6p

Két díjat is nyert az Accorde Alapkezelő a befektetési alapok Privátbankár.hu Klasszis 2023-as szavazásán: az általa menedzselt Accorde Első Román Részvényalap A sorozat bizonyult a Legjobb Közép-Kelet-Európai Részvény Alapnak, az Accorde Abacus Alap pedig a Legjobb Abszolút Hozamú Nem Származtatott Alap lett. Ennek apropóján beszélgetett Gyurcsik Attilával, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatójával Vég Márton újságírónk.

A két díj közül valamelyik közelebb áll a szívéhez?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindkét alapot én kezelem, ezért mindkettő közel áll a szívemhez és mind a két alaphoz van egy kis személyes történetem is. Még az elemzés vezetőjeként nagyjából 2013-ban kezdtünk el foglalkozni román részvényekkel a Concorde-ban, aminek apropóján a a cég tagja lett a román tőzsdének is. Pár évvel később, amikor az Accorde élére kerültem, kipattant a fejemből egy ötlet: ha van egy tudásunk és egyébként hiszünk ebben a piacban, akkor miért nem csinálunk belőle egy unikális terméket. A várakozásunk beigazolódott: az alap és a piac is elképesztően jól teljesített az elmúlt öt évben. Gyakorlatilag, akik velünk tartottak, azok öt év alatt duplázták a pénzüket az alappal, ami egy remek teljesítmény, miközben a régiós piacok közel sem teljesítettek ilyen jól.

A román piac miben különbözik a régió többi piacától, ami ezt a duplázást megmagyarázza?

Nagyon sok mindenben. Egyrészt egy elfeledett piac, miközben a román gazdaság nem kicsi. Románia gyakorlatilag önellátó energetikai szempontból. Saját gázkitermelése van, ami nagyjából lefedi az ország fogyasztását. Áramtermelésben is önellátó, ebben a szegmensben a víz, a szén és az atom játszik kulcsfontosságú szerepet. Ez azért érdekes, mert ezek a cégek a tőkepiacon is jelen vannak, tehát megvásárolható tőzsdei vállalatok, amik rettentő sok osztalékot fizetnek.

Tehát van egy nagy gazdaság, és annak egy viszonylag elfeledett részvénypiaca, ahol viszont nagyon magas osztalékok vannak. Az volt az ötlet mögötti elgondolás, ha ez a piac soha nem fog felértékelődni, akkor legfeljebb begyűjtjük az osztalékokat és boldogok lesznek a befektetőink. Ha viszont mások is felfedezik, amit mi látunk benne, akkor ez egy win-win helyzet mindenki számára. Ráadásul pár héten belül vélhetően egy óriási tőkepiaci tranzakció lesz a román piacon, a Hidroelectrica – ez a legnagyobb vízenergia vállalat Romániában – a tőzsdére fog érkezni. Ez egy kétmilliárd eurós tranzakció, és ha megtörténik, akkor az felteszi az i-re a pontot a mi szempontunkból is, hiszen öt éve várunk erre, mert ez beemelheti Romániát a globális tőkepiac térképére. Ez egy mérföldkő, izgulunk, hogy tényleg megtörténjen.

A közép-kelet-európai piac kicsit kiszámíthatatlanabb tűnik a nyugati társaihoz képest. Hogyan próbálják meggyőzni az ügyfeleket, hogy érdemes befektetni?

A román piacban rejlő lehetőségről sok befektetőt sikerült meggyőzni, és szerencsére nagyon korán, így sokan vannak, akik ténylegesen duplázták a pénzüket. Ami a régiónk egészét illeti: úgy gondolom, hogy óriási potenciál van benne. Ugyan kezd egy kicsit elfeledetté válni, aminek az elsődleges oka az orosz-ukrán háború közelsége. Volt egy jelentős tőkekiáramlás, és van egyfajta averzió vagy óvatosság ezzel a régióval szemben. Minden háború véget ér egyszer, másrészt elképesztően olcsóvá váltak a régiós részvények, ami óriási lehetőséget tartogat. A lengyel és a görög is elképesztően olcsó piac, amelyek közel tíz éve nem teljesítenek jól. A háborúnak valamilyen nyugvópontra jutása nagyon sokat segítene abban, hogy ebbe a régióba visszatérjen a tőke.

Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatója
Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatója

Kicsit beszéljünk Magyarországról. A gazdaság recesszióban van, az infláció rendkívül magas. Ilyen környezetben milyen befektetéseket lehet ajánlani?

Az Abacus alapban pont ezekre a kérdésekre keressük a választ, hogy miként lehet jó hozamot elérni. Röviden: aktív menedzsmentet kell folytatni. Ennek az alapnak a hozama kétszámjegyű volt az elmúlt három-négy évben. Én azt gondolom, hogy nagyon megváltozott a világ. A berlini fal leomlásától az ukrán háborúig tartó harminc boldog békeév véget ért és most egy teljesen új világ van kialakulóban. Ami azt jelenti, hogy egy olyan piaci környezetben kell majd befektetnünk, ahol néhány dolog drasztikusan megváltozik. Ennek egyike, hogy az infláció ellen a jegybankok csatát nyerhetnek, de a háború tekintetében nem feltétlenül állnak nyerésre.

Magyarországon is lehet egyszámjegyű az infláció, odáig vélhetően el fogunk jutni az év végére. Idén tehát akár kikiálthatjuk a győzelmet az infláció felett. Ugyanakkor a háború arról szól, hogy a korábbi évek 2-3 százalékos szintjére kellene levinni az inflációt, ami nagyon nehéz feladat lesz. Ez igazából nem is feladat, hanem egy dilemma, mert ehhez nagy recessziót kellene csinálni a világ- és a magyar gazdaságban is, nagy munkanélküliséggel, aminek nincs értelme.

A legnagyobb probléma az elmúlt harminc évhez képest, hogy elfogyott a szakképzett munkaerő, nemcsak a mi régiónkban, hanem az egész világban. Mivel hiány van belőle, ezért tartósan drágább lesz és a bérinfláció nem fog eltűnni. Hogy ezzel mit kezdenek a jegybankok, az a valódi dilemma. Elfogadják-e annak a tényét, hogy a következő tíz vagy húsz évben az infláció egy magasabb szinten fog stabilizálódni, vagy ragaszkodnak a két-három százalékos inflációs céljukhoz, ami viszont a múltban fogant és az előző harminc évben működő gazdasági struktúrában egy elfogadott cél volt.

Ez a dilemma, erre kell nekem, mint befektetőnek, például az Abacus alapban is aktívan olyan válaszokat adni, olyan befektetéseket keresni, amivel meg tudjuk őrizni az ügyfelek pénzének reálértékét, de még inkább gyarapítani. Ehhez szerintem egy sokkal aktívabb befektetés menedzsment szükséges, mint korábban. Tehát a korábbi passzív megoldásokkal már nem lehet eredményes egy alapkezelő. Ennél sokkal bonyolultabb lesz hozamot csinálni a jövőben. Pont ez benne a kihívás, ez a szakmánknak a szépsége. De kinyílt a világ és rendkívül sok lehetőség van most pénzt keresni, olyan alapkezelőknek, akik aktívan kezelik az ügyfeleik pénzét.

Készülnek valami újdonsággal még 2023-ban?

Mi most az aktívan kezelt kötvényalapokban látunk sok lehetőséget, amely egy teljesen új szín, abból a szempontból, hogy volt egy hozamsivatag az elmúlt harminc év utolsó tíz évében, a nulla kamat világában gyakorlatilag. Kis túlzással kötvényekbe fektetni értelmetlen volt, ebben viszont most van egy drasztikus változás, újra vannak kamatok a világban. Indítottunk is egy eurós kötvényalapot, hiszen úgy tűnik, hogy euróban most nagyobb az érdeklődés az ügyfelek részéről, mint forintban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG