4p
A privatizációs ügyletek, a részvénybevezetések és a vállalati kötvénykibocsátások is elmaradhatnak Oroszországban a krími események miatt. Az orosz pénzügyminiszter-helyettes állítja, még nem érzik a nyugati szankciókat.

Olga Gyergunova, az orosz állami vagyonügynökség vezetője elismerte, hogy a második félévre halaszthatják a privatizációs ügyletek megkezdését a második negyedévről, amit a piaci körülmények romlásával indokolt.

12 százalékkal gyengült a rubel

Moszkvában a rubelkereskedésű MICEX-tőzsdemutató 13 százalékkal, a rubel pedig csaknem 12 százalékkal gyengült a dollárhoz képest az év eleje óta azokra a félelmekre, hogy romlik Oroszország kapcsolata a Nyugattal.

Csak az elmúlt hónapokban 50 milliárd dollár illant el az orosz piacról, holott tavaly egész évben 63 milliárd. Az orosz jegybank és a költségvetés még állja a sarat, de szakértők szerint ha ez tovább folytatódik, vagy huzamosabb ideig eltart, akkor nagy bajba kerülhet Oroszország. Részletek >>>

A napokban nyilatkozó Olga Gyergunova az Aeroflot légiközlekedési céget, a Szovkomflot (Sovcomflot) kereskedelmi hajózási társaságot, és az olajipari Rosnyeftyet (Rosneft) említette azok közül, amelyek privatizációját idén tervezték.

A Rosztyelekom (Rostelecom) szintén a privatizációs listán szerepel, de moszkvai lapértesülések szerint a cég másodlagos részvénypiaci kibocsátására a tervekkel ellentétben már biztosan nem kerül sor az első félévben.

Ugyancsak halasztást szenvedhet Credit Bank of Moscow orosz pénzintézet és a Gyetszkij Mir játékkereskedelmi cég moszkvai tőzsdei bevezetése.

A Metro gondolkodik

A minap jelentette be a német Metro csoport, hogy nem tartja kizártnak a Metro Cash & Carry oroszországi leánycége részvénykibocsátásának elhalasztását. A legnagyobb német kiskereskedelmi cég korábban azt tervezte, hogy az idei első félévben bevezeti oroszországi leánycégének 25 százalékát a londoni értéktőzsdén.

A kötvénykibocsátások is veszélyben

Az orosz kormány tavaly április végén hagyta jóvá legújabb privatizációs tervét, amely a részvénycsomagok eladásából 2016-ig 1700 milliárd rubel (csaknem 11 ezer milliárd forint) bevételt irányzott elő.

Pénteken negatívra rontotta Oroszország hosszú távú devizakibocsátói (IDR) besorolását a Fitch nemzetközi hitelminősítő intézet, csütörtökön pedig a Standard & Poor's is rontott a besoroláson. Részletek >>>

Bizonytalanná vált az orosz cégek első félévre tervezett kötvénykibocsátásainak a kilátása is a krími események miatt. Így például a Promszvjazbank (Promsvyazbank) már be is jelentette, hogy elhalasztja a befektetőknek szánt roadshow-t.

Egy másik pénzintézet, a TCS pedig azt közölte, hogy csak azután foglalkozik ismét érdemben az eurókötvény kibocsátással, hogy javulnak az ehhez szükséges külső feltételek.

Még nem érzik a szankciókat

Alekszej Mojszejev orosz pénzügyminiszter-helyettes pénteken azt mondta, hogy a nyugati szankcióknak egyelőre nincs érezhető hatása az orosz pénzügyi szektorra.

Eközben a Fitch Ratings pénteken úgy vélte, hogy bár az eddig bejelentett szankciók közvetlen hatása csekély, de a Krím Oroszországhoz csatolása nyomán az EU és az Egyesült Államok valószínűleg kiszélesíti a szankciókat.

Emellett a külföldi befektetők is arra a következtetésre juthatnak a Fitch elemzői szerint, hogy további hivatalos fellépés várható Oroszország ellen, és ezért korlátozhatják az orosz vállalatok hozzáférését a külső finanszírozáshoz.

A külföldi piaci hozzáférés szünetelése kezelhető lenne, ha nem tart sokáig. Az orosz vállalati szektornak március és december között 67 milliárd dollárt, a bankszektornak 36 milliárd dollárt kell törlesztenie. Ha e finanszírozási igényeket nem lehet a piacról fedezni, az orosz hatóságok a bőséges devizatartalékokból nyújthatnak devizalikviditást.

Az orosz arany- és devizatartalék a múlt héten 493,2 milliárd dollár volt az orosz jegybank adatai szerint.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG