat anélkül, hogy ne próbálnánk meg mindent az elsimítása érdekében."

Az EU részéről alighanem csak novemberben következnek a nehezebb és várhatóan vitát kavaró döntések. Akkor ugyanis már az unió és Oroszország közötti viszony elvi kérdése kerül előtérbe.

Az EU fél az orosz medvétől?  
Moszkva az egész világra készül csapást mérni
Oroszország új birodalmat épít?
Elveszett a bizalom, ez már nem 56 
Lelőttek egy grúz kémrepülőt