3p

Együttműködési szándékát hangsúlyozta a francia elnök és az olasz kormányfő keddi párizsi találkozóján, amelyet azt követően tartottak, hogy országaik között az utóbbi időben vita alakult ki a bevándorlás miatt.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök első hivatalos párizsi látogatásán Emmanuel Macron francia köztársasági elnök emlékeztetett az Olaszország és Franciaország közötti "oly egyedi viszonyra".

"Ez a barátság számomra a legfontosabb, ennek köszönhetően bár léteznek viták, nézeteltérések, de azok mindig tiszteletteljes mederben folynak, mert egy minket meghaladó történetbe illeszkednek" - mondta Emmanuel Macron a sajtó képviselőinek, mielőtt megbeszélést folytatott Giorgia Melonival.

A francia elnök közölte: "őszinte, ambiciózus és igényes párbeszédre" törekszik az olasz miniszterelnökkel.

Olaszország és Franciaország két egymásra utalt nemzet, amely központi szerepet játszik Európában. Elengedhetetlen a párbeszéd közöttük, hiszen a közös érdekeik nagyon is egybevágnak - mondta a találkozó előtt Giorgia Meloni.

"Nagyon remélem, hogy a mai megbeszélést követően még jobban és még többet fogunk tudni együtt dolgozni" - tette hozzá.

Bár Giorgia Meloni választási győzelmét és kinevezését követően informális keretek között találkozott Rómában Emmanuel Macronnal tavaly októberben, a migráció eltérő kezelése szinte azonnal diplomáciai feszültséget okozott a két ország között.

Novemberben, amikor Olaszország nem engedélyezte az Ocean Viking hajó kikötését fedélzetén 234 menedékkérővel, a francia kormány élesen bírálta és elfogadhatatlannak nevezte az eljárást. A hajó végül a dél-franciaországi Toulonban kötött ki.

Giorgia Meloni együttműködésben bízik. Fotó: EPA/FABIO CIMAGLIA
Giorgia Meloni együttműködésben bízik. Fotó: EPA/FABIO CIMAGLIA

Májusban Antonio Tajani, az olasz diplomácia vezetője a francia belügyminiszter, Gerald Darmanin bocsánatkérését követelte, miután az azzal vádolta meg az olasz kormányfőt, hogy "képtelen kezelni a migrációs problémákat, amelyekkel megválasztatta magát". Antonio Tajani emiatt lemondta tervezett hivatalos párizsi látogatását is.

Macron és Meloni több nemzetközi eseményen is találkozott, mielőtt az olasz miniszterelnök elfogadta a több hónapja érvényes meghívást Párizsba, jóllehet hivatalosan azért érkezett a francia fővárosba, hogy a 2030-as Világkiállításra beadott római pályázatot támogassa. A pályázatot Franciaország egyelőre nem támogatja, inkább a szaúdi főváros, Rijád pályázata mögé állt be.

Az Elysée-palota tájékoztatása szerint Emmanuel Macron és Giorgia Meloni 1 óra 40 perces megbeszélésén sikerült közös nevezőre jutni, még a migrációt illetően is, de a találkozó után semmilyen bejelentést nem tettek közzé.

Bár az olasz kormányfő is az együttműködés szükségességét hangsúlyozta, úgy vélte, hogy "konkrét előrelépések" szükségesek a legális bevándorlás előnyben részesítésével és az emberkereskedői hálózatok felszámolásával. A francia elnöki hivatal szerint Párizs és Róma az Európai Unió új migrációs és menekültügyi paktumára támaszkodva kívánja a jövőben elkerülni az Ocean Vikingéhez hasonló konfliktusokat.

Az Elysée-palota arra is felhívta a figyelmet, hogy kinevezése óta Giorgia Meloni elkötelezettnek mutatkozik Ukrajna támogatásában és "nagyon mérsékelt" az Európai Unióhoz való viszonyban. Az Európai Tanács június végi ülése és a július 11-12-én esedékes vilniusi NATO-csúcs előtt egyetértés mutatkozott közte és Emmanuel Macron között az ukrajnai háborút érintő kérdésekben - közölték. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG