3p
Az államháztartás központi alrendszerének első háromhavi hiánya 701,2 milliárd forintra teljesült. Ezt a pedagógus-béremelés és nonprofit egészségügyi gazdasági társaságok kiadásai magyarázzák. Ezzel az első háromhavi hiány eléri az éves deficitcél 71 százalékát - lehet-e ebből messzemenő következtetést levonni?

A központi költségvetés 796,1 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 63,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig közel 31 milliárd forintos szufficittel zártak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A 2013. év első három hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 493,6 milliárd forint volt.

Most akkor aggódjunk?

Bár az éves deficithez képest az első háromhavi hiány idén nagyobb, mint a korábbi években, ám ebből az egy számból aligha lehet érdemi információt levonni a várható hiány alakulásáról. A helyzetértékelésnél a megfelelő viszonyítási alap a tervezett hiány várható havi lefutása lenne. Mivel ilyen prognózist már nem publikál a szaktárca, így minden más pálya (például korábbi évek alakulása) csak pótmegoldás, mely komoly hibákat okozhat a szám értelmezésében.


A korábbi évekkel történő összevetésben a kiadási oldal különösen problémás. Bár ezek egy része (nyugdíjak, egyéb támogatások, a közigazgatásban dolgozók bérkifizetései) évről évre akár azonos ütemben is alakulhatna, a szabályrendszer gyakori változása (például életpályamodell bevezetése) jelentősen módosítja a szezonalitást. Ráadásul a kiadások legalább harmada, azaz idén nagyjából 5000 milliárd forint olyan tételekből (beruházások, közösségi fogyasztás, kamatfizetés) származik, melyek hektikus alakulásukból adódóan még kevésbé teszik lehetővé, hogy a kiadások éven belüli lefutását a korábbi évekkel vessük össze. A bevételi oldalon kedvezőbbnek tűnik a helyzet, hiszen az adóbevételek alakulása általában hasonló, ám két tétel itt is csökkenti a historikus összehasonlítások információtartalmát: a gyakori jogszabályváltozások (új adók, új adókulcsok) és az egyszeri bevételek.

A pedagógusok és az önkormányzatok

A 2013-as és 2014-es év első háromhavi egyenlegének eltérő alakulásában a központi költségvetési szervek kiadásainak, valamint a fejezeti kezelésű előirányzatok bevételeinek és kiadásainak eltérései játszottak döntő szerepet. A kiadások közötti eltérést jelentős részben egyrészt a 2013 szeptemberétől megvalósuló pedagógus-béremelés hatásai, másrészt a 2013. április 1-jétől költségvetési szervként működő volt nonprofit egészségügyi gazdasági társaságok kiadásai magyarázzák. Az uniós programokhoz kapcsolódó bevételek és kiadások időbeni lefutásában is számottevő a különbség.



Jelentős mértékben meghaladták a tavalyi azonos időszaki kiadásokat a helyi önkormányzatok támogatásai is. Ez utóbbi részben az idei évi magasabb előirányzatból, részben a nettó finanszírozás körében folyósított utalások magasabb mértékéből fakad. Rontotta a központi alrendszer egyenlegét a tavalyi év azonos időszakához képest a helyi önkormányzatok adósságkonszolidációja keretében idén március végéig kifizetett 68,2 milliárd forint törlesztési célú támogatás. Ez ugyanakkor javítja az önkormányzati alrendszer egyenlegét.

A pénzforgalmi hiány összege a várakozásoknak megfelelően alakult - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kiadások és bevételek teljesülésének időben eltérő eloszlása miatt a hiány nagysága nem időarányos: az év elején a kiadások – a korábbi éveknél nagyobb mértékben – meghaladják a bevételeket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG