1p
Újságírók rendszeres megfigyelését ismerte el a német hírszerzés (BND) vezetője. Ernst Uhrlau egy pénteken megjelent lapinterjúban megerősítette azokat a német parlament által is vizsgált információkat, amelyek szerint a BND jogellenesen újságírókat figyeltetett meg, illetve kémkedett utánuk.

Állítása szerint mindez még 2005 végén - hivatalba lépése előtt - történt, de a megfigyeléseket azonnal betiltotta, amint elfoglalta posztját.

Uhrlau előző nap a Bundestag ellenőrző bizottsága előtt is beismerte az elsősorban 2000 és 2005 között történteket, utalva arra, hogy hivatala annak idején mindenekelőtt a megfigyelt újságírók szakmai munkájára, illetve magánéletére kiterjedően gyűjtött adatokat. Elismerte azt is, hogy a hírszerzés egyes szerkesztőségekben "beépített emberekkel" is rendelkezett, akik közreműködtek a kollégák "ellenőrzésében".

Az interjúban a BND vezetője azt hangoztatta, hogy a korábbi intézkedés tulajdonképpen a hírszerzési tevékenység biztonságának megszilárdítását célozta. Azaz - mint állította - mindezzel azt kívánták megakadályozni, hogy a hivatal saját köreiből "illegális információk" kerüljenek a sajtóhoz. Ő maga viszont úgy ítélte meg, hogy az újságírók információs forrásai utáni kutatás jogellenes, ezért az addigi "gyakorlatot" leállíttatta.

A bizottsági vizsgálat során a BND vezetője azt ugyanakkor cáfolta, hogy az újságírók telefonbeszélgetéseit is lehallgatták volna. Elutasította azt a vádat is, hogy hivatala - már az ő idejében - akadályozta volna azt a vizsgálatot, amelyet a Bundestag évekkel ezelőtt indított az akkoriban már kiszivárgott ügy felderítésére. Azt állította, hogy minden szükséges dokumentumot az ellenőrzést végző hatósági személyek rendelkezésére bocsátottak.

Értesülések szerint a BND annak idején több, mind az írott sajtó, mind az elektronikus média területén dolgozó újságírót is megfigyeltetett. Az ügyben indított újabb parlamenti vizsgálat még tart.

Kiszivárgott: a Mol-dolgozókat is lehallgatták?
UD Zrt. elnöke: eddig csak a nyitányt láttuk 
Nincs az az adat, amit ne tudnának ellopni

MTI

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG