Kamatdöntő ülést tart ma a jegybank monetáris tanácsa, az elemzők többsége további, de az eddigieknél alacsonyabb, 10 bázispontos kamatvágásra számít, amivel 3,9 százalékra csökkenne az alapkamat.
Matolcsy György jegybankelnök az előző, július 23-i kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón jelentette be, hogy folytatódik a jegybanki kamatcsökkentési ciklus, amelynek végén 3-3,5 százalék lehet az irányadó ráta. Akkor jelezte azt is, hogy kisebb lépésekben, esetleg 10 bázispontos csökkentésekben folytathatja a jegybank a monetáris lazítást.
A legutóbbi kamatdöntő ülésen a monetáris tanács tagjai egységesen az alapkamat 25 bázispontos csökkentését támogatták.
A jegybankelnök szerint az új monetáris politikai keretben az infláció középtávú alakulása mellett a döntéseket befolyásolják majd a pénzügyi stabilitást jellemző mutatók. Ezek között említette egyebek mellett az államadósság, a vállalati forint- és devizaadósság, a folyó fizetési mérleg pozitív változását, de figyelembe veszik, ha az államháztartás hiánya 3 százalék alatt marad, szempontot jelent az árfolyam, illetve a reálkamatok alakulása, vagy például a bankrendszer tőkemegfelelési mutatója is.
Az MNB kedden immár sorban a tizenharmadik alkalommal vághat kamatot.
Éppen egy éve 2012 augusztusában kezdte el a jegybank az alapkamat csökkentését, ha ma is vágnak ez lesz zsinórban a 13. csökkentés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Másodfokon is börtönbüntetésre ítélték Orbán Viktor szövetségesét
21 perce
-
Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
körülbelül 1 órája
-
Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
2 órája
-
Szlovénia sem várt tovább Brüsszelre, egyedül lépett Izrael ellen
2 órája
-
Tíz holttestet emeltek ki a lerakétázott kijevi lakóház romjai alól
3 órája
-
Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
3 órája
-
Saját gyermekeikre lőhetnek az ukrán katonák a fronton
4 órája
Mfor.hu Top24
- Palackvisszaváltás: elegük van a kereskedőknek
- Készül az új brüsszeli költségvetés: kevesebből gazdálkodnak, többet költenének
- Magyar Péter beszéde megnyugtatott, de kellene már egy kormányképes csapat – Szent-Iványi István a Klasszis Klub Live-ban
- Ezt ígéri a BKV péntektől
- Ha erre a szakmára vált, még kezdőként is jól kereshet
- Bod Péter Ákos: A múlt tanulságai figyelmeztetnek a hitelezési rohamra
- A magyarok leginkább erre használják a klímát
Makro / Külgazdaság
Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság
Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság
Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság
Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
Makro / Külgazdaság
Volt jegybankelnök: Jobb az óvatosság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:05
Bod Péter Ákos a hitelezési folyamatokat mutatta be közelebbről.
Makro / Külgazdaság
Orbán Viktor élőben jelentette be: két új akcióterv jön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:47
Az állami médiában beszélt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság
Megdöbbentő adatot közölt a KSH a lakásépítésekről
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:33
Nagyon kevés új lakás épül, főleg vidéken.
Makro / Külgazdaság
Mit ártott Donald Trumpnak a szélenergia?
Litván Dániel | 2025. augusztus 1. 05:59
Elképesztő állításokkal támadta a szélenergiát az amerikai elnök még az Ursula von der Leyennel folytatott vámtárgyalásokon is. De mi igaz abból, amit mond, és miért zavarják ennyire a szélerőművek?
Makro / Külgazdaság
Elkapkodják a munkásokat az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 15:28
Júniusban az előző havival megegyező rekordalacsony szinten maradt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.
Makro / Külgazdaság
Tolonganak az új uniós hitelért az országok – vajon Magyarországnak jut belőle?
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 10:59
Nem biztos, hogy elég lesz a 150 milliárd eurónyi védelmi hitelkeret.
Heti top
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
- Elon Musk cége éjszaka hazavágta az ukrán harci műveleteket 2025. július 25. 16:10
- Erre vár Oroszország egyetlen repülőgép-hordozója 2025. július 25. 18:11
- Szerdán kiderül az igazság: izgulhat az Orbán-kormány 2025. július 27. 16:10
Havi top
- Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány? 2025. július 15. 11:14
- Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal 2025. július 13. 08:34
- Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába 2025. július 21. 05:43
- Átlépett egy határt a forint 2025. július 14. 18:38
A privátbankár ajánlja
Friss
Makro / Külgazdaság
Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
45 milliárd forintot már kifizettek.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Magyarország négy legnagyobb cégénél rekordprofitra számítanak
13:01
-
Mulatsággá fajult Karácsony Gergely gyanúsítotti kihallgatása
12:12
-
Botrány az üvegvisszaváltási díj körül
11:11
-
Elszabadultak az árak, már több kerületben is 3 millió forint felett a lakások négyzetmétere
11:11
-
Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott
11:11
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Tizes listán hanyas a "tahóságmérő" ebben az esetben? És mennyi a büntetés?
12:20
-
A gyanús szaga buktatta le a füvest
12:02
-
Sűrített menetrenddel közlekednek a kis vonatok Felsőtárkányban a hétvégén
09:51
-
Elhunyt Kathi Béla, a magyar testépítés ikonikus alakja
08:38
-
Lázár János "vinné" az összes uszodát, a Bárány uszi is állami fenntartásba ker?
08:08
legolvasottabb
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
top 24
-
Orbán Viktor élőben jelentette be: két új akcióterv jön
2025. augusztus 1. 08:47
-
Saját gyermekeikre lőhetnek az ukrán katonák a fronton
2025. augusztus 1. 10:02
-
Trump újabb határideje: most az oroszoknak a békekötésre
2025. július 31. 19:40
-
Észtország bemutatta a svéd fogvatartottakra váró börtöncellákat
2025. július 31. 19:59
-
Kijózanodott a forint, és ütőképes lett
2025. július 31. 18:55
